A szaporítótelepek büntetőjogi és polgári jogi oldala
Dr. Fodor Kinga, Dr. Kajó Cecília, Dr. Markus Gabriella
Dr. habil Fodor Kinga Phd.
Az Állatorvostudományi Egyetem Laborállat-tudományi és Állatvédelmi Tanszék tanszékvezetője, a Bojtár Telefonos Állatvédelmi Jogsegély-szolgálat alelnöke.
Dr. Kajó Cecília LL.M.,
Adatbiztonsági és adatvédelmi szakjogász; a Bojtár Telefonos Állatvédelmi Jogsegély-szolgálat titkára.
Dr. Markus Gabriella
Magán-állatorvos, mikrobiológus, szaktolmács és fordító; a Bojtár Telefonos Állatvédelmi Jogsegély-szolgálat elnöke.
2022 őszén először indult az Állatorvostudományi Egyetemen állatvédelmi szakállatorvos-képzés, a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán pedig állatvédelmi szakjogászképzés. Az a megtisztelő helyzet állt elő, hogy mindkét képzésen tarthattunk előadásokat állatvédelmi jogi, állatjóléti-állategészségügyi, valamint büntetőjogi és polgári jogi (azon belül: birtokvédelmi-szomszédjogi) témákban is. A szaporítótelepek büntetőjogi (állatkínzás) és polgári jogi (birtokvédelem, szomszédjog) oldalát olyan kiemelten fontos témának tartjuk, hogy a képzés mellett mindenképpen szeretnénk minél több jegyzőhöz, hatósági ügyintéző kollégához eljuttatni – ahogyan mi hívjuk egymás között – a „jegyzős újság” hasábjain is.
Cikkünk kiindulópontja nem más, minthogy Magyarország évtizedek óta kutyagyártó nagyhatalom.
Tízezrével exportálunk külföldre forgalmazható kor alatti, oltatlan, jelöletlen, beteg kiskutyákat. Jogosan merül fel a kritika egyrészt a hatósági oldalt érintően, települési szinten elsősorban a jegyzőkkel szemben, hogy miért nem tesznek meg mindent ezeknek a telepeknek a felszámolása érdekében (sőt, jobb lenne, ha már a létrejöttüket is megakadályoznák), de viszonylag kevesebb szó esik az országos és helyi politikusok, elsősorban pedig a polgármesterek felelősségéről. Például arról, hogy amennyiben a szaporítást sikerül felszámolni – hiszen jogos elvárás mindenkitől, hogy ne állatkínzó tevékenység kapcsán gondoskodjon megélhetéséről –, úgy milyen más munkalehetőségek lesznek a településen vagy annak környezetében? A politikusok milyen gazdaságfejlesztő, településfejlesztő lépéseket tudnak felmutatni amellett, hogy mérföldköveknek titulált jogszabály-módosítások történtek az állatvédelmi jogterületen az elmúlt években?
Az állatvédelem és így a szaporítótelepek kérdésköre is komplex: az állatvédelmi fókuszon túl komoly társadalmi, szociális, kulturális, gazdasági hatásai vannak, és komoly településfejlesztési-gazdaságfejlesztési elvárások is állnak mögötte, akár például azzal az egyszerű lépéssel, hogy az önkormányzat úgy dönt, nem szerződéses partnerrel oldja meg a gyepmesteri feladatokat, hanem épít egy telepet, arra gondozókat vesz fel és alkalmaz, ezzel is élénkítve a helyi munkaerő-kínálatot.
A szaporítás jogi megítéléséhez két jogszabályhely ismertetésével kell kezdenünk a témát.
Az egyik a 2022 januárjától hatályos Btk. 244. § (4) bekezdése, mely szerint tilalmazott az olyan típusú szaporítás, ahol az indokolatlan bánásmódot vagy bántalmazást – mely alkalmas az állat maradandó egészségkárosodásához vagy pusztulásához – úgy valósítja meg valaki, hogy szaporítással összefüggő haszonszerzési cél érdekében, tíznél nagyobb számú kedvtelésből tartott állatra vonatkozóan, a jó gazda gondosságának elmulasztásával követi el.
Vagyis 2022 januárjától büntetendő az olyan típusú maradandó egészségkárosodáshoz vagy pusztuláshoz vezető szaporítás, amely a jó gazda gondossága jogi fogalom szakmai tartalmát adó kitételek hiányában történik. Ezek jellemzően az adott fajra és fajtára vonatkozó alap elvárásokkal, tehát például etetéssel, itatással, felügyelettel, az időjárás viszontagságai elől menedéket adó elhelyezéssel kapcsolatosak, illetve olyan viselkedésformák, mozgásformák elősegítését jelentik, melyek az állat természetes viselkedéséhez szükségesek (Márton Attilával korábbi közös cikkben elemeztük már a jó gazda gondosságának témakörét. Lásd: Jegyző és Közigazgatás 2022/2. szám.)
Akár olyan egyszerű megítélésű kérdéskör is felmerülhet, hogy jót tesz-e az, ha egy kommunikációját többek között vizeletjelöléssel is kifejező állatot egész életében kutyapelenkára szoktatunk és soha nem viszünk sétálni, vagy jót tesz-e egy ilyen módon kommunikáló állatnak, ha egész életét egy almozatlan ólban tölti el, ahol nemcsak a saját, de az őt megelőző szaporítós generációk végtermékeit is szagolja. Ha kutya esetében hiányzik az a tartási mód, amely emlős ragadozó állatként, egyben természetesen háziasított társállatként elősegíti az alapvető igényei kielégítését és ez elvezethet maradandó egészségkárosodáshoz (melynek lehetnek fizikai tünetei, de mentális-viselkedésbeli tünetei is) vagy pusztuláshoz, illetve arra alkalmas lehet, úgy a bűncselekmény megvalósult.
