2009. június 15-én a Parlament elfogadta az elektronikus közszolgáltatásról szóló törvényt, amely a Magyar Közlöny 2009. június 29-i, 89. számának második kötetében jelent meg, és a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvény módosításával együtt 2009. október 1-jén lép hatályba. A két törvénnyel egyidejűleg igen nagy számban módosulnak jogszabályok, az ügyintézés egyszerűsítése és az elektronikus kapcsolattartás lehetővé tétele érdekében.

Joggal merülhet fel sokakban a kérdés, hogy jelenleg is van szabályozásunk az elektronikus ügyintézésről, miért kell ilyen sűrűn változatni azt, hiszen a központi rendszerre vonatkozó legutóbbi szabályozás alig két éve lépett hatályba. Úgy gondolom, ez a változás keretet teremt arra, hogy valamennyi közigazgatási szerv – beleértve a közigazgatási hatósági feladatokat ellátó önkormányzatokat is – profitálhasson az elektronikus kapcsolattartás lehetőségéből. Az elektronizálás csak a lehetőséget adja meg, annak realizálásához – több áttételen keresztül – mind a felhasználók, mind a közigazgatás, mind a közszolgáltatók oldalán jelentős – elsődlegesen most már szemléleti és tudásbeli – felkészülésre, fejlődésre van szükség.
Egy hatékonyan és költséghatékonyan működő közigazgatás szükséges, de nem elégséges feltétele, hogy a szükséges az ügyintézést támogató közigazgatási rendszerek és alkalmazások rendelkezésre álljanak és biztonságosan működjenek, illetve, hogy azok az emberek, akik ezeket részben foglalkozásszerűen, részben esetileg használják, felkészültek legyenek. Az infrastruktúra és a felhasználói készség megléte azonban még nem elég az elektronikus közigazgatás megfelelő működéséhez. Az ezt lehetővé tevő, támogató szabályozásra is szükség van ahhoz, hogy az elektronikus közigazgatási folyamatok és eljárások beépüljenek a mindennapi életbe. A megfelelő szabályozáshoz a törvények elfogadása mellett, azt követően, illetve azzal párhuzamosan az alacsonyabb szintű (kormányrendeleti, miniszteri és önkormányzati rendeleti, illetve műszaki) szabályozás kidolgozása is szükséges. Bár a jó közigazgatás nem kizárólag, és talán nem is elsősorban szabályozás kérdése, de a megfelelő jogi keretek feltétlenül szükségesek.

