Egyszerűsödik közel hétszáz közigazgatási eljárás - Sarkalatos passzusokat is tartalmaz a törvénymódosítás

A közigazgatás szakmai fóruma

Hírek / Hírek, információk

Egyszerűsödik közel hétszáz közigazgatási eljárás – Sarkalatos passzusokat is tartalmaz a törvénymódosítás


Mintegy hétszáz közigazgatási eljárás egyszerűsítését teszi lehetővé a fővárosi és a megyei kormányhivatalok működését megváltoztató, sarkalatos passzusokat is tartalmazó törvénymódosítás.

A jövőben bejelentéssel is el lehet majd kezdeni bizonyos olyan tevékenységeket, amelyek eddig engedélykötelesek voltak. A bejelentés után 30 nappal kezdhető meg a tevékenység, az állam ez idő alatt ellenőrizheti a feltételek meglétét, illetve tilthatja meg a tevékenység végzését. Fontos változás az egyfokú közigazgatási eljárás bevezetése. Megszűnik a fellebbezési lehetőség a járási hivatalok döntései esetében, az ügyfelek a jogorvoslati jogukat közvetlenül a bíróságnál gyakorolhatják. Az egyéni vállalkozók tevékenységének megkezdését egyszerűsíti az adó- és vámhivatal, valamint az egyéni vállalkozók nyilvántartásának egységesítése, a vállalkozói igazolvány megszüntetése. A tevékenység a jövőben egyetlen bejelentéssel megkezdhető.

Tovább>>

Forrás: jogiforum.hu

Kategória

Könyvajánló

Facebook Pagelike Widget

 

1037 Budapest, Montevideo utca 14.
Tel.: +36 1 340 2304
Fax: +36 1 349 7600
E-mail: info@orac.hu

Weboldal: orac.hu

Szakmai partnerek

Jegyzők Országos Szövetsége (JOSZ) – www.josz.eu

Közszolgálati Tisztviselők Szakmai Szervezeteinek Szövetsége – www.kozszov.org.hu