Vagyis az éveken át istállóban, disznóólban kialakított sötét fakkokban tartott, ellőgéppé lesilányított, állatorvosi kezelést sosem kapott, nem oltott, nem jelölt, hitvány táplálékkal etetett, folyamatosan vemhesülő anyaállatok tartási módja biztosan alkalmas a tényállás kimerítésére. Minden állatnak szüksége van friss levegőre, napfényre, lemozgatásra, játékra a fajtársakkal és foglalkozásra az állattartóval, amelyekből ezek az ólakban tartott állatok évekig – sokszor egész élettartamuk alatt – nem részesülhetnek.
A másik jogszabályhely az állatvédelmi törvényben 1998 óta megtalálható szakasz (3. § 4. pont), amely szerint (közigazgatási jogi) állatkínzásnak minősül az öröklődő betegségben szenvedő – nem kísérleti célra szánt – állategyed tenyésztése, szaporítása. Felmerülhet kérdésként, hogy a jogszabály itt szándékosságot vagy gondatlanságot megkövetel-e, de kiindulva a közigazgatási jogot általában jellemző objektív felelősségből, nincs jelentősége, hogy valaki tudott arról, hogy genetikai betegségben szenvedő állatot szaporított vagy nem volt tudomása róla: pusztán a szabályszegésért szankció kiszabására van lehetőség.
Ami biztos, hogy ez nem jogkérdés, hanem szakkérdés az eljáráson belül és azt, hogy egy egyed (vagy a „tenyészpár”) szenved-e örökletes betegségben, csak igazságügyi állatorvos szakértő tudja megnyugtatóan alátámasztani. Ez nem az a tipikus helyszíni szemlén megállapítható állatvédelmi hiányosság, amelyről a jogalkalmazó a saját szemével meggyőződhet. Ehhez több kell, mint jogi tudás, olyan különleges szakértelem, amely az eljárási kódex szerint az igazságügyi szakértő sajátja.
A felelősségre vonás és a szankciókiszabás egymásra épülően, lépcsőzetes is lehet több eljárástípusban [figyelemmel a 8/2017. (IV. 18.) AB döntésben fejtegetettekre is], amely szerint a puszta szabályszegésért közigazgatási oldalon – a kettős értékelés tilalma szerint – nem állatvédelmi bírságot szabunk ki, hanem a szaporítót eltiltjuk az állattartástól, és a szabályszegés megvalósulásának állatjóléti-állategészségügyi tartalmát jelentő állatkínzás – amennyiben elvezet, alkalmas maradandó egészségkárosodáshoz vagy pusztuláshoz, büntetőjogi felelősségre vonást is eredményezhet.
Sokfajta örökletes úton szerezhető betegség van, amely különböző mértékben befolyásolja az utódok életét, így előfordulhat, hogy az egyednek egy viszonylagosan jó életminőséget lehet biztosítani (ugyanakkor állandó állatorvosi kezelést igényel az állat), de az is lehet, hogy az eutanizálás kérdése merül fel a diagnózis felállítása során, hiszen az állat csak olyan életet élhetne, ami mindössze egyfajta vegetálás lenne.
Aki nem hiszi, hogy Magyarország kutyagyártó nagyhatalom, nézze meg a telex.hu által 2,5 éven át forgatott és 2022 őszén bemutatott dokumentumfilmet, amely az alábbi link alatt érhető el: www.youtube.com/watch?v=xONArc0-pCg&t=1402s.
Vegyük végig a szaporítás lehetséges jogi lépcsőfokait!
A jó gazda gondosságát teljesítő, genetikailag betegséget nem örökítő párokkal való szaporítás nem tilalmazott, bár nyilván ennyi kóborállat és menhelyi-gyepmesteri telepes állat mellett nem kívánatos jelenség, ha valaki műkedvelő tenyésztőként folyamatosan kiskutyákat hoz le. [Az ilyen „minőségi” szaporítással való találkozás ráadásul igen ritka, hiszen a szaporításban az a vonzó, hogy gyakorlatilag nulla befektetéssel meglehetősen kedvező profit érhető el, vagyis mindenféle minőségi élet biztosítása (részleteiben például: oltás, azonosítás, szűrés, kezelések) nélkül igazán kifizetődő a szaporítás].
Ennek például a kötelező ivartalanítás vethetne gátat egy olyan megoldással, hogy a tulajdonjogot korlátozó, tehát törvényben szabályozandó lépés meghozatala előtt egy átfogó, országos hatásvizsgálat készülne a gazdásítható, már menhelyen és gyepmesteri telepeken lévő állatokról; becslés a kóbor állományról és prognózisok, számítások arra, hogy az állatok „mikor fogynak el” egyrészt azért, mert örökbeadták őket, másrészt a természetes halálokok, illetve az eutanázia miatt. Amint az így elérhető állatok száma nulla, a jogalkotó attól az évtől kezdve enyhíthetne a szabályokon, de természetesen radikális visszafordulás (hogy újra ivartalanítási „amnesztia” legyen) nem képzelhető el.
Haladjunk tovább a szaporítási szorzótáblán!
A jó gazda gondosságát nem teljesítő, tíz egyedszám alatti szaporítás közigazgatási jogi megítélésű állatkínzás-fogalom, eljárás jellemzően a jegyző vagy a járási hivatal előtt indítható a felszámolása érdekében (megelőzés elve).