Az e-közigazgatás szabályozása

Magyarországon az elektronikus ügyintézés jogi alapjai ma már elégséges szinten rendelkezésre állnak. Ez azonban nem jelenti, hogy nincsenek további feladatok. Az elmúlt két évben az elektronikus ügyintézés használatában az ügyfelek oldalán jelentős változás ment végbe, tapasztalataink szerint az elektronikus ügyintézés terjedése egy minőségileg más fázisba jutott. Ma már nem arról van szó, hogy az elektronikus ügyintézés kuriózumszámba megy, hanem egyre tudatosabban mind többen élnek a lehetőséggel. Ezt az ügyfélkapu használata jól mutatja, most már havonta több mint 6 millióan veszik igénybe a szolgáltatásait. A közigazgatás mind szélesebb területén és mind intenzívebben nyer teret az elektronikus kapcsolattartás. Jól mutatja ezt, hogy a közigazgatási hatósági ügyintézést ellátó önkormányzatok, illetve körjegyzőségek már szinte teljes körűen rendelkeznek hivatali kapuval és várhatóan október elsejéig legalább ilyen szinten fogadókésszé válnak a központi közigazgatási szervek is. Ez egyben azt is jelenti, hogy igen olcsó és gyors eszköz került, kerül a használatukba, amivel az egymás közötti és az ügyfélkapuval rendelkező ügyfelek felé a hivatalos, dokumentumértékű kommunikáció hitelesen és biztonságosan – és ami nem kevésbé fontos, olcsón – lebonyolítható.
Ma még kevésbé lehet érzékelni a változást magában a közigazgatási ügyintézésben, bár ma már közel 300 olyan eljárás van, amely valamilyen szinten rendelkezik elektronikus támogatással. Ebben jelentős szerepet játszik az automatizált döntésektől való idegenkedés, a félelem a gépelnek való kiszolgáltatottságtól mind az ügyfelek, mind az ügyintézők oldalán. Úgy vélem itt a folyamatok átláthatósága, normativitása lehet az, ami segítheti az áttörést, hiszen ha mindenki látja, hogyan születik a döntés, az jelentősen csökkentheti a kiszolgáltatottság érzését, erősítheti a demokráciát.
Az elektronikus ügyintézés szabályozásának történetét vizsgálva, ameddig nem volt elektronikus ügyintézés – illetve amíg csak annyi volt a teendő, hogy az elektronikus ügyintézés létrejöttét kellett elősegíteni –, addig kevés számú, nem túl részletezett szabállyal is meg lehetett oldani a feladatot, többé-kevésbé sikeresen. Ez a szakasz nálunk – véleményem szerint – a Ket. megjelentéig tartott, amikor néhány megengedő szabály látszólag kezelni tudta a kérdést. Nem is volt vele sok probléma, mert nem volt érdemben, tömegesen ilyen ügyintézés, aki meg gyakorolta, azt ismerte és kezelni tudta az elektronika gyermekbetegségeit.
Amint azonban az elektronikus eljárás terjedni kezdett, kezdetben egyre több és összetettebb szabályra volt szükség. Úgy gondolom azonban, hogy ez a tendencia nem érvényesülhet minden határon túl. Ahogy az elektronizálás egyre általánosabbá, köznapibbá válik, megszűnik annak kivételes volta, a szabályozás képes lesz – illetve bizonyos területeken már képes volt – ismét egyszerűbbé válni. (jól látszik ez például a Ket. közvetlenül az elektronikus ügyintézésre, illetve kapcsolattartásra vonatkozó szabályozásának terjedelmén).
Az elektronikus ügyintézés kezdetén elégségesnek bizonyult az államigazgatási eljárásról szóló törvény kiegészítése néhány szakaszban, majd a közigazgatási eljárási törvényben már egy teljesen önálló fejezetet kapott az akkor elektronikus ügyintézésnek nevezett tevékenység. A Ket. módosítása során viszont már egy másik folyamatot is be lehet mutatni. Kezdetben egy önálló fejezetként, mintegy kivételként, idegen testként jelent meg az elektronikus ügyintézés az eljárási törvényben (miközben elfelejtettük magát az elektronikus ügyintézés fogalmát tisztázni). A Ket novella megalkotása során már egyértelművé vált, hogy minden mindennel összefügg, és így magukba az alapeljárásokba, a törvény törzsébe kellett az elektronikus kapcsolattartás részfolyamatait beépíteni. Ez tette lehetővé, hogy ne valamilyen különálló elemként, hanem az ügyintézési folyamatok szerves részeként lehessen rá építeni.
Fontos azt is látni, nem az a cél, hogy a jelenlegi közigazgatási eljárások mindegyikében teljes körű elektronizálást valósítsunk meg, hiszen egy – a feladat bonyolultságának függvényében meghatározható – esetszám alatt nincs indokoltsága az elektronikus megoldások kifejlesztésének, üzemben tartásának. Kivételkezelésre nem igazán az elektronikus eljárásokat ajánljuk. Az alapcél az, hogy az elektronizálás biztosította lehetőségeket kihasználva egy sokkal hatékonyabb, az embereket jobban szolgáló közigazgatás jöjjön létre. Hazánk ezen az úton ugyan már megtett néhány lépést, de úgy gondolom, még igen sok feladat áll előttünk.

