Miért (ne) lájkoljuk helyettesünket, avagy nicsak, ki szignál ma?

A szervezetek számos állandó elemből és ún. fogyóeszközből állnak össze, illetve táplálkoznak. Eddig komoly tudományos vizsgálatok sem igazolták, de nem is cáfolták azt, hogy a szerv első számú (azaz mindenkori) vezetője, avagy éppen helyettese a leginkább konstans elem. A megoszló vélemények miatt legalább ennyin sorolják őket egyaránt a fogyóeszközök világába. Ki tudja, kinek van igaza? Az igazság ebben a metszetben is valahol középen van, vagyis egyszer ide, míg másszor oda lejt a pálya, vagy éppen leng ki az inga. Mindenki tartozik és sorolódik, vagy éppen sodródik valahová. A főnök helyettesi reláció egyébként egyidős a szervezetek problémájával és a mindenkori kócerájok vezetésének intézményével. Mindez a működés közben szinte lenyomatként mutatja meg azt, hogy miként is kerül a helyettes a főnök mellé, avagy éppen a nyakába. Először is vegyük sorra azt, hogy milyen típusú megoldások (harmadik típusú találkozások) merülnek fel és képzelhetőek el a helyettesi termés (netalán becsapódás) tekintetében:

– először is van az ejtőernyős, akit kirendelnek, vagy éppen kiküldenek segéderő gyanánt. No, ő az a típus, aki biztosan nem csak a főnöknek riportál. Ha tudjuk, kerüljük el vagy védjük ki. De sajnos ez nem mindig megy, sőt, sokszor (vagy legtöbbször) védhetetlen!

– másodszor van, az ún. „csókos”, akit valaki (ügyeletesen) protezsál. No, ez sem éppen egy matyó-hímzés! Ezt csak hiú emberek nárcisztikusságának kihasználásával lehet el vagy kikerülni. Pl. azzal, hogy ez a(z éppen aktuális) hely nem méltó egy ilyen kiváló képességű ember számára! Talán nézzünk körül máshol a rendszerben, járjon jól vele más. Netalán olyan, akinek éppen ilyenre van szüksége!

– harmadszor és nem utolsósorban létezik, még az ún. berepülő, aki elég, vagy éppen túlságosan is ambiciózus, és persze nagyon önmegvalósító. No, ez a fenti kettőhöz képest a leginkább kezelhető. Indítsunk nála nyomban az ”Ide nekem az oroszlánt!” alprogrammal. Ebből, mint tudjuk ki is lehet jönni, de (nettó szívásként) nagyon meg is lehet vele bukni.

– s végezetül van, az ún. + 1, amely a saját nevelés projektben összegezhető. Amolyan „előttem az utódom” kurzuson átesett. Talán ez a leginkább fenntartható, életképes és működtethető. No, ő biztosan nekünk fog riportálmi és kevésbé bújja folyton a mások GPS-ét, ahol állandóan vizslatja a kerülő irányokat!

Akinek egyébként helyettese vagy helyettesei vannak, annak az alábbi előnyei származhatnak ebből az adományból:

– ha nem bizalmatlan, van kivel megosztania a munkát, vagyis bátran delegáljon. Ilyen esetben mindig fontos a törődő monitoring. Vagyis a számonkérés, amely mindig alapja annak, hogy hol lakik az a bizonyos helyi jó isten;

– ha van távlatos elképzelése, akkor mindig érdemes önálló projektekben is megmozgatni a helyetteseket, mivel ez mindig a későbbi túlélés egyik – lehetséges – záloga;

– ha nem túlságosan hiú és aprólékos valaki, akkor hagyni kell teret és levegőt azoknak, akik minket segítenek és támogatnak. Mert Archimédes óta tudjuk: egyensúly nélkül a legszuperebb csónak is felborul;

– ha van annyi magunkhoz való eszünk, hogy nem mi akarunk mindenben dönteni, akkor hagyunk teret és lehetőséget másoknak is, mivel ez nem játszótér, hanem egy organikusan működő kis világ, vagyis egy szervezet. Nem árt, ha van benne (valamilyen) rendszer;

– ha van bennünk kellő arányérzék és beleélő képesség, akkor helyettesünkkel nem csupán a balhét és a népszerűtlen (ún. mussz-os) dolgokat akarjuk elvitetni. Akkor is magunk mellé vesszük és állítjuk őket, amikor be kell gombolni a zakót, és ki kell állni a többiek elé, valami ún. sexy (pozitív) dologgal;

– s végül, ha mindezeket nem valljuk és nem is érdekel bennünket az egész, akkor: ne legyenek helyetteseink, szakadjunk bele a munkába. Hadd utáljon mindenki bennünket, hisz egyebet úgysem érdemlünk.

A nemzetközi élmények világában egyébként jelen sorok írója mindössze egyetlen olyan mega szervezet főnökével találkozott, ahol közel hatezer alkalmazott dolgozott.

Arra a kérdésre, hogy miként lehet ezt egyáltalán átlátni és hatékonyan működtetni, az érintett profi a következőket mondta:

– csak olyan vezetőket választottam ki és alkalmazunk, akik értenek a szakmához, s nálam mindenképpen okosabbak;

– csak olyan helyettesekkel dolgozom, akiket magam választottam ki, mert a fúrás-faragás és keverés nem fér bele az ilyen nagy szervezetek életébe;

– csak olyan emberekkel dolgozom, akik hozzám hasonlóan nem mennek addig haza, amíg a kiszignált ügyeket nem szignálják ugyanaznap tovább, mivel ez egy rendszer. Artistaként függünk egymástól, nem csúszhat át és meg semmi, mivel akkor borul minden. Ha nem ezt tennénk, fel és ránk dől ez az egész – csúcsrájáratott – futószalag;

– figyelemmel vagyunk és voltunk arra a szervezési alapelvre, hogy:

Aki eredményt akar, annak a hozzá vezető utat is akarnia kell!

