Kiskőrös és Környéke Jegyzőklub 2005/6
Balázs Istvánné
jegyző
Páhi
A klub 1993-ban alakult meg, a volt kiskőrösi járás településeinek Akasztó, Csengőd, Bócsa, Császártöltés, Kaskantyú, Kecel, Kiskőrös, Soltszentimre, Soltvadkert, Páhi, Tabdi, Tázlár részvételével.
A klub vezetője 1993-1996-ig Rádulyné Dr. Petrányi Julianna Csengőd község jegyzője, majd 1996-tól Balázs Istvánné Páhi község jegyzője lett.
A klub nem bejegyzett szervezet, spontán módon létrejött szakmai szervezet.
A rendszerváltás előtti időszakban megszokott volt, hogy egy-egy jogszabály hosszabb időn keresztül hatályban van, kialakult a jogalkalmazási gyakorlat, több volt a továbbképzés, konzultáció, nagyobb volt a jogalkalmazás biztonsága.
Az 1990-es évek után , ki nem mondottan is, a jegyzőklub megalakulását az tette indokolttá hogy a gyorsan változó gazdasági, társadalmi viszonyok, a gyakran változó jogszabályok között egyre nehezebben lehetett eligazodni. Csökkent a központi továbbképzések száma. Talán ezek az okok vezettek oda, hogy felvetődött annak a gondolata, hogy az egymáshoz viszonylag közel működő és közel hasonló problémákkal találkozó jegyzők a gyakorlati tapasztalataikat kicseréljék. A gyakran változó joganyagokat megismerve és elemezve olyan jogalkalmazási gyakorlatot folytassanak, mely során a jogalkotás anomáliái a lehető legkisebb zökkenőket okozzanak a helyi közigazgatás és az önkormányzatok működésében.
A klub keretében lehetőség volt a konzultációra, a települések nagyságrendbeli különbsége, a városok jelenléte is jól szolgálta az együttműködést, a városok jobb szakember ellátottsága segítséget tudott nyújtani a kistelepülések munkájához. A jegyzőklub – legalábbis nálunk – az a fórum, ahol a legkisebb, talán más számára bagatell problémát is el lehet, és elmerik mondani a jegyzők. Az évek során ez szakmai és baráti társasággá vált.
A klub munkájában a közigazgatási hivatal munkatársai, elsősorban rendszeresen részt vesznek és szakmai segítséget nyújtottak a felmerült problémák megoldásában.
Kezdetben a klub az üléseit Kiskőrös városban tartotta, majd egy idő után kialakult az a gyakorlat, hogy minden ülésnek más-más település ad helyet, így lehetőség van arra, hogy megismerjük egymás települését, a hivatalát, a település intézmény rendszerét.
Az évek során a klubunkhoz csatlakozott Bugac és Ágasegyháza település is.
A klub rendszeresen működik, elsősorban az aktuális témákban tart ülést, többek között megtárgyaljuk, átbeszéljük a helyi rendeletmódosításokat, belső szabályzatokat. Az utóbbi időben külső előadót nem hívunk, egy-egy témakörben a klub tagjai közül kérünk fel előadót.
A klub működésére szükség van, ezt mutatja az, hogy a tagok az üléseken rendszeresen és általában teljes létszámmal részt vesznek. Ha több időnk lenne, havonta kellene összejövetelt tartani.
Kategória
Könyvajánló
A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló törvény magyarázata
Negyedik, hatályosított kiadás
(2023. őszi kiadás)
Ára: 12000 Ft