A jó gazda gondosságát nem teljesítő, tíz egyedszám fölötti, DE nem haszonszerzésre törekvő szaporítás közigazgatási jogi megítélésű állatkínzás-fogalom, eljárás itt is a jegyző vagy a járási hivatal előtt indulhat.
Ugyancsak közigazgatási jogi megítélésű állatkínzás miatt vonható felelősségre az öröklődő betegségben szenvedő állat szaporítása – egyedszámtól függetlenül, a puszta tény önmagában szankcionálható (a jegyző vagy a járási hivatal előtt megindított eljárásban biztos, hogy igazságügyi szakértő kirendelésére van szükség, ez nem a ránézésre megállapítható eset kategóriájába esik).
Az öröklődő betegségben szenvedő állat szaporításának puszta tényén túl, amennyiben az így létrehozott utódok maradandó egészségkárosodásban szenvednek vagy elpusztulnak, a kérdés már büntetőjogi megítélés alá esik (így feljelentés a rendőrségen tehető, de célszerű jelezni, hogy együttműködés szükséges a jegyzővel az ügy megnyugtató megoldása érdekében).
A jó gazda gondosságát nem teljesítő, tíz egyedszám fölötti szaporítás haszonszerzési céllal büntetőjogi megítélésű állatkínzás-fogalom (feljelentést a rendőrségen kell tenni). Érdekes, egyben sajnálatos eset, hogy állatvédő szervezetek 2022 elején több Pest megyei rendőrkapitányságon próbáltak ilyen tartalmú feljelentést tenni, de az ügyeletes – a ki tudja mikor kinyomtatott, papír alapú Btk.-ban – nem lelte a friss tényállást, így közölte, hogy ilyen bűncselekmény nem létezik.
A tízes egyedszám a jogalkotó által megalkotott „lélektani” határ, lehetne akár öt vagy ötven is, ez tényleg csak döntés kérdése, akárcsak például a szabálysértési-büntetőjogi értékhatár-elkülönülés. Érdekes kérdés, hogy milyen hatásvizsgálat vagy milyen szakértői tanácsadás előzte meg úgy, hogy tudjuk: sok divatfajta és szaporítás „tárgyát” képező állat kevés utódot hoz világra vagy arra önállóan már képtelen is – császármetszéssel segítik világra a jellemzően egyedüli kölyköt. Az ilyen anyaállat garantáltan az istállóban éli le az életét, hiszen hatalmas kereslet van a megszokotthoz képest ritkábban világra jövő és kevesebb számú kölyökre, és így a profit még nagyobb lehet, hiszen a parkolóban vásárolt szaporítós kölykökre akár 5–600 ezer forintot is kiad valaki.
Szintén érdekes kérdés, hogy a büntetőjogi állatkínzás előkészületi vagy kísérleti szakasza lehet-e, ha örökletes betegségben szenvedő „tenyészállatokat” előkészítünk pároztatásra vagy más, ezt elősegítő intézkedéseket teszünk.
A témában bírósági joggyakorlat nincsen, jogalkalmazóként az adott egyedi ügyet kell komoly elemzés alá vetnünk. Mindenképpen szót kell ejteni az „öröklődő betegségben szenvedő” definícióról: ha szenved tőle az állat, ott nagy valószínűséggel olyan súlyos betegségről van szó, amelynek következményeként már utódokat világra hozni is képtelen, de persze ez is szakértői kérdés, egy egyszerű jogász ehhez bizonyosan nem ért. Helyesebb lett volna az öröklődő betegséggel „terhelt” fogalom használata, hiszen a szenvedés a tenyészállat életminőségének jellemzője, de a jogalkotói akarat szerint a tilalmazni kívánt tevékenység az a típusú szaporítás volt, ahol a következménytől az utód szenved, mert terhelt-érintett szülőktől származik.
A tudottan ilyen egyed továbbszaporítása tehát eleve tilalmazott, objektív megközelítéssel már a szaporításba vonás is közigazgatási szankciót alapoz meg, de a genetika komoly tudomány, egy Btk.-val a hónunk alatt nem mondható, hogy az utódokra 100%-ban bizonyosan lesz hatása és így ezzel együtt büntetőjogi következménye a szaporításnak (a genetikai lottó tehát kidobhat olyan megoldást, hogy a tudottan terhelt szülőknek nem lesz beteg utóda). Vagyis az örökletes betegségben szenvedő szülőpár kölykeinek az életminőségét befolyásoló örökölt betegség egészségügyi státusza alapján lehet többfajta jogi következménye is a szaporításnak. Ennek az okfejtésnek a kibontása feltétlenül igazságügyi szakértői kérdés, a jogalkalmazó nem ért hozzá.
A büntetőjogi és közigazgatási jogi állatkínzás-fogalom alaptényállásai között alapvetően az a különbség, hogy utóbbiból kimaradt a pusztulás okozása.
Vagyis ha az állatkínzás pusztulást eredményez vagy alkalmas a cselekmény pusztulás okozására, a büntetőjog ultima ratio erejénél fogva csap le. Mit jelent az ultima ratio hatás? Nagyon leegyszerűsítve azt, hogy a jogalkotó képzett egy listát, amelyen a legborzasztóbb cselekmények vannak a legsúlyosabb büntetésekkel párosítva, ehhez képest az összes többi jogág összes többi tilalmazott cselekménye és az azokhoz tapadó büntetése enyhébb. Ez, mint tudjuk, egyébként nincs így, hiszen a jegyző által összegyűjtött állattartási hiányosságokhoz rendelt szorzószámok alkalmazása a bírság alapértékével akár több milliós állatvédelmi bírság kiszabásához is vezethet ahhoz képest, hogy az „átlag” pénzbüntetés néhány százezres nagyságrendű állatkínzás bűncselekmények kapcsán. (Erről írtunk is korábban a jogiforum.hu oldalon: www.jogiforum.hu/publikacio/2021/04/29/zarokobol-alapko-az-ultima-ratio-elv-elporladasa-allatkinzas-buncselekmenyeknel-kitekintessel-a-szankciokiszabas-tendenciai-miatt-kialakuloban-levo-forum-shoppingra/).
