Egyféle – négy helyett
Gyorsabb és kényelmesebb ügyintézést
tesz lehetővé az új anyakönyvi rendszer, melyet a Közigazgatási és Elektronikus
Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEKKH) fejleszt. Utazni sem kell az
anyakönyvért 2014. július elsejétől, az országban bármelyik anyakönyvezetőnél
egyetlen gombnyomással elérhető lesz – hangzott el az idei Infotér konferencia 0.
napján.
A
Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának (KEKKH) a közel
egymilliárd forintos uniós forrásból megvalósuló informatikai fejlesztésének
eredménye, hogy egyféle anyakönyv váltja fel a jelenlegi négyféle (születési,
házassági, bejegyzett élettársi kapcsolati, halotti) anyakönyvet. „Fő cél, az
elektronikusan vezetett közhiteles anyakönyv létrehozása, ebből korszerű,
hatékony és gyors adatbevitel, valamint adatszolgáltatás biztosítása az
anyakönyvvezetők, illetve az anyakönyvi adatok igénylésére jogosult egyéb
szervezetek és személyek számára.”- emelte ki projektnyitó előadásában Tekler
Vilmos. A projekt vezetője hozzátette, hogy az országos elektronikus anyakönyvi
közhiteles nyilvántartás létrejöttével csökkennek az ügyfelek ügyintézéssel
járó terhei, többek között egyszerűbbé válnak az anyakönyvi, az anyakönyvezésen
alapuló, a személyes adatok nyilvántartását és azok változását érintő hatósági
eljárások (pl. személyazonosságot igazoló okmányok kiadása), valamint az
ügyfelektől történő anyakönyvi kivonatok indokolatlan igénylésének gyakorlata.”
Adattakarékossági
és célszerűségi okokból az adatok nyilvántartása nem anyakönyvi események
alapján történik majd papíralapon, hanem személyhez kötötten elektronikusan. A
papír alapú anyakönyvek adattartalmának digitalizálása folyamatosan történik.
Így például házasságkötés esetén rögzíteni kell digitálisan a házasulók papír
alapú születési anyakönyvi bejegyzését is. A fejlesztéshez szükséges
legfontosabb infrastruktúra, a hardver elemek, már meg is érkezett a KEKKH-hoz.
Az Elektronikus anyakönyvi nyilvántartás megvalósítása tárgyú EKOP-2.1.7-09-2011-számú projekt az
Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap
társfinanszírozásával valósul meg, az Új Széchenyi Terv (ÚSZT) Elektronikus
Közigazgatás Operatív Program (EKOP) keretében. Az Európai Unió és a Magyar
Állam által nyújtott támogatás összege 904 900 000 forint.
Forrás: KEKKH Sajtóiroda
Kategória
Könyvajánló
A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló törvény magyarázata
Negyedik, hatályosított kiadás
(2023. őszi kiadás)
Ára: 12000 Ft
