A Népszabadság 2009. augusztus 20-i számában Tóth Zoltánnal, a Jegyző és Közigazgatás főszerkesztőjével Lencsés Károly készítette interjú jelent meg.

– Augusztus 20-án az ezeréves államiságunkat is ünnepeljük. De arról keveset beszélünk, hogy mi is az az állam?
– Az államfejlődést magam – némi egyszerűsítéssel – négy szakaszra osztom. A nyílt jogegyenlőtlenség államában a politikai hatalom – és az egyes emberek közötti megkülönböztetés – alapja a földbirtok, ismeretlen a hatalommegosztás, egyszemélyi vezetés – adott esetben az önkény – érvényesül, az állami funkciók köre igen korlátozott. Az adófizetés szinte egyetlen célt, a hadsereg fenntartását szolgálta, s emellett legfeljebb utakat, várakat építettek, s működött valamilyen jogszolgáltatás. A formális jogegyenlőség állama a XVIII. század közepén nyert teret, és szellemi bölcsőjének a francia forradalom tekinthető. Ez a modern állam, amely alapjait tekintve ma is működik, s az alkotmányosság, a hatalommegosztás elve, a polgári szabadságjogok biztosítása, a versenyen alapuló piacgazdaság, a fejlettebb közszolgáltatások jellemzik. Az állam ekkor már a társadalmi-gazdasági viszonyoknak főként csak a kereteit szabja meg. Mégis formális jogegyenlőségről beszélek, mert itt a hatalom alapja a pénz. Teljesen új megoldásokat keresett a szocialista állam, amely elvileg a munkán alapult. Ám – az amúgy tetszetős ideológiákkal szemben – a dolgozó nép helyett minden hatalmat az állampárt gyakorolt. Széles körben érvényesült viszont az állami gondoskodás, csakhogy – más okok mellett – az emelkedő közkiadások és a gazdaság teljesítőképessége közötti ellentmondás miatt is bukásra volt ítélve a rendszer.
– Vagyis – az ön terminológiáját használva – jobb híján marad a formális jogegyenlőség állama?
– Szerintem ma inkább az államfejlődés negyedik szakaszában tartunk, amit átmeneti államként írhatunk le. Ez a szocialisztikus elemeket mutató formális jogegyenlőség állama, amely persze az életviszonyok alakításában is fontos szabályozó szerepet is játszik.
– Ez a súlyos válságjegyekkel küzdő szociális piacgazdaság?
– Tulajdonképpen igen. Főként a második világháború után – szerintem nem kis részben a felemás, de létező szocializmus hatására is – egyre több államban jelentek meg a szociális és jóléti rendszerek, az ingyenes vagy kedvezményesen igénybe vehető közszolgáltatások. Vagyis: széles körben érvényesült a korábban csak a szocializmusra jellemző állami gondoskodás. Ezért ma már nem is beszélhetünk a klasszikus, formális jogegyenlőségen alapuló – ha úgy tetszik, kapitalista – államberendezkedésről.
– A létező szocializmussal annyi rokonságot a mai társadalmi berendezkedés bizonyosan mutat, hogy a jóléti rendszerek finanszírozhatatlanná váltak.
– Ma valóban a politikai vitát egyik kulcskérdése, hogy az állam milyen feladatokat vállalhat magára. Ám miközben a válság a jóléti rendszerek gazdasági alapját megrendítette, az emberekben – különösen a volt szocialista országokban, így nálunk is – tovább él az állami gondoskodás iránti igény.
– Hogyan lehet feloldani ezt az ellentmondást? Mi legyen az állam feladata?
– Erről politikai vitát kell folytatni, de végül is a következő választásokon dől el, hogy melyik utat követjük. Kisebb vagy nagyobb, paternalista vagy az öngondoskodás elvét valló, aktív gazdaságpolitikai szerepet vállaló, a nemzeti érdekeket elsődlegességét valló vagy a versenyt szabadjára engedő állam legyen? Könnyű racionális választ adni: a gazdasági egyensúly megteremtése – és az elvonások csökkentése – érdekében közszolgáltatások sorát kellene fizetőssé tenni, s átalakításra szorul a szociális ellátórendszer és nyugdíjrendszer is. Ugyanakkor a globalizáció kihívásaira azok az országok adtak megfelelő választ, amelyek a hazai gazdasági szereplőknek jelentős állami támogatást nyújtottak. Mindez koherensen egyik párt programjában sem jelenik meg.
– És hogyan tovább? A globális kihívásokra nem egyfajta globális kormányzás lehet a válasz?
– Európában mindenképpen ez a jövő útja. A globalizált piacon a nemzetállamok nem képesek érdekeik hatékony képviseletére, ezért az állami hatáskörök egy részét mindenképpen át kell adniuk az Európai Unió intézményeinek. A pénzügyi válság egyébként éppen arra figyelmeztet, hogy a globalizált tőke ellenőrzésére csak transznacionális szervezetek képesek. Tehát a megoldást – akár tetszik, akár nem – a globalizálódó állam jelentheti. A mi vonatkozásunkban ezt nevezhetjük Európai Egyesült Államoknak is.