Az ide vezető út tekintetében pedig nagyjából azokat ismételte meg (kicsit másként), amely a fenti gondolatjeles részekben már elmondásra, kifejtésre került.

Higgyék el, érdemes mindezeken gondolkodni, s érdemes lenne változtatni. Hogy miért? Leginkább azért, mivel a társadalomnak, az országnak, az adófizetőknek az kerül a legtöbbe, amikor az államgépezet, a szervezetek – kívül és belül – indokolatlanul, átgondolatlanul jönnek mozgásba.

Talán ebben, ennek megelőzésében, elkerülésében, aktívan pozitív befolyásolásában van a hazai közigazgatás, szervezeti működés egyik legnagyobb tartaléka. Ne merítsük le, hanem sokkal inkább gyarapítsuk és használjuk ki!

Higgyék el, a közigazgatásban is minden beárazható, mindennek értéke van. S az ún.  „mega” sztárok a közigazgatásban sem nőnek az égig.

No, ehhez is kellenek a jó helyettesek!

S ne feledjék a következőt:

Napi túlélési 1X1 vezetőknek és helyetteseknek:

1. A hierarchia minden alkalmazottja addig emelkedik a ranglétrán, míg olyan munkakörbe nem kerül, amelyre alkalmatlan.
2. Idővel minden munkakört olyan alkalmazott fog ellátni, aki alkalmatlan rá.
3. Munkát kizárólag azok az alkalmazottak végeznek, akik még nem jutottak el abba a munkakörbe, amelyre alkalmatlanok.

(Murphy elvek a gyakorlatban.)

Jut eszembe: Fogjuk fel így, amit éppen csinálunk:

S végül ismét egy lájkolandóan oldott levezetés a „Miénk ez a cirkusz” gondolatkörében. Engedjünk a csábításnak és adjuk át magunkat Presser Gábor és az LGT immár örökbecsű, hivatkozási alapot és igazodási pontot képező muzsikája hangulatának. A témához egyébként (látszólag) nem sok köze van, de mivel az írásban a szignálás is szóba kerül, így van valami közös ebben, és a dalban.

Mert kicsikét így vagyunk mi együtt, én és a szervezet, no meg a szignálás. Úgyhogy, Kedves Olvasó, vigyázat, csakis úgy csináljuk, hogy Mindenkire szerep vár(jon)! Egyébként meg minek? Egyébként meg nem érdemes!

Katt ide: http://www.youtube.com/watch?v=uQd1FDI9A5I

P.S.: Miénk ez a cirkusz

Lehetsz fent, és lehetsz lent,

fentről lent van baj, és lentről pedig fent.

Ó, az óriás vállán törpe áll, és büszkén trombitál:

“De nagyra nőttem már!”

Tudod jól, számíthatsz rám,

nálam mindig van egy újabb mutatvány.

Ó, s ha ketrec nélkül morgok kicsit, ne izgasd magad;

tudod, itt senki nem harap.

Míg a törpe ordibál,

míg az óriás félreáll,

míg az őrült körbejár,

miénk ez a cirkusz,

itt mindenkire szerep vár.

Szól a fej: “Hajtani kell!”

De a jó bringákra mások szálltak fel.

És én a görkorcsolyás álmok mögött gyalog maradtam,

de nincs egy rossz szavam.

Állj mögém, szurkolj nekem,

és ha együtt nyerünk, hajolj meg velem.

Ó, a páholyból majd éljenzés és virág száll felénk;

nekem ez épp elég.

Míg a törpe ordibál,

mert az óriás vállán áll,

míg az óriás félreáll,

mert a törpe ordibál,

míg az őrült körbejár,

miénk ez a cirkusz,

itt mindenkire szerep vár.

Mindenkire szerep vár.

Ha én vagyok én, és te vagy te,

ki a bohóc, én vagy te?

Ha én vagyok én, és te vagy te,

ki megy ki, és ki jön be?

Ha én vagyok én, és te vagy te,

ki megy fel, és ki jön le?

Ha én vagyok én, és te vagy te,

ki a bohóc? Én meg te.

Míg a törpe ordibál,

mert az óriás vállán áll,

míg az óriás félreáll,

mert a törpe ordibál,

míg az őrült körbejár,

miénk ez a cirkusz,

itt mindenkire szerep vár.

Kússzunk fel, a lépcső vár,

kár, hogy néhány csúszda megfordítva áll.

És lenn a háló kissé elszakadt, de így izgalmasabb,

s van, aki nézi csak.

Tudnod kell, fontos szabály:

ha a legkisebb a legtetőre áll,

õ mindenkinél ügyesebb, és fentről mindent lát;

figyeld az ő szavát.

Míg a törpe ordibál,

mert az óriás vállán áll,

míg az óriás félreáll,

mert a törpe ordibál,

míg az őrült körbejár,

miénk ez a cirkusz,

itt mindenkire szerep vár.

Miénk ez a cirkusz.

Mindenkire szerep vár.

Miénk ez a cirkusz.

Min-den-ki-re szerep vár.

Min-den-ki-re szerep vár.

                                             (Sztevanovity Dusán) 

Előretekintés, vagyis találkozzunk két hét múlva!

Szituációkincs 7.: Mérhető-e a mérhetetlen, avagy kié itt a TÉR?

e-Lazíts! „szolgáltatás”: Reflexiók, kérdések, kritikák bármilyen mennyiségben megfogalmazhatók, feltehetők. A Szerző mindenkinek válaszol.

Vissza a Szituációkincs 5. „leckére” >>>