Az új törvényi környezet hatása

A közigazgatási eljárási szabályok szempontjából a kiinduló pontot a Ket. novella jelenti. Ez megfogalmazza a közigazgatásban használható elektronikus kapcsolattartás, eljáráselemek a közigazgatás szempontjából lényeges, első sorban hitelességi, biztonsági és garanciális követelményeit. E követelményeket közvetlenül az eljárás egyes elemeihez kapcsolja, függetlenül attól, hogy azt elektronikusan vagy hagyományos módon végzik, és csak ott tér ki az elektronikus eljárás sajátosságaira, ahol az az általános szabályoktól eltérő kezelést kíván.
A Ket novella elfogadásával álláspontunk szerint eldőlt egy kérdés, bár vannak, akik ezt újra és újra igyekeznek megkérdőjelezni. A szigetszerű, egyedi fejlesztések korszaka lejárt, együttműködő, az infrastrukturális jellegű központi szolgáltatásokat felhasználni képes, egységes logikájú, sőt a felhasználók szempontjából a lehető legegységesebb megjelenésű rendszerekre van szükség annak érdekében, hogy a felhasználóknak ne kelljen minden egyes alkalmazás használatát külön-külön megtanulniuk. A frontoldal egységes használata azonban nem jelenthet egyenruhát az alkalmazásokban, azokat az adott feladathoz leghatékonyabb formában kell megvalósítani.
A használat egyszerűségét, kényelmét és olcsóságát szolgálja a Ket-tel összehangoltan létrejött, a hivatalos iratok elektronikus kézbesítéséről szóló törvény, amely a megfelelően dokumentált írásos kommunikáció biztosította lehetőségeket terjeszti ki az elektronikus térre. Ez a törvény teszi lehetővé az elektronikus aláírási technológia, az időbélyegzés és az automatikus visszaigazolás biztonsági előnyeinek ötvözését a egy megbízható és robosztusa közös funkciókat csak egyszer megvalósító rendszer hatékonyságával. E törvénnyel összhangban a Ket. is kizárólag az ügyfélkapun, illetve a hivatali kapun keresztüli kommunikációt ismeri el írásbelinek. (28/B. §) Ebből az is következik, hogy továbbra is lehet on-line, közvetlen, valós idejű hozzáférésű eljárásokkal segíteni az ügyfelek informálódását, sőt – amennyiben a feladat jellege ezt indokolttá teszi – a dokumentumok kitöltésében is lehet on-line támogatást nyújtani, azonban ha valahol írásbeliség van előírva, arra az on-line megoldás nem elégséges. Az on-line módon elkészült dokumentum hitelességét még külön biztosítani kell.
Ez a követelmény igaz mind szervezeten belül, mind szervezetek és személyek között. Ez a törvényi előírás abból a tényből következik, hogy a digitális világban, két személy (egyenrangú) kapcsolatában eldönthetetlen az a kérdés, hogy a két létező dokumentum közül melyik az eredeti és melyik akár a másolat, akár a hamisítvány. A naplózási rendszerek tudnak támpontot adni, de ezek sem adnak mindaddig megoldást, amíg nem lép be a kommunikációba egy független harmadik fél. Ezt a szerepet látja el a magyar elektronikus közszolgálatban a központi rendszer.
A központi rendszer működésének alapelveit az elektronikus közszolgáltatásról szóló törvény tartalmazza, ebben megtalálhatók az elektronikus kapcsolattartás és ügyintézés valamennyi általánosítható elemére vonatkozó alapkövetelmények. Ahogy a Ket. a közigazgatási eljárás felől rendezte újra a teljes közigazgatási jogi környezetet, úgy ezzel szinkronban szükségessé válik az elektronikus kapcsolattartás, ügyintézés átfogó szabályainak újraírása is. (szerencsére ezekből lényegesen kevesebb van) Az erre vonatkozó rendeletcsomag közigazgatási egyeztetése most folyik. A tervezeteket megkapták az önkormányzati szövetségek is. Az eddig megkapott vélemények támogatóak.
Az elektronikus közszolgáltatásra vonatkozó szabályozás azonban túlnyúlik a szorosan vett közigazgatáson, minden közszolgáltatással kapcsolatban van lehetőség, illetve kötelezettség az alkalmazására, ugyanakkor maga a rendszer a kölcsönös előnyök alapján más szolgáltatók számára is rendelkezésre áll. A szabályozás alapvető célja segítséget adni a „hogyan” kérdésnek megválaszolásához, rögzíteni azokat a tapasztalatokat, amelyeket az elmúlt évek elektronizálási gyakorlatából le lehet vonni. Egyértelmű az is, hogy nem is lehet a teljes körű, minden részletre kiterjedő szabályozás létrehozása. Ez egyrészt nem is szükséges, csak azokat az elemeket kell szabályozni, amelye, a hitelesség, adatbiztonság szempontjából kritikusak, illetve az ügyfelek és hatóságok szempontjából garanciát adottan a rendszer megfelelő rendelkezésre állására.
Bízom benne, hogy a véleményezés eredményeként olyan megoldás jön létre, amely egy hatékony és biztonságos elektronikus közszolgáltatáshoz biztosítja a jogi kereteket. A folyamat azonban ezzel nem zárul le, a tervek szerint még az idén sor kerül az elektronikus fizetés és az elektronikus irat- illetve levéltárazás szabályozására, hogy ezek a szolgáltatások is minden közigazgatási szerv számára valós lehetőségként jelenjenek meg. A törvény szellemével összhangban a Miniszterelnöki Hivatal, az Infokommunikációért felelős kormánybiztos a magyar közszolgálat egésze számára rendelkezésre bocsátja mindazt a tudást, amit az elmúlt években ezen a téren sikerült felhalmoznia. Úgy gondolom, ez az önkormányzatok számára egyszerre jelent kihívást és lehetőséget is.