A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. tv. (a továbbiakban: Ktv.) módosításáról rendelkező 2001. évi XXXVI. tv. (a továbbiakban: Ktvm.) jelentősen átformálta a közszolgálat jó néhány elemét. A módosítás célja volt a közszolgálati életpálya megteremtése, melynek kiépítése a közszolgálat megbecsültségének fokozása, a köztisztviselők szakmai felkészültségének javítása, illetve teljesítményhez igazodó rugalmasabb, differenciált javadalmazás mentén történik.

A törvénymódosítás alapfilozófiájaként emelhető ki az a törekvés, miszerint helyre kell állítani az egyensúlyt a köztisztviselőkkel szemben támasztott szigorú követelményrendszer és az anyagi, társadalmi megbecsülés színvonala között.

A közszolgálatban dolgozók részéről nyilvánvalóan az illetményrendszer irányában nyilvánult meg a legnagyobb várakozás. A Ktvm. – a korábbi dilemmát feloldva – az illetményrendszer gyökeres átalakítása mellett tette le a voksot, azonban igyekezett a juttatási rendszer tekintetében is némi javulást elérni.

Az illetményrendszer módosítása mindenekelőtt az egységesség jegyében egy szintre kívánja hozni az önkormányzati illetményalapot az állami illetményalappal. Noha a Ktvm. 106. § (7) bekezdése akként rendelkezik, hogy az önkormányzatok kötelesek a Ktv. alapján hozott valamennyi rendeletüket felülvizsgálni az illetményalap tekintetében, ez lényegében a Ktv. 42. § (3) bekezdése szerinti évenkénti megállapítási kötelezettséget jelent – tipikusan a költségvetési rendeletben – de oly módon, hogy a szabályozási mozgástér csupán az államigazgatásban érvényes illetményalapra való felemelés.

Az illetményalappal kapcsolatosan előfordult törvénysértő megoldás volt, hogy az önkormányzatok által sokat bírált „illetményalap befagyasztás”  ellenére 2001. július 1-jét követően az állami illetményalapot jóval meghaladó emelést hajtottak végre. Néhány esetben bizonytalanság volt tapasztalható a tekintetben, hogy a befagyasztott illetményalapot a Ktv. 42. § (3) bekezdése szerint évente meg kell-e állapítani.

Nos vizsgáljuk meg, hogy a Ktvm. által előírt rendeleti szabályozás, illetve a korábbi szabályozás felülvizsgálatának kötelezettsége milyen jogintézményeket érintett és melyek voltak a tipikus törvénysértések.

Túl az illetményalap rendeleti szabályozásán, – többek között – ide sorolandók az illetménykiegészítés, a vezetői illetménypótlék, a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettséggel járó munkakörök megállapítása, a képzettségi pótlékra jogosító munkakörök és képzettségek szabályozása, illetve a Ktv. 4. §-a szerinti rendelet felülvizsgálata és újraszabályozása.

Az illetménykiegészítés és a vezetői pótlék önkormányzati rendeletben, tárgyévre történő megállapítása azt jelenti, hogy az önkormányzati igazgatásban dolgozó köztisztviselők jórészt a képviselő-testület jóindulatától függően részesülhetnek ezen illetmény-összetevőkből, ráadásul ezekért évente visszatérően kell megküzdeni. Talán ez motiválhatta azt a szabályozást, mely a rendelettel bevezetett illetménykiegészítést, úgymond határozatlan időre állapította meg, helytelenül alkalmazva a jogszabályi rendelkezés időbeli hatályát. A vezetői pótlékkal kapcsolatosan a lakosságszámhoz rendelt %-os mérték meghatározásánál fordult elő törvénysértés.

A vagyonnyilatkozat új jogintézmény, vélhetően ez volt az oka annak, hogy viszonylag sok önkormányzatnál fordult elő törvénysértő szabályozás. Tipikus hiba volt, hogy a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettséggel járó munkaköröket a Szervezeti és Működési Szabályzatban és nem annak mellékletében, határozati formában, külön önálló rendeletben, illetőleg „függelékben” szabályozták. Előfordult, hogy a munkakörök felsorolása hiányos volt, illetve nagyon sok helyen – feleslegesen –     a jegyzőt is a helyi szabályozásban nevesítették, holott ezt a Ktv. 22/A § (8) bek. d) pontja megteszi.

