Talán nincs is olyan, a közigazgatással foglalkozó fórum, amelyen ne hangozna el e területtel, tevékenységi körrel, az itt dolgozókkal szembeni követelményként a demokratikus szellem és szemlélet, az emelkedett, példás (munka)morál, valamint a szakszerűség, a minőség, a hatékonyság és az eredményesség. Kétségtelen, viszonyaink pozitív jellemzőjének, igazi fejlődésnek tekinthetjük, hogy a felsorolt normákat magától értetődő elvárásokként fogalmazhatjuk meg.

A közigazgatásban ma újra sok szó esik a reformról. Valójában a rendszerváltás kezdete óta folyamatos reformban élünk. Nem is lehet másképp. Ami ugyanis országunkban a közelmúltban végbement, az a változások mélységét, radikalizmusát, irányát s következményeit tekintve több is, mélyrehatóbb is mint a köznapi értelemben vett reform. Ha nem lenne elhasznált „gyanús” a kategória, méltán forradalminak lehetne mondani a történteket. Most hát nem arról van szó, mint az a reformok sorsa körül történni szokott, hogy ti. vannak reformerek és reformtagadók. Épp ellenkezőleg, Ma – talán enyhe túlzással mondva – mindenki reformer.
Általánosan elfogadott, hogy összhangot kell teremteni az élet valamennyi területén gyorsulva kibontakozó új típusú, demokratikus változások (gazdasági, társadalmi, politikai, kulturális szemléleti átalakulások és átalakítások), egészében a demokratikus és piacgazdasági folyamatok, valamint a mindezek irányítására, vezénylésére, koordinálására, segítésére, irányba állítására és irányban tartására. hivatott, ám az adott állapotában erre már nem minden tekintetben alkalmas intézményrendszer között.
A reformkoncepciókat természetesen a politika fogalmazza meg, s tőle érkeznek az impulzusok is. A reformok tartalmát, célját, persze a valósághoz kell szabni, s azzal összhangban kell megvalósítani. A politika számára evidencia kell, legyen:, hogy partnernek nyerje meg a közigazgatók „hadseregét”, szerezze meg bizalmukat és szakmai támogatásukat. Afelől kétség sem lehet, a közigazgatás, az adminisztráció felkészült, nyitott a reform fogadására; szakmailag, sőt pszichológiailag is alkalmas rá, hogy azt sikerre vigye.
Mi erre a garancia? Másképpen mondva: vajon milyen tényezők bizonyítják, garantálják közigazgatásunk változtatást indukáló készségét? Legelőbb is méltán hivatkozhatunk arra az útra, amit a közigazgatás megtett a jelenkori (polgári) demokratikus átalakulásig. A hazánkban nagy múltú közigazgatási kultúrának, az e területen működő bonyolult szociológiai jellemzőkkel leírható társadalmi-szakmai csoportnak, a köztisztviselői karnak is része van abban, hogy békés formát öltött a diktatúrából a demokráciába történt átmenet, a „rendszerváltás”. Ezt ismerte el a társadalom, amikor kritikát is fogalmazott az adminisztrációval szemben, ám egészében ügyszeretőnek, felelősnek és etikusnak ismerte el a „közigazgatókat”. Tapasztalta ui., hogy miközben a társadalom morális állapota, benne a politikai szféráé is, komoly kívánni valókat hagy maga után, a közigazgatás végzi a dolgát, sőt, új etikai kódex megalkotásával foglalatoskodik.
A „meglepően” gyorsan gyökeret eresztett, életképesnek és hatékonynak bizonyult önkormányzati rendszer „beüzemelésében” és megerősítésében is döntő szerepe volt, meg van az emberi tényezőnek, így a köztisztviselőnek, a közigazgatási tudás, tapasztalat, kultúra és gyakorlat hordozójának, ismerőjének és alkalmazójának. A köztisztviselő tudatában van, hogy munkájában mind nagyobb jelentőséget kap a felkészültség, a megoldó készség, az együttműködni tudás, korszerű szemlélet. vagyis mindaz az érték, amelyek természetes tartozékai a demokratikus közéletnek. A köztisztviselő permanensen tanul. Igényli az átalakuló, formálódó világról, s az etalonként kezelt fejlett társadalmakról meglévő tudásának a gyarapítását.
A közigazgatás új módon, újféle szereptudattal dolgozik. Öröklött értékei feltöltődnek újonnan tanult és gyakorolt felismerésekkel; munkájának hatékonysága olyan ütemben erősödik amilyen ritmusban demokratizálódik társadalmi környezete, amelyből vétetett, s amely élteti.
Na, és ne feledkezzünk meg a jegyzőről, aki az önkormányzati adminisztráció „parancsnoki” posztján áll; szereplője, szervezője a munkának, a folyamatoknak. Sokféle képessége, adottsága között is nagy szerepet kap a „generalista”, az esetenként már a művészet magasságát ostromló „diplomata” adottság. Ezen túlmenően a költő szavaival szólva: „tűzoltó leszel, s katona, vadakat terelő juhász”.

dr. Nánási Éva

Törökszentmiklóson született. Szegeden a JATE Állam- és Jogtudományi Karán 1977-ben szerzett diplomát. Szolnokon a Városi Tanács, majd a Megyei Tanács Szervezési és Jogi Osztályán dolgozott különböző munkakörökben. 1989-ben pályázat útján a Gödöllői Városi Tanács osztályvezetőjévé nevezték ki. 1990-ben megbízott VB titkár, 1990. december 12. óta a város jegyzője. Ismert szakmai közéleti személyiség, dolgozott a Közigazgatási Karban, az önkormányzati szövetségek szakértőjeként országos érdekegyeztető fórumok, szakmai konferenciák közreműködője, Közigazgatási Vizsgabizottság tagja, Közigazgatási Továbbképzési Kollégium tagja, a Jegyzők Országos Szövetségének alelnöke. 2002. július 1. óta címzetes főjegyző.