A közigazgatási jogi állatkínzás-fogalom tehát az enyhébb megítélésű cselekmények szankcionálására jött létre, vagyis vagy megjavítható hibákkal kapcsolatos cselekményekre vagy olyanokra, melyeknek a hatását már nem tudjuk visszafordítani (lásd a definícióban: „tartós félelmet vagy egészségkárosodást okoz”), DE mégsem olyan végzetes következmények, mint a büntetőjogi tényállásban írottak.
Nehéz sokszor állatszerető, állatbarát emberként megérteni, de elmagyarázni is, hogy a büntetőjog tényleg a legbrutálisabb tettekre létező megoldás, minden attól enyhébb cselekmény a közigazgatási jogra és a közigazgatási szervekre tartozik.
A szaporítással elkövetett állatkínzás a Btk.-ban tehát a maradandó egészségkárosodás vagy pusztulás okozására alkalmas, jó gazda gondosságát nélkülöző szaporítás. Itt a genetikai terheltség mintegy előkérdés, hiszen a jó gazda gondossága jogi fogalmának szakmai tartalmát kell kitölteni elsődlegesen, és az állatkínzást megvalósító éheztetést, szomjaztatást, extrém tartási körülményeket stb. kell értékelnie a jogalkalmazónak úgy, hogy lebontja a jó gazda gondosságának jogi fogalmát elemenként (fajra, fajtára jellemző etológiai, biológiai sajátosságok stb.) egyedekre.
A szaporítással elkövetett állatkínzás az állatvédelmi törvényben pedig azt jelenti, hogy tilalmazott az örökletes betegségben szenvedő egyedek szaporítása. Pont ennyi és nem több, további feltárást nem igényel az ügy, de szakértő bevonását annak megállapítására bizonyosan, hogy valóságosan fennáll-e az örökletes betegségben szenvedés.
Miért fontos a szaporítótelepek ellen küzdenünk?
Ez egyrészt olyan megélhetési mód, mely állatkínzáson alapul, így a XXI. században elfogadhatatlan.
Az innen kiárusított kutyák többsége külföldre kerül, de itthon is vásárolnak meglehetősen sokan bizonytalan helyről származó, olcsó állatot. Az ilyen állatok nagy százalékával kapcsolatban később felmerülnek egészségügyi gondok, melyek egyrészt az állattartók nem várt költségeit gyarapítják, továbbá az oltatlanság és a féregtelenítés hiánya miatt olyan zoonózis betegségek terjedéséhez is hozzájárulhatnak, melyeknek az emberekre is nagy kockázatai lehetnek. Két évvel ezelőtt egy fővárosi állatorvosi rendelőbe leptospirózissal fertőzött kölyökkutyát vittek be, a kezdeti tünetek levertség, bágyadtság, sárgaság voltak. A laborvizsgálatok eredményének megérkezése után sor került a komplett rendelő fertőtlenítésére, az állat vizsgálata kapcsán felhasznált eszközök, anyagok veszélyeshulladék-megsemmisítéssel foglalkozó cég igénybevételét indokolták, a rendelő munkatársai pedig humán orvossal való konzultáció és vizsgálat után erős antibiotikumokat szedtek és ezt tanácsolták az állat gazdáinak is (a kutya egyébként elpusztult). Tekintve a leptospirózis kórokozóját és a fertőzésmechanizmusát, nyilvánvaló, hogy az alomtestvérek és az anyaállat is ilyen betegségben szenvedtek, a vásárlók pedig a kórokozót szétvitték szerte az országban. Tekintettel arra, hogy a betegség zoonózis, vagyis állatról emberre terjed, bevonásra került a NÉBIH járványügyi kockázatokkal foglalkozó szervezeti egysége is.
Szemérmeskedhetünk, de jobb, ha őszintén beszélünk: van, akit nem érint meg sem az adóelkerülő tevékenységből származó profit, sem az állatok kínzása, ugyanakkor a szomszédos lakókörnyezet tagjaként – jegyző előtt birtokvédelmi eljárást, járásbíróság előtt szomszédjogi pert indítva – küzd az „állandóan ugató” kutyák, a kosz, a bűz, a felhalmozódott trágya, az elszaporodott kártevők ellen több-kevesebb sikerrel. Érdekes kérdés a jó gazda gondosságának közigazgatási fogalmát összevetni a polgári jog által ismert tűrési kötelességgel: mi az az egység, mérték a koszt, a bűzt, a rendetlenséget tekintve, amely még nem ártalmas az állatnak vagy állatállománynak és a szomszédságnak még tűrni kötelessége, illetve mi az, ami már jóval túlmegy ezen a meglehetősen szubjektív határon és a hatóságok vagy bíróságok beavatkozását követeli meg.
