Kiadónk a szabálysértés témakörét hosszú évek óta kiemelt helyen kezeli. Ennek köszönhetően könyvben és elektronikus formában is elérhetővé tettük a törvény magyarázatát, segítve ezzel a mindenkori ügyintézők munkáját. A tervek szerint ez év második felében megjelenő új szabálysértési könyv apropóján Szerzőink – Kántás Péter és Bisztriczki László – előzetesként az elmúlt két év legfontosabb változásait, tapasztalatait foglalták össze.

1.Reflexiók a szabálysértések természetrajzához, és az új szankciórendszerhez

A modern közigazgatás átfogja a társadalom életviszonyainak szinte valamennyi szegmensét, ehhez képest a hazai szabálysértési jog által védett jogtárgyi kör 2012 áprilisáig szinte ugyanezt a teljességet mutatta: az akkori törvény három, a kormányrendelet tizenhárom fejezetben sorolta fel a tényállásokat, ami összesen mintegy 190 cselekményt foglalt magában, nem beszélve a több ezer önkormányzati rendeletben statuált szabálysértésről.

Bár naprakész statisztikát sajnos nem lehet fellelni a szabályozásért, illetve a nyilvántartási rendszerért felelős kormányszervek honlapján, sem más fórumokon, a korább évek trendje alapján kijelenthető, hogy legalább évi hatszázezres feljelentésszámról lehet szó, amelynek döntő többsége közlekedésrendészeti, illetve tulajdon elleni szabálysértés, minden más cselekmény tízezres, illetve ezres nagyságrendben szerepelhet a képzeletbeli statisztikában.

Ha a szabálysértések természetére kérdezünk, elmondhatjuk, hogy a jogalkotói megítélés szerint kis súlyú, rendszerint közvetlen materiális sérelemmel nem járó, „csak” zavaró, zaklató jellegű, illetve különböző veszélyhelyzeteket előidéző magatartásokról van szó, ahol a jogalkotó úgy értékeli, hogy a szabálysértések által előálló társadalomra veszélyesség nem indokolja a társadalmi többség súlyos negatív, erkölcsileg megbélyegző értékítéletét kifejező büntetőjogi felelősségre vonást.1

A fentiekből az is következik, hogy magas látenciával kell számolni, tehát tudomásul kell venni, hogy az elkövetett cselekmények többsége vagy sohasem kerül hatósági látótérbe, tehát felderítésük, szankcionálásuk döntő mértékben nem a sértettek feljelentési aktivitásán, hanem az elkövetés tipikus helyein jelen lévő hatósági (magánbiztonsági, társadalmi rendészeti) kapacitás nagyságán és e szervek kellő aktivitásán múlik.

Az új szabálysértési törvény (Sztv.) egyik legnagyobb újdonsága volt, hogy e büntetőjog „alatti” jogsértési kört radikálisan kettéválasztotta: megtartotta ugyanis az ún. kriminálistényállásokat,2 az ún. közigazgatás-ellenes cselekményeket3 ugyanakkor „átadta” önkormányzati szabályozásra (ezekből lettek a közösségi együttélés alapvető szabályait sértő magatartások), illetve számos ágazati törvény határozott meg már korábban is az adott szabálysértéshez hasonló, vagy épp vele egyező cselekményeket. Ez utóbbi fajta, a jogalkalmazónak sok éve gondot okozó kettőséget – és így a kettős szankcionálás veszélyét – az Sztv. végre kizárta, amikor kimondta, hogy nem állapítható meg szabálysértés, ha a tevékenységre vagy mulasztásra törvény vagy kormányrendelet közigazgatási bírság alkalmazását rendeli el.

A jogterület fokozatos „büntetőjogiasodását” tükrözi a jelentősen átalakult szankció-rendszer is. A büntetések köre háromra bővült, hiszen megjelent a közérdekű munka, amely eddig csak a végrehajtás egyik eszköze volt. Vállalása önkéntes alapon történik, mértéke a száznyolcvan órát nem haladhatja meg, így hat órás napi tartammal számolva a maximumot a „harminc napos” közérdekű munka jelenti. Ugyanakkor az elkövető bármikor dönthet úgy, hogy nem folytatja a közérdekű munkát, így ekkor a maradék időtartam alapján elzárásra kerül sor, melynek során hatórányi közérdekű munka helyébe egynapi elzárás lép.