A képzettségi pótlékkal kapcsolatban mind tartalmi, mind szabályozásbeli problémák felmerültek. Ez utóbbira példa, hogy a pótlékra jogosító munkaköröket és képzettségeket az SZMSZ (Ügyrend) melléklete helyett határozatban, vagy – a Ktv. 4. §-án alapuló – ún. juttatásos rendeletben, illetőleg mellékletében állapították meg. A szabályozás tartalmi vonatkozásait illetően meglehetősen nagy a bizonytalanság az egyes szakképesítések, szakképzettségek megítélésében. Különösen akut probléma az államigazgatási főiskolai, illetve emellett meglévő jogász szakképzettség összevetése pl. a jegyző vonatkozásában. A Belügyminisztérium Közszolgálati Főosztálya ez év március 27-én kelt leiratában egyértelművé tette, hogy e két diploma megléte esetén a jegyző részére is megállapítható a képzettségi pótlék, azonban e felfogással kapcsolatban jó néhány gyakorlati szakembernek más a véleménye.

A Ktvm. jelentősen megváltoztatta az önkormányzatok rendeleti szabályozási lehetőségét. A Ktv. új, 4. §-ában foglalt felhatalmazás a szabályozás tárgyköreit szűkítette, illetve a juttatások, támogatások felső határát is megszabta a „törvény keretei között”– kitétel alkalmazásával.

A Ktv. 4. §-ában foglalt felhatalmazáson alapuló korábbi rendeleteket alaposan át kellett tekinteni és első lépcsőben deregulációt kellett végrehajtani, melynek során az önkormányzatok egy része nem kellő körültekintéssel járt el, így rendeletben kerültek továbbra is szabályozásra bizonyos juttatások (étkezési hozzájárulás, ruházati költségtérítés, helyettesítési díj stb.), amelyek a Ktv. szerint már törvényen alapuló juttatások, ekként rendeleti szabályozásuk felesleges. Előfordult az is, hogy a rendelet hatályát az 1994. évi LXIV. tv. (Pttv.) 13. §-ában foglaltakkal ellentétesen terjesztették ki a polgármesterre. Végül számos esetben nehézséget okozott a Ktv. 4. §-a szerinti újraalkotott rendelet és a közszolgálati szabályzat egymáshoz való viszonya. Néhány esetben a képviselő-testületek tagjai nehezen vették tudomásul azt, hogy a rendeletben „nem mondhatnak meg” mindent a juttatások és támogatások vonatkozásában, kevésbé tolerálták a jegyző közszolgálati szabályzat alkotására való felhatalmazását, sőt az is előfordult, hogy a képviselő-testület magának vindikálta a közszolgálati szabályzat elfogadásának jogát.

Összegezve és a teljesség igénye nélkül áttekintve a Ktv. módosításából eredő rendeletalkotások tapasztalatait, az állapítható meg, hogy – a tett törvényességi észrevételek számát és a törvénysértések súlyát figyelembe véve – az önkormányzatok túlnyomó többsége Tolna megyében törvényes módon végezte el a törvény által elrendelt jogalkotási feladatát.

Dr. Baksa Csaba

1961-ben született egy Zala megyei kis községben, Babosdöbrétén. A Pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán diplomázott. 1986-tól a Tolna Megyei Tanács VB Igazgatási Osztályán kezdte pályáját.
1990-től a megalakuló Tolna Megyei Önkormányzati Hivatalbanr elnöki referens, majd 1992-tól a jogi osztály vezetője. Ugyanebben az évben tette le a jogi szakvizsgát. 1995-től megyei aljegyzőnek, de emellett ellátta a hivatal jogi osztályának vezetését is.
1998. nyarán a Magyar Köztársaság Elnöke „Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt” kitüntetést adományozott részére.
2000. áprilisától a Tolna Megyei Közigazgatási Hivatal Törvényességi Ellenőrzési Főosztályának vezetője. Emellett 2000. novemberében a Magyar Közigazgatási Kar Tolna Megyei Tagozatának vezetőjévé választották.