Állatpark
Gajdos László
Sóstó Nyíregyháza igazi ékszerdoboza. A több száz hektáros tölgyerdő mélyén
az egykori szikes tavat tápláló gyógyforrás ma már 4 fürdőnek adja a lelkét.
A Múzeumfalu a Szabolcs-Szatmár Beregi
építészet legjobb hagyományit mutatja
be, idõszakos kiállításai és programjai
pedig mindig sok vendéget vonzanak.
Ebben a miliõben jött létre 10 évvel ezelõtt
közel 30 hektáron egy merész álom
megvalósulásaként a Nyíregyházi Állatpark,
amely mára Magyarország legnagyobb
állatgyûjteményévé vált.
Nem egy szokványos állatkertbe lép
be, aki a Sóstózoót felkeresi, hiszen a
több mint 300 féle állat 3500 egyedét
földrészenkénti csoportosításban mutatják
be. Ez a különleges geográfiai állatbemutató
egy-egy földrész emblematikus
állatait gyûjti össze, a természetes
élõhelyet mintázó tágas, nagy kifutókban,
hogy a valóságban is létezõ élõközösségeket
mutasson be.
Így szinte akár a sarkvidéken érezhetjük
magunkat, amikor a jegesmedvék
medencéje mellett sétálva láthatjuk,
hogy ezek a 8 mázsás állatok hogyan
úsznak a víz alatt. Ugyanilyen élmény a
pingvinek látványa üvegfalon keresztül,
vagy a három oroszlánfóka jópofa mókázása,
ahogy a gondozóikkal játszanak,
és bemutatják, hogy egy igazi úszóbajnok
mi mindent tud a víz felett és a víz
alatt.
A rénszarvascsorda minden évben
sok kisborjúval ajándékoz meg bennünket,
a hóbaglyok pedig igazi különlegességnek
számítanak.
Az Afrika Panoráma közel 4 hektáron a
park legnagyobb állatbemutatója, Európában
is ritka, és Magyarországon csak
itt látható afrikai elefánt. A hatalmasra
nõtt elefántmama mellett szaladgál 4
éves borja, Jonatán, a szomszéd kifutóban
pedig Szabolcs, az elefántbika figyeli,
hogy mi történik a családban. Az
oroszlánok egy hatalmas tó partjáról igazi
királyi fenségként nézik a látogatókat,
akik biztos távolságból,
egy hídon
át láthatják az állatok
királyát, a tó
másik oldalán pedig picurt, a törpevízilovat,
a flamingócsapatot, és a mindig játékos
szurikátákat. Az Afrika Panoráma
másik büszkesége a két gepárd, akik hatalmas
kifutójukban hol jókat nyújtózkodnak,
hol pedig nagyokat futnak. A zsiráfcsalád,
a három orrszarvú, a sok zebra,
antilop, na és persze a páviánok hozzájárulnak
ahhoz, hogy a látogató egy
igazi afrikai szafarin érezze magát.
A parasztudvarban és a magyar õsparkban
hazánk és a Kárpát-medence állatait
láthatjuk, olyanokat is, amelyek már
nem élnek a térségben szabadon, de valamikor
nagy számban jöttek-mentek a
magyarországi erdõségekben. Barna
medve, európai bölény, hiúz, különféle
szarvasok, a háziállatok közül pedig a
szürke marha, az erdélyi racka, vagy a
bivaly jelent élményt mindenki számára.
Felsorolni is nehéz a park különleges
állatait, hiszen olyan ritkaságok is élnek
Nyíregyházán, mint a fehér tigris, a fekete
jaguár, a borneói orángután vagy a
szirti cápa. De említsük meg a világ talán
legritkább és legveszélyeztetettebb állatainak
egyikét, az indiai páncélos rinocéroszt.
És ha igazi testközelbe akarunk
kerülni az állatokkal,
sétálhatunk a
majomerdõben,
ahol a madagaszkári
makik kedvesen szemtelenkednek
velünk, vállunkra ugranak, és keresnek
valami finomságot. Nem véletlen, hogy
évente több mint 300 ezren keresik fel a
sóstói állatparkot.
A Nyíregyházi Állatpark nemcsak a
családok, hanem óvodák, iskolák kedvelt
úti célja is, hiszen Magyarországon csak
itt mûködik állatkerti szálloda. A Hotel
Dzsungelben már hónapokra elõre lefoglalják
a szobákat, hiszen azok a különleges
erdei iskolai programok, amit a világ
állatai között szervezünk a gyermekeknek,
igazán ritkaságszámba mennek.
Akik pedig elfáradnak az egész napos
program során, megpihenhetnek a játéksziget
környékén, vagy ehetnek valami finomat
a park éttermeiben. ■
Kategória
Könyvajánló
A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló törvény magyarázata
Negyedik, hatályosított kiadás
(2023. őszi kiadás)
Ára: 12000 Ft