Az állatforgalmazásnak megvannak a legális formái. Az illegális formákat jellemző, szemmel látható körülmények a következők lehetnek a teljesség igénye nélkül: kutyaszállítás biztonságos box nélkül csomagtartóban, papírdobozokban, alomként a jellegzetes iratmegsemmisítőben ledarált papírcsíkok, csengős nyakörv (csengőbe rejtett transzponderrel), biankó útlevelek (tulajdonos megnevezése nélkül) vagy ellentmondásos oltási dátumok és oltási matricák, logikailag nem következetes idővonal (az állat születési dátumához képest az oltások nem stimmelnek vagy a bejegyzett születési dátumhoz képest az állat láthatóan fejletlenebb, például nem nőttek ki a fogai, holott 3 hónaposnak tűnik az okiratból). Szaporított kutyákat bárhol találunk: internetes vásárlási portálokon, közösségi hálókon, azok csoportjaiban, a kereslet és a kínálat megtalálja egymást, hiszen itt nemcsak kölyökállatokat, hanem „tenyészpárokat” és vemhes anyaállatokat, sőt oltási könyveket, útleveleket és törzskönyveket is tudunk vásárolni, illetve elérhetőek azok a kapcsolattartási források, amelyek korrupt hivatalnokokhoz vagy állatorvosokhoz vezetnek. Manapság úgy tűnik, minden és mindenki megvásárolható.
Mi szükséges minimálisan a legális állatforgalmazáshoz?
A kedvtelésből tartott állatok tartásáról és forgalmazásáról szóló kormányrendelet alapján ebet forgalmazni kizárólag bőr alá ültetett mikrochippel lehetséges [3. § (2) bekezdés]. Vagyis nem mellette kínáljuk, „kérés esetére behelyezzük” vagy mellette csomagoljuk, mondván majd „eldönti a gazda, berakatja-e az állatorvossal”. Ennek a szabálynak a megszegése tehát automatikusan szankciót vonhat maga után, és itt sem érdekes, hogy valaki véletlenül vagy tudatosan kínál eladásra mikrochip nélküli kutyát. Egy razzia során például egy állatvásárban minden esetben szankció kiszabására kerülhet sor, ahol kutyát mikrochip nélkül kínálnak megvásárlásra. Ezt az állítást most vessük össze a valósággal, az önkormányzatok által szervezett állatbörzékkel, ahol az eladásra kínált kutyák 95%-ában nincsen mikrochip. Ezt onnan tudjuk, hogy elhivatott állatvédő szervezetek járják az országot és önkéntes razziákat tartanak és próbavásárlásokat ejtenek meg, hogy így szerezzenek bizonyítékokat az árusok ellen a megfelelő eljárások megindításához. Nem inkább az elején kellene megcsípni az illegális szaporítókat és csak olyan árusokat beengedni a börzére, akik hozzák a legális forgalmazás elvárt minimumkövetelményeit?
Szót ejtettünk már az örökletes betegségben szenvedő állatok szaporításának tilalmáról. De lehet-e ilyen állatot forgalmazni? Főszabályként csak egészséges állatot lehet, ugyanakkor a kormányrendelet 6. § (1) bekezdése megengedi azt, hogy állatorvos által forgalmazhatónak minősített – de beteg – állat is forgalom tárgya legyen. Fontos a vevő tájékoztatása (lehetőleg írásban) a későbbi félreértések elkerülése végett, hogy biztosan a vásárlást megelőzően rendelkezzen már az információval, hogy nem egészséges állatot vásárol.
2022 telén zajlott egy lógyógyászattal foglalkozó szakmai nap az egyik fővárosi állatgyógyászati oktatási centrumban, ahol jógyakorlatként megemlítették a klinikán elérhető adás-vételi vizsgálat szolgáltatásukat. Az adás-vétel előtti vizsgálat magában foglal egy részletes fizikális vizsgálatot, valamint egy sántaságvizsgálatot. A klinikán egyedülállóan igénybe vehető digitális sántaságvizsgálat és nyeregillesztés-vizsgálat, lovassal és lovas nélkül, klinikai és lovardai környezetben egyaránt. Ezeken felül radiológiai, endoszkópos vizsgálatokat, valamint az esettől függően ultrahang vizsgálatot, opcionálisan vérvizsgálatot és dopping tesztet tartalmaz a szolgáltatás. A vizsgálat összetételének optimális meghatározásához a vevő és az állatorvos között őszinte és felelősségteljes egyeztetésnek kell megtörténnie (például nagyon fontos tisztázni a célt: mire szándékoznak használni a lovat a későbbiekben.) Bővebben: https://pannonlogyogyasz.hu/klinik…/adas-veteli-vizsgalat/.
Egy optimális világban az eladásra kínált kutya oltási könyve mellett rendelkezésre állna egy ilyen adott napon érvényesnek tekinthető egészségügyi státuszfelmérés és ezzel kínálnák eladásra a kölyköket. Ez természetesen nem tenné lehetővé a jelenlegi árakon történő értékesítést, amely sajnos sok vevőnek az egyetlen szempont a mai napig.
Van-e valamilyen „lélektani” határ a forgalmazás tekintetében az életkort illetően?
A szülői gondoskodás nélkül életképtelen utód önállóan nem kerülhet forgalomba, csak az anyaállattal. Kutyák esetében a lélektani határ a nyolchetes kor a kormányrendelet alapján, azonban kutyatenyésztők, etológusok, viselkedéskutatással foglalkozó szakemberek úgy ítélik meg, hogy ekkor még túl korai elválasztani a kölyköket, részben azért mert nincs meg az alapimmunitásuk a külvilág fertőzéseivel szemben (hiszen veszettség elleni oltást például először három hónapos kortól kaphatnak), illetve a kölykök szociális készségeinek kialakulásához is elengedhetetlen az alomtársak és az anyaállat jelenléte. A forgalmazható életkor megjelölésével egyidejűleg fontos, hogy az ahhoz az életkorhoz tapadó kötelező immunizálás (kutyáknál: veszettség elleni védekezés, a többi betegség elleni ún. kombinált oltás nem kötelező a jogszabály hatálya alapján) meglegyen.
