Eljáró hatóság nevesítése 2008/1

A közigazgatás szakmai fóruma

Cikkek / Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye

Eljáró hatóság nevesítése 2008/1

X. évfolyam, 1. lapszám
Szerző(k):
Tóth Károly jegyző Győrtelek



A kormányzati szervezetalakítással összefüggő törvénymódosításokról szóló 2006. évi CIX. törvény hatályba lépésével sikerült szépen megbonyolítani a jogalkalmazók munkáját. Logikailag nem is értem, hogy mi célja volt e törvénnyel a jogalkotóknak, melynek következtében teljesen átformálták a jogalkotást az eddig megszokott és elfogadott szövegezéshez képest.

 


Nevezetesen, hogy a korábbi törvényi szövegezés egyértelműen tartalmazta az eljáró hatóságok megnevezését, azt elolvasva a jogalkalmazó egyből tudta, hogy a törvényi előírásokból neki adódnak-e e feladatai, és ennek megfelelően nézte meg a törvény „Záró rendelkezések” részét, hogy mely szervek kaptak felhatalmazást az őt érintő kérdésben a végrehajtásra vonatkozóan.
Tehát, ha nem volt nevesítve a törvény szövegében pl. a jegyző, mint az adott paragrafusban hatáskörrel rendelkező szerv, a további végrehajtásra vonatkozó jogszabályokat meg sem kellett néznie.
A 2006. évi CIX. törvény szakított ezzel a hagyománnyal, úgy módosította az érintett törvényeket, hogy azok szövegében már csak általános megfogalmazásban (kereskedelmi hatóság, növényvédelmi szerv, állatvédelmi hatóság, stb.) nevesíti az eljáró szervet.
Mit tesz ez utóbbi esetben a jogalkalmazó?
A korábban megszokottak szerint átböngészi a törvényt, majd kezdődik a türelemjáték.
Az eljáró hatóságok nevesítése kérdésében kiadott kormányrendeletet össze kell vetnie a törvény szövegével, és behelyettesíteni, hogy a törvény szövegében általánosságban megnevezett „hatóság” vajon ő, vagy nem ő.
Így rengeteg időt beleölve, lehet, hogy végül rájön szegény jogalkalmazó, hogy reá semmiféle előírás nem vonatkozik az adott törvényből.
De még ha talál is valamit, még mindig újabb problémák léphetnek fel.
Néhány példa:
1. Az állategészségügyről szóló 2005. évi CLXXVI. törvény 44. § (2) bekezdés e) pontja a bevezetőben említett törvénnyel történő módosítása, azaz 2007. január l. előtt úgy rendelkezett, hogy a jegyző értesíti a kerületi főállatorvost a pótoltás elmulasztásáról.
A módosítás utáni szöveg szerint az állat-egészségügyi hatóságot kell értesíteni erről.
Ekkor vetődik fel a kérdés: ki a 44. § (2) bekezdés e) pontjában jelezett állat-egészségügyi hatóság?
A megfejtés meglepő.
Ugyanis a 274/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet 13. § (3) bekezdése szerint a törvény 44. § (2) bekezdés e) pontjában foglaltak tekintetében a Kormány állat-egészségügyi hatóságként az MgSzH (Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal) területi szervét jelöli ki.
Ugyanakkor, ugyanezen kormányrendelet 14. § (4) bekezdése szerint a törvény 44. § (2) bekezdés e) pontjában jelezett állategészségügyi hatóság a hatósági állatorvos.
Nos, akkor kit kell értesíteni a pótoltás elmulasztásáról?
2. A szőlőtermesztésről és a borgazdálkodásról szóló 2004. évi XVIII. törvény 49. § (1),
(2) és (4) bekezdése egyértelműen nevesíti a jegyzőt, mint eljárásra jogosultat.
A módosítás után viszont a jogalkotó a „jegyző” helyett a kereskedelmi hatóságot nevezi meg eljáróként.
A törvény záró rendelkezési között van ugyan felhatalmazás a kormány felé a borászati hatóság vagy hatóságok kijelöléséről, a 274/2006. (XII. 23.) Korm. rendeletben azonban a törvényben jelezett kereskedelmi hatóságról nincs szó.
Nézzük akkor a kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény, a kereskedelmi hatóság vagy hatóságok kijelölésére adott felhatalmazása alapján közzétett 260/2006. (XII. 20.) Korm. rendeletet. Ebből sem derül ki semmi!
Akkor hány jogszabályt kell még átböngészni, hogy megtudja a jogalkalmazó, kit ért a szőlőtermesztésről szóló törvényben kereskedelmi hatóság alatt a jogalkotó.
Miért volt erre a túlbonyolításra szükség? Úgy is pontosan nevesíteni kell valamelyik jogszabályban az eljáró hatóságot, és szerintem sokkal egyszerűbb volt a korábbi jogszerkesztés, nevezetesen, hogy már a törvény tartalmazta azt konkrétan.

Kategória

Könyvajánló

Facebook Pagelike Widget

 

1037 Budapest, Montevideo utca 14.
Tel.: +36 1 340 2304
Fax: +36 1 349 7600
E-mail: info@orac.hu

Weboldal: orac.hu

Szakmai partnerek

Jegyzők Országos Szövetsége (JOSZ) – www.josz.eu

Közszolgálati Tisztviselők Szakmai Szervezeteinek Szövetsége – www.kozszov.org.hu