A SZÁMÍTÓGÉPRÔL – DIÁKSZEMMEL 2000/1
Gögge Tamás
Mi, mai tizenévesek egyre többet ülünk számítógéphez mind otthon, mind az iskolák számítógéptermeiben. Sok gyerek számára a számítógépezés szinte egyet jelent a számítógépes játékok világával, habár a komputer egy gyerek számára is sokkal többet tartogat ennél. Gondoljunk csak arra, hogy az internet segítségével pillanatok alatt elküldhetünk egy e-mailt a határon túl élô barátunknak, másodpercek alatt utánanézhetünk annak, hogy itthon melyik moziban adják a legújabb filmeket, vagy letölthetjük kedvenc sportolónk életrajzát.
Számomra a számítógéppel való barátkozás már az alsó tagozaton elkezdôdött, hiszen már akkor voltak számítógépes óráink. Persze ez abban az idôszakban még csak a billentyûzet használatának megismerését, egyszerû játékokat és a gép segítségével való rajzolást jelentette. Késôbb otthon már egy-egy fogalmazást is megpróbáltam begépelni, sôt a táblázatkezelô programot is használtam kedvenc autóim adatainak összehasonlításához. A felsô tagozaton az iskolai matematikaórák keretén belül volt számítógépes oktatás. Itt már rövid programokat is írtunk, és mivel az iskola rendelkezett internet-hozzáféréssel, a Sulinet segítségével a világhálón is böngészhettünk. Az iskolaújság szerkesztésében is segítséget adott a számítógép használata, hiszen rövid idôn belül kedvünk szerint más-más módon tudtunk megformázni minden oldalt. A tanárokat is gyakran láttuk a gépteremben, amint a másnapi dolgozatot szerkesztették a gépen, vagy a hálón kutattak következô órájukhoz némi érdekességek után. Amikor középiskolába készültem, gyakran jártam a hálón, aktuális információk után kutatva a kiválasztott gimnáziumok honlapjain. Így együltömben elegendô információt gyûjthettem össze ahhoz, hogy hosszas keresgélés nélkül is biztosan eldönthessem azt, hogy hová jelentkezzem.
Kategória
Könyvajánló
A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló törvény magyarázata
Negyedik, hatályosított kiadás
(2023. őszi kiadás)
Ára: 12000 Ft