A veszettség elleni védekezés kötelező programja a vonatkozó földművelésügyi miniszteri rendelet [164/2008. (XII. 20.) FVM rendelet] szerint egyébként a következőképpen néz ki:
„4. § (1) Az állattartó köteles:
a) minden három hónaposnál idősebb ebet – a tudományos-kutatási és laboratóriumi vizsgálati célból zártan tartott állatok kivételével – veszettség ellen saját költségén az állat állat-egészségügyi felügyeletét ellátó szolgáltató állatorvossal beoltatni az alábbiak szerint:
aa) a három hónapos kort elérteket 30 napon belül,
ab) az első oltást követően 6 hónapon belül,
ac) ezt követően évenként;
b) az oltási könyvet megőrizni, azt az immunizálás megtörténtét ellenőrző állat-egészségügyi hatóság felszólítására bemutatni, illetve tulajdonátruházás esetén az új tulajdonosnak átadni, továbbá biztosítani, hogy az oltási könyvet a közterületen az ebre felügyelő személy magánál tartsa az oltás érvényességének bizonyítása céljából;
c) az oltási könyv megrongálódása, elvesztése esetén az oltást végző állatorvostól nyolc napon belül az oltási könyv pótlását kérni;
d) az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény (a továbbiakban: Éltv.) 18. § (1) bekezdés g) pontjában leírtak szerint az oltás során közreműködni.”
Fontos, hogy az oltásokkal együtt kell járnia a széles spektrumú féreghajtásnak is, amely elhanyagoltsága esetén szintén zoonózis fertőzések melegágya lehet. Szomorú, hogy sokan ellágyulva nézegetik kölyökkutyák képeit arra a következtetésre jutva, hogy „milyen kis cukorpofák és biztos milyen falánkak lehetnek mindannyian”, hiszen mekkora nagy pocakjuk van. Állatvédő szervezetek kampányolnak már hosszú évek óta többségében elrettentő fotókkal, hogy egy-egy féreghajtó program végigvitele kapcsán mi minden távozik egy aprócska kölyökállat bélrendszeréből. Akárcsak az állatkereskedésekben, úgy az állatvásárokon is ki kell függeszteni jól látható helyen a kormányrendelet által megkövetelt tájékoztatást az eladásra kínált állat mellett (ennek tartalmaznia kell a forgalmazásra szánt állat fajának magyar és tudományos megnevezését, a fajta megjelölését, gerinctelen állatok és halak kivételével – ha ismert vagy megállapítható – az egyed nemét és korát, valamint az eladási árat, továbbá veszélyes állat, illetve a 338/97/EK rendelet hatálya alá tartozó faj egyede esetében a tartáshoz, illetve vásárláshoz szükséges engedélyekről, bizonyítványokról, illetve egyéb dokumentumokról szóló tájékoztatást).
Látott valaki valaha ilyen tájékoztatást kifüggesztve akár állatkereskedésben, akár állatvásáron, állatbörzén? Ennek a szabálynak a megszegése esetén is alkalmazható az objektív felelősség és a szankció kiszabása: nem releváns információ a jogalkalmazó részére, hogy csak „elfelejtették” kitenni a tájékoztatót vagy soha nem állt szándékukban a potenciális vevőket tájékoztatni.
Szeressük vagy utáljuk az „állandóan bejelentést tevő” civil állatvédelmi szervezeteket?
Szemérmeskedhetünk, de ismét jobb, ha őszintén beszélünk a szakmai közösségünkben: az állatvédelmi hatósági munka önmagában papírtologatás jobbról-balra és amennyiben sikeres is az állattartó felelősségre vonása és szankciót tudtunk kiszabni, attól önmagában az állat sorsán még nem javítottunk.
Fontos persze a büntetés, hiszen annak egyrészt az elkövető egyéni megbüntetése a célja, másfelől fontos társadalmi üzenete van: aki ilyet tesz, az ilyet kap érte. De hangsúlyozni kell: akármekkora pénzbírságoktól és akármennyi letöltendő szabadságvesztéstől sem lesz egy perccel sem jobb az ügyben érintett állat sorsa, attól se több, se jobb minőségű táplálékot nem kap, nem lesz kutyaháza, nem kap állatorvosi ellátást, nem műti meg senki, nem gyógyszerezi, nem köti át a sebeit, nem kap viselkedészavaraira rehabilitációt stb. A közigazgatási szerveknek se forrásuk, se lehetőségük, se kapacitásuk nincs (nincsenek például az állatok időleges vagy végleges tartására szolgáló állami telepek) arra, hogy az állatnak konkrétan segítséget nyújtsanak akár állatorvosi kezeléssel, beavatkozással vagy elnyúló rehabilitációval. Ilyenkor nincs más mód, mint számlaképes, megbízható, hozzáértő állatvédő szervezeteket keresni és részükre időlegesen vagy véglegesen átadni az állatot.
Mi az eljárási háttere a civil szervezetek bevonásának?
A 18/2017. (XII. 15.) IM rendelet 15. § szerint a hatóság a zár alá vett vagy lefoglalt dolgokról elektronikus nyilvántartást vezet, amely tartalmazza a dolog szám és fajta szerinti megjelölését és szabatos leírását, egyedi azonosítóját, az ügyszámot, valamint a zár alá vétel vagy lefoglalás megszüntetésének időpontját. A 17. § (1) bekezdése szerint az élő állat zár alá vétele esetén a hatóság a tulajdonjogot igazoló vagy az állat azonosítására szolgáló vagy az állatról kiállított egyéb okmányt helyezi őrzési letétbe.
