A Jegyző és Közigazgatás kérdez
A Jegyző és Közigazgatás szaklap az alábbi levélben olvasható kérdéseket tette fel Varga Zoltán önkormányzati miniszternek:
Tisztelt Miniszter Úr!
Bemutatkozó sajtótájékoztatóján egy kis időt kért szerkesztőnktől a konkrét kérdések megválaszolására. A Jegyző és Közigazgatás c. szaklap 2009/4. számában tervezzük az alábbi kérdésekre adott válaszát megjelentetni.
1. A következő országgyűlési választásig milyen változtatásokat tervez az önkormányzati rendszerben vagy csak „üzemeltetni” kívánja az Önkormányzati Minisztériumot?
2. Lesz-e ismét jogszabályi alapja az önkormányzatok törvényességi ellenőrzésének?
3. Kezdeményezi-e, hogy a Ktv. legutóbbi módosításai – amelyek Szetei államtitkár nevéhez kötődnek – hatályon kívül legyenek helyezve? (Teljesítményértékelés)
4. Elvileg egyetért-e a kistérségi önkormányzati rendszerrel, függetlenül attól, hogy most megszerezhető-e az ehhez szükséges 2/3-os többség a Parlamentben?
5. Egyetért-e azzal, hogy továbbra is 1600 önkormányzat legyen ÖNHIKI-re tervezve?
6. Egyetért-e azzal, hogy az elektronikus önkormányzati fejlesztések 7 ASP-re alapozódjanak?
7. Törvénymódosítás nélkül is lehet javítani az önkormányzati rendszer, a hatósági tevékenység színvonalán. Vannak elképzelései hivatali munkaszervezési intézkedésekre?
8. Közel 200 önkormányzat nyert 20 millió forintot az ÁROP szervezet-fejlesztési pályázatán. Ez a 4 milliárd forint ugyanazokra az önkormányzati feladatokra 200 féle módon lesz elköltve. Miért nem adott ki az ÖM valamilyen módszertani ajánlást a korszerűsítés egységes irányára?
Budapest, 2009-06-17 Tóth Zoltán
főszerkesztő
A miniszteri válaszokat a Jegyző és Közigazgatás 2009. augusztus 21-én megjelenő számában olvashatják.
Kategória
Könyvajánló
A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló törvény magyarázata
Negyedik, hatályosított kiadás
(2023. őszi kiadás)
Ára: 12000 Ft
