Bár 1983 óta nyugdíjas, az egykori jegyző, majd évtizedekig VB titkár Dr. Pápay Gyula ma is figyelemmel kíséri a közigazgatás történéseit. Azt mondja: sok minden változott, de vannak dolgok, amik ma is ugyanolyanok, mint évtizedekkel ezelőtt. Vagy ugyanolyanoknak kellene lenniük.

A háború után községi ideiglenes kisegítőként kerültem a közigazgatásba, egyebek között az eltűntek felkutatásával kellett foglalkoznom – meséli dr. Pápay Gyula. – Ez Gyöngyössolymoson volt, ahonnan aztán Markazra kerültem jegyzőnek. Onnan – egy alispáni látogatás nyomán – megyei jegyzőként kerültem Egerbe, aztán főjegyzőként dolgoztam, aztán jött a tanácsrendszer. Nyugdíjba hatvan évesen, 1983-ban kerültem.

Ezt a több évtizedes tanácsi működést ezzel az egy mondattal elégnek gondolja összefoglalni?
Mesélhetném, hogy milyen beosztásokban dolgoztam, de szerintem ez kevésbé érdekes. Az sokkal fontosabb – és a rendszertől független -, hogy voltak olyan munkatársaim, akiktől sokat tanultam, és akiktől megtanultam együtt dolgozni is. Azt vallom: aki a közigazgatásban dolgozik, az nem a rendszerért, hanem az emberekért csinálja. És ha így van, akkor egy kicsit másképp csinálja…
Elegáns hitvallás. A közvélekedés mintha nem egészen ez lenne a közszolgálatban dolgozókról.
Biztos benne van ebben valami, hogy hosszú időn keresztül nem feltétlenül a képzettség és a képesség döntött arról, hogy ki milyen munkakörbe, beosztásba kerül. Ezeket nehéz „elfelejtenie” a társadalomnak. De fenntartom, amit mondtam, mert megtanultam azt is, hogy minden közigazgatási munkához, de talán kiemelten az önkormányzati jegyzői tevékenységhez elengedhetetlen az emberismeret is. A pályám során volt néhány vesszőparipám, az egyik ez volt, hogy a közigazgatásnak – azon túl, hogy hatóságként is fellép – szolgáltató és segítő jellegűnek is kell lennie. Az élet törvényes kereteit, a törvényes jogok érvényesülését biztosítania kell, viszont nem szükségtelenül beavatkozva az emberek életébe, de segítve ott és akkor, ahol és amikor arra szükség van. Éppen ezért nélkülözhetetlennek tartom ma is, hogy a közigazgatás – minden szinten – többet és behatóbban szembesüljön intézkedéseinek hatásával, azzal, hogy mi a véleménye az önkormányzati intézményrendszer működéséről azoknak, akiket az intézkedések, vagy éppen a mulasztások érintenek.

Ön szerint ma jobb közigazgatási szakembernek lenni, vagy néhány évtizede, akár az előző rendszer(ek)ben volt nagyobb becsülete ennek a munkának?
Ezt így nem tudnám megítélni. Azt látom, hogy manapság többen választják ezt a hivatást, de szerintem még mindig nem elegen. Ennek sok oka lehet, biztos benne van a jövedelmek alakulása is, de nem hiszem, hogy kizárólag csak ez a fontos. A közigazgatásba bekerülő fiatal jogászoknak meg kell ismerkedniük a helyi társadalmat foglalkoztató kérdésekkel, amelyek meglátása és megoldása is a jogászi munka része, vagy annak kellene lennie. De ezt a fiatalok nem mindig vállalják szívesen. Persze ez igaz a más szakmákban felsőfokú végzettségűekre is, nem csak a végzett jogászokra. Biztos, hogy nagyon megváltoztak a közigazgatási, jegyzői feladatkörök, és a követelményrendszer is, de az most is igaz, és mindig igaz lesz, hogy jól felkészült, erre a munkára hivatást érző munkatársakra van szükség.

Mindeközben a kisebb, hatékonyabb államról – s így értelemszerűen a közigazgatásról – szólnak a tervek. Lehet, hogy ez is „eltántorítja” a leendő utánpótlást?
A fiataloknak jogos igénye, hogy a szervezetekben megfelelő szakcsoportok legyenek kialakítva, amelyek kellően összekapcsolódnak, és ezeken belül lehetséges legyen az ésszerű, a szellemi kapacitást kellően értékesítő munka. Hogy mást ne mondjak: egy diplomás ne legyen kézbesítő. Az szimpatikus törekvés számomra, hogy a kisebb településeken a képviselőtestületek maradjanak meg, de az apparátusnak nem feltétlenül kell helyben lennie. Így hatékonyabb szervezetek jöhetnek létre.

Ez akár azt is jelentheti, hogy a megyékhez kerüljön több feladat?
A megye-kérdés régóta, gyakorta előkerül. Az én véleményem szerint a mostani megyei területi és hatásköri beosztást nem lenne indokolt megváltoztatni, viszont kisebb módosítások elkélnének. Például az intézmény-fenntartásban, elég csak a Heves megyei kórház dolgára utalnom. Összefoglalva azt mondanám – véleményként – talán célszerű lenne, ha a megyéknek a helyi önkormányzatok fölött több hatáskörük lenne, természetesen nem érintve azok önállóságát.

Említette, hogy volt néhány vesszőparipája, de csak egyet árult el eddig. Zárásként még egyet?
Köszönöm, hogy emlékeztet, ez fontos. A vezetéselmélet. Volt idő, amikor – a már említett kiválasztási szempontok okán – szakmailag sem feltétlenül kiváló emberek kerültek be a közigazgatásba, akiknek esélyük sem volt arra, hogy bármiféle vezetői felkészültségük legyen. Ma a képzettséggel egészen biztosan nincsen már ilyen baj, ám a vezetési ismeretekre most is nagy, nagyobb hangsúlyt kellene fektetni, mert az nem jó, ha – szakmailag bármilyen jól is képzett – szakemberek ilyen felkészültség nélkül kerülnek be munkahelyekre. Rengeteg konfliktust és problémát meg lehet oldani megfelelő vezetéssel. Azért, hogy az igazán fontos dolgokra lehessen koncentrálni. A munkára, amit az emberekért végez a közigazgatás.