Ez hasonló logika, mint a büntetőeljárásban: ott a bűnjel, az állat azonosítására szolgáló okirat vagy egyéb segédeszköz, a konkrét élő állatot pedig lefoglalják és állatvédő szervezetek pártfogásába adják, de nem kerül be a bűnjel-jegyzékbe, hogy „2 db szarvasmarha” és a szarvasmarhák sem kerülnek beszállításra a bűnjelkamrába. A 17. § (8) bekezdés szerint a zár alá vett élő állat díjazás ellenében a szakszerű kezelés feltételeivel rendelkező szervezet őrizetébe és kezelésébe is adható. Ez tehát a felhatalmazás, hogy élő állatot számlaképes állatvédő szervezet pártfogásába adhatunk hatóságként, a tartásról a szervezet számlát állít ki, melyet aztán hatóságként az ügyzáró döntésben mint eljárási költséget érvényesítünk.
Tisztázni kell azonban azt a fontos kérdést, hogy az állatvédelmi törvény által használt fogalom, az „átmeneti kiemelés” azonos-e az Ákr. (az eljárási kódex) által ismert „lefoglalással” vagy „zár alá helyezéssel” vagy attól eltérő.
Az állatvédelmi törvény vonatkozó szakasza szerint:
„45/B. § (1) Ha az állattartó az e törvényben, illetve a külön jogszabályban foglalt rendelkezéseket nem vagy nem megfelelően teljesíti és ez által az állat vagy ember egészségét súlyosan veszélyezteti, az állatvédelmi hatóság az állat tulajdonosának költségére elrendelheti – a feltételek biztosításáig – az állat megfelelő helyre való szállítását és a várható tartási költségek tulajdonos általi megelőlegezését.
(2) Ha az állattartó az állatvédelmi hatóság által előírt időpontig gondoskodik a jogszabályszerű állattartási feltételek biztosításáról, úgy az (1) bekezdés szerint elszállított állatot részére vissza kell szolgáltatni, ellenkező esetben az állatvédelmi hatóság az állatot elkobozza. Az állatvédelmi hatóság gondoskodik az állat tulajdonjogának átruházásáról, ha ezt jogszabály kizárja vagy az eredménytelen, az állat végleges elhelyezéséről. Az állat a korábbi tulajdonosának, illetve korábbi tartási helyére nem adható ki. Ha az állat végleges elhelyezése csak rendszeres költségráfordítással biztosítható, a korábbi tulajdonos a jogsértés súlyától, ismétlődésétől függően legfeljebb 12 hónapra jutó költség fizetésére kötelezhető. Az elhelyezés eredménytelensége esetén – hat hónap elteltével – az állat életét megengedett módon ki lehet oltani.”
Mi tehát a kiemelés oka? Az állattartó mulasztása, amely az állat vagy ember egészségét súlyosan veszélyezteti, leegyszerűsítve élet- és vagyonbiztonság.
Az Ákr. a következőket írja a lefoglalás és a zár alá vétel fogalmairól:
„108. § [A zár alá vétel és lefoglalás általános szabályai]
(1) Ha a tényállás másként nem tisztázható vagy az jelentős késedelemmel járna, vagy a zár alá vétel mellőzése a tényállás tisztázásának sikerét veszélyeztetné, a hatóság jogosult valamely dolog birtokának a birtokos rendelkezése alóli elvonására (a továbbiakban: zár alá vétel). Nem vehető zár alá olyan dolog, amely a birtokosának élete, egészsége fenntartásához, illetve az életfeltételei fenntartásához egyébként nélkülözhetetlen jövedelemszerzéséhez szükséges. Az ilyen dolgot a hatóság lefoglalja, és a birtokos őrizetében hagyja, aki azt rendeltetésszerűen használhatja.”
Mi tehát a zár alá vétel?
A birtoklás időleges megszüntetése (a tulajdonjogot nem érinti) és a zár alá vett dolog más helyen való tartása azért, hogy a tényállás megnyugtatóan feltárható legyen. Magyarul: ha az ügyfél olyan lépéseket tehetne, akkor ha nála hagynák az eljárással érintett dolgot, hogy az alapvetően befolyásolná (leginkább: meghiúsítaná) a cselekménye felgöngyölítését és a felelősségre vonását.
Mit mond az Ákr. Petrik Ferenc szerkesztette kommentárja a 266. oldalon?
„A korábbi szabályozáshoz képest a legjelentősebb változás, hogy a Ket.-ben még egységesen szabályozott lefoglalás jogintézményt megbontja az Ákr., és megkülönbözteti a zár alá vételt és a lefoglalást. Zár alá vétel esetén a meghatározott dologhoz való birtoklási jogot a hatóság megvonja, míg lefoglalásánál a dolog birtokosának őrizetében marad, aki ezt használhatja is, de csak rendeltetésszerű módon.”
Vissza kell térnünk mindig a dologfogalomhoz, ha élő állatról beszélünk. A Ptk. vonatkozó szakasza szerint:
„Ptk. 5:14. § [A dolog]
(1) A birtokba vehető testi tárgy tulajdonjog tárgya lehet.
(2) A dologra vonatkozó szabályokat megfelelően alkalmazni kell a pénzre és az értékpapírokra, valamint a dolog módjára hasznosítható természeti erőkre.
