Többszöri jogalkotási nekifutásra a fák védelméről szóló közel 40 éves rendeletet sikerült végre jogtörténeti emlékké tenni. A január 1-jétől helyébe lépő 346/2008. (XII. 30.) kormányrendeletre a jegyzők nem kaptak felkészülési időt.

Mondhatnánk, üsse kő, hiszen a januári zimankós időben az erdők, fasorok mégiscsak nagyobb veszélyben vannak, mint maga a jogállamiság intézménye.
Közigazgatási emlékeimben ott rejlik megannyi nagy reformer törekvés az ügyek gyors, racionális intézésére, közöttük a fakivágási engedély azonnali, vagy 3, 5, 8 napos határidőn belüli kiadására. A jegyzők mindig is óvatosan kezelték ezeket a nagy nekibuzdulásokat, hiszen minek az olyan engedélyezési jogkör, ahol a hatóság látatlanban azonnal bélyegzőt nyomhat egy ügy végére.
A jegyzők az év eleje óta túl vannak néhány ezer fakivágási ügyön. De vajon miként birkóztak meg ennek az új környezetvédelmi hatáskörnek a mibenlétével? Az első fogas kérdés a jogszabály felemás módon megfogalmazott hatályának értelmezése. A jogalkotó kiveszi a hatály alól a szennyvízkezeléssel, energiafejlesztéssel, erdőgazdálkodással, továbbá a természetvédelemmel kapcsolatos fásításokat, ültetvényeket. Nevesítés helyett viszont csak egy utalást tesz a rendelet 1. § (2) bekezdés b) pontjában a jogszabály hatálya alóli kivételt jelentő külön törvényekre. (A jogalkotói előterjesztésben példálózóan említik a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvényt, s a földvédelmi törvényt.) A jogalkalmazó számára evidens, hogy a rendelet említett rendelkezése pontosan azt jelenti, ami ott írva vagyon: „E rendelet hatálya nem terjed ki ….b.) az eltérő szabályt megállapító külön törvény hatálya alá tartozó fás szárú növényekre”  Azaz, a közúti törvény hatálya alá eső fákra nem terjed ki az új rendelet hatálya. Ennek tehát nem lehet olyan értelmezést tulajdonítani, ami eredeti jogalkotói gondolat volt, hogy a további törvények hatálya alá tartozó fás szárú növényekre az új kormányrendelet rendelkezései annyiban vonatkoznak, amennyiben az adott törvény eltérő szabályokat nem állapít meg. Ehhez hiányzik a rendeletből egy ilyen értelmű megszorító rendelkezés.
Hogy mire fel volt az előbbi fejtegetés? Nos, nézzük meg ennek a gyakorlati oldalát: az úttörvény 47. § k) pontja szerint az út tartozékát képezi a hóvédő erdősáv, fasor vagy cserjesáv (védelmi rendeltetésű erdő), valamint a közút határától számított 2 méter távolságon belül ültetett fa (az összefüggő üzemi gyümölcsöshöz tartozó fák kivételével). Az út határa pedig e törvény 47. § m) pontja szerint, az útnak a kiemelt szegélyt, az útpadkát, a rézsűt, az út víztelenítését szolgáló árkot, csatornát, más vízelvezető létesítményt is magában foglaló külső széle. Azaz, az út általában kerítéstől kerítéséig terjed, következésképpen az ott lévő fákra az új kormányrendelet hatálya egyértelműen nem terjed ki. Ezzel a kivonatolással már alig marad az új kormányrendelet hatálya alá, s ezzel jegyzői hatáskörbe tartozó fás szárú növény.
Egy más aspektusból, a tulajdon szempontjából való megközelítéssel a jegyzői hatáskör még az előbbieknél is szűkebb terjedelemben húzható meg, alig marad olyan fa, cserje, amelyről a jegyző hozhat határozatot. A jegyző ugyanis e döntése során nem kerülheti meg a kérdést, kinek a dolgáról, fájáról vagy cserjéjéről van szó. A Ptk.126.§ első mondata határozott választ ad erre: „A föld tulajdonosa megszerzi mindazoknak a dolgoknak a tulajdonjogát, amelyek utóbb válnak a föld alkotórészévé (növedék).” A földbe ültetett fák növedékként utólagosan válnak a föld, mint fődolog sajátos alkotórészévé, s együtt egy összetett dologgá (Ptk.95.§) lesznek, akár természeti úton keletkezik a növedék (vadon növéssel), akár mesterségesen (ültetéssel).
Az önkormányzat területére, jellemzően közterületére ültetett fákra, cserjékre – ha csak erről az önkormányzattal eltérően nem állapodtak meg – az ültetéstől kezdve kiterjed a fődolognak, azaz a földnek a tulajdonjoga, így a fa, a cserje az önkormányzaté lesz.
A környezetvédelmi, természetvédelmi, vízügyi hatósági és igazgatási feladatot ellátó szervek kijelöléséről szóló 347/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet 38. § (2) bekezdése szerint „A felügyelőség jár el első fokon az olyan ügyekben is, amelyekben külön jogszabály alapján az önkormányzati környezetvédelmi hatóság jár el, de a hatósági feladat tárgyát képező vagyontárgy települési önkormányzat tulajdonában vagy többségi települési önkormányzati tulajdonban van.” Itt egyértelműen egy külön jogszabályban létesített környezetvédelmi hatósági jogkörről van szó, melynek önkormányzati környezetvédelmi hatóság, azaz a jegyző a jogosítottja, s az is egyértelmű, hogy a hatósági feladat tárgya zömében az önkormányzat tulajdonában lévő fás szárú növény. Vitathatatlan tehát, hogy a jegyző az ilyen ügyekben érdemi döntés helyett csakis a Ket. 22. § (2) bekezdése szerinti áttételről intézkedhet, kivéve, ha a Ket. 22. § (3) bekezdése szerinti ideiglenes intézkedést köteles megtenni az elháríthatatlan kár, vagy veszély megelőzése érdekében.
Mivel az egyes hatósági ügyekben nem kerülhető meg a hatály, hatáskör és illetékesség vizsgálata, a fás szárú növények védelmére kibocsátott rendelet alkalmazásához a fentiekkel kívántam adalékul szolgálni. Nem vinné előbbre ugyanis a fák védelmét, ha az óvatlanabb kollegák tömegével hoznának olyan közterületi fakivágást engedélyező határozatokat, amelyek a Ket. 121. § (1) bekezdés c) pontja szerint semmisek. Az új jogszabály látszólagos egyöntetűsége mellett a dolgok nyitja itt e jogszabályon kívüli előírásokban, más jogszabályokban, mindenek előtt az úttörvényben és az említett hatásköri rendeletben leledzik. Talán a jogalkotó sem gondolta át kellően, hogy miközben jegyzői hatósági jogkört kívánt létesíteni, az adott jogi környezetben éppen a jegyzők eljárási jogosultsága hiányzik majd az ügyek döntő részében.