(3) A dologra vonatkozó szabályokat az állatokra a természetüknek megfelelő eltéréseket megállapító törvényi rendelkezések figyelembevételével kell alkalmazni.
Amikor a hatóság dönt, hogy melyik jogintézményt (a lefoglalást vagy a zár alá vételt) választja, többek között azt is mérlegelnie kell, hogy mi minősül olyan tényezőnek, ami a birtokos életfeltételei fenntartásához egyébként nélkülözhetetlen jövedelemszerzéséhez szükséges? Előfordulhat-e az az abszurd helyzet, hogy a hatóság azért foglalja le az állatokat helybenhagyólag, mert a szaporító megélhetése a kutyákból származik és ha elvinné azokat, veszélyeztetné a létfeltételeit? Előfordulhat-e az az abszurd helyzet, hogy a hatóság azért foglalja le az állatokat helybenhagyólag, mert a haszonállat-tartó telep tulajdonosa/gondozója megélhetése az állatokból származik és ha elvinné azokat, veszélyeztetné a létfeltételeiket? Ezeket a lehetőségeket kizárhatjuk, de ezt megelőzi az az összevetés, amelyet elvégeztünk az átmeneti kiemelés és a lefoglalás, valamint a zár alá vétel definíciói kapcsán.
Ha megvizsgáljuk egyesével az intézkedések indokait, akkor megállapíthatjuk, hogy különböző esetekben vehetjük igénybe azokat.
Vagyis átmeneti kiemelésre akkor kerülhet sor, ha az állattartó mulasztása állat vagy ember egészségét súlyosan veszélyezteti. Zár alá vételre akkor kerülhet sor, ha a bizonyítás és az eljárás sikeres lezárása csak az ügyben érintett dolog vagy dolgok birtoklásának időleges megváltoztatásával érhető el. Lefoglalásra akkor kerülhet sor, ha az ügyben érintett dolog vagy dolgok birtoklásának időleges megváltoztatása az eljárással érintett ügyfél létfenntartását veszélyeztetné. Mi történik akkor, ha a lefoglalásra vagy a zár alá vételre a továbbiakban már nincs szükség?
Megint a Petrik szerkesztette kommentárhoz fordulunk: „A törvény a lefoglalás megszüntetéséről nem tartalmaz rendelkezést, véleményünk szerint, ha a zár alá vétel megszüntetésének bármelyik vagylagos feltétele fennáll a lefoglalt dolgokhoz kapcsolódóan, akkor a lefoglalást ugyanúgy meg kell szüntetni, mintha a dolgot nem lefoglalták, hanem zár alá vették volna. […] Amennyiben a körülmények alapján nyilvánvaló, hogy az akitől a dolgot zár alá vették, a dolog birtoklására nem jogosult, a hatóság a dolgot az arra jogos igényt bejelentő személynek adja ki. A hatóságot nem terheli ebben a vonatkozásban bizonyítási kötelezettség, arról szükséges döntenie, hogy a dologra igényt bejelentő személy-e a jogos birtokos, melyet neki kell – elsősorban okirattal – igazolnia. Ha a hatóság a dolgot olyan személynek adja ki, akinek arra nincs joga, úgy a valódi jogosult az igényét polgári perben érvényesítheti.”
Vagyis ha a hatóság hibát ejt és nem a jogosultnak adja ki a zár alá vett dolgot, a valódi jogosult polgári perben tudja kiharcolni, hogy visszaszerezhesse azt. Ha a valódi jogosultat mindeközben kár is érte, meg kell fontolnia a hatóság ellen indított polgári pert, hogy a bíróság eldöntse, történt-e közigazgatási jogkörben olyan cselekmény, amely károkozáshoz vezetett.
Az átmeneti kiemelés szabályai egyébként 2009-ben kerültek bele az állatvédelmi törvénybe, a módosító saláta indokolásából sajnos csak annyit tudhatunk meg, hogy „törvényi szinten kell rendelkezéseket megállapítani arra az esetre, ha az állattartó az állatvédelmi jogszabályokban foglalt rendelkezéseket nem vagy nem megfelelően teljesíti. Ilyenkor indokolt megteremteni annak lehetőségét, hogy az állatvédelmi hatósági jogkörben eljáró jegyző az állat tulajdonosának költségére elrendelje – a feltételek biztosításáig terjedően – az állat megfelelő helyen történő elhelyezését”. Az átmeneti kiemelés gyakorlati alkalmazása általában ott bukik el, hogy az eleve rossz körülmények között állatokat tartóknak nincsen letétbe helyezhető pénze, így abból a kiemelés alatt nem lehet állni az állatról gondoskodó állatvédő szervezetek tartási költségeit. Sok esetben ennek a résznek érvényt nem szerezve, letét nélkül emelik ki az állatokat a hatóságok és adják a szervezetek gondozásába, az állattartóra pedig határidőhöz tűzött kötelezettséget állapítanak meg. Ha a határidő lejárta után az állat tartási helyét vagy más körülményeket nem sikerült megváltoztatni, megjavítani, az állat tulajdonjogát is megváltoztató elkobzásra kerülhet sor.
Reméljük, hogy cikkünk mind a téma komplex, jogi és jogon túli megközelítéséhez, mind az emberi szemponthoz segítséget nyújtott: állatvédelmi hatóságként nem nézhetjük tétlenül, hogy Magyarországon ma sokan állatkínzásból élnek meg, ez azonban olyan komplex látásmódot és kezelést igényel, amelynek csak egy szelete lehet a hatósági munka.
Kategória
Könyvajánló
A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló törvény magyarázata
Negyedik, hatályosított kiadás
(2023. őszi kiadás)
Ára: 12000 Ft