Rendkívüli mértékű szigorítást jelent, hogy a büntetések és intézkedések – néhány kivétellel – egymás mellett is kiszabhatóak. Az Sztv. alapján tehát pénzbírság kiszabására akkor is van lehetőség, ha a hatóság (bíróság) az elkövetőt elzárással vagy közérdekű munkával sújtja. Az egyetlen korlátja az „egymásmellettiségnek”, hogy elzárás és közérdekű munka egymás mellett nem szabható ki. A legszélsőségesebb esetben elméletileg tehát akár két büntetés (szabálysértési elzárás és pénzbírság vagy közérdekű munka és pénzbírság) és egyszerre három intézkedés (járművezetéstől eltiltás, elkobzás és kitiltás) is kiszabható az elkövetőre.

A 2010 óta tartó folyamatos szigorítás jegyében fogant az is, hogy a jogalkotó a pénzbírság generális minimumát 3000 Ft-ról 5000 Ft-ra emelte, a generális maximumot pedig szabálysértési elzárással nem sújtható szabálysértéseknél 150 000 Ft-ban, azzal sújthatóaknál pedig 300 000 Ft-ban állapította meg. A törvényjavaslat indokolása mindössze annyival magyarázta a szigorítást, hogy „Magyarországon a jelenleg kiszabható pénzbírság visszatartó hatása nem elégséges”.⁴

Újdonság, és egyértelműen a szigorítást erősíti, hogy egyes közlekedési szabálysértések körében megjelent az ún. kötött tarifás rendszer: a 63/2012. (IV. 2.) Korm. rendelet ugyanis a tényállásokat 20 000 és100 000 Ftközött meghatározott, mérlegelést nem tűrő, tehát kötelezően megállapítandó összegekkel fenyegeti.

Több mint öt évtized után változatlanul megmaradt a szankciók legsúlyosabb formája, a csak bíróság által alkalmazható, maximum hatvan napig terjedő elzárás, amely továbbra is két formában van jelen az Sztv.-ben: mint önálló büntetési nem, és mint a meg nem fizetett pénzbírság és az el nem végzett közérdekű munka helyébe lépő elzárás. Érdemes megjegyezni, hogy a régi Sztv. eredetileg hat szabálysértésesetében adott lehetőséget elzárásalkalmazására, majd ez a számfokozatosan tizenötrebővült.

Újdonságaz intézkedések körében a kitiltás intézményének alkalmazási köre kiterjesztése a kereskedelmi tevékenységgel összefüggő szabálysértésekre. Ezek elkövetése esetén tehát a jogsértően gyakorolt kereskedelmi tevékenység folytatásának megakadályozása céljából az eljárás alá vont személy hat hónaptól két évig terjedő időtartamra kitiltható a kereskedelmi létesítményből (piac, piaccsarnok, vásárcsarnok) vagy a tevékenység helyszínéül szolgáló területről, helyszínről (pl. országos vásár területe, BNV területe, időszakos adventi vásár területe stb.).

Teljesen új jelentőséget kapott a visszaesés, hiszen az Sztv. egy rendkívül szigorú, bonyolult – számos értelmezési, informatikai, egyeztetési problémát, illetve adminisztrációs nehézséget okozó – rendszert vezetett be. Az ismételt elkövetésre vonatkozó büntetések alkalmazásához ugyanis állandóan figyelemmel kell kísérni a priorálás során a szabálysértés elkövetését megelőző hat hónapot, és az ebben az időszakban keletkezett jogerős felelősségre vonásokat, a jogerős határozatokat. A szigorítás szempontjából az új szabályozás legfontosabb eleme, hogy az elzárással nem büntethető szabálysértések esetén is – kivéve a helyszíni bírságolást és a közlekedéssel kapcsolatos egyéb szabálysértéseket – a hat hónapon belül kétszeri jogerős felelősségre vonás esetén az elkövetővel szemben elzárást is ki lehet szabni!

Lényegesen átalakult a helyszíni bírságolás rendszere. Emlékeztetőül: az 1968. évi szabálysértési törvény szerint a helyszíni bírságot „egyes szabálysértések tetten ért elkövetőivel” szemben lehetett alkalmazni, melynek legalacsonyabb összege akkor 10 (!) Ft, legmagasabb összege 100 Ft volt.

A helyszíni bírságolás hatékonysága évtizedekótaabban állt, hogy egyszerre, egy időben történt meg az elkövetés és a szankcionálás. Erre a szituációra tehát különösen érvényes a régi kriminológiai szabály, hogy az igazi visszatartó erőt a hatósági jelenlét és a következetes és igazságos szankcionálás adja. Az eljárás alku eredménye: az elkövetőnek érdekekében áll, hogy viszonylag kis összeg árán megússza az eljárás terhét, a hatóság pedig megszabadul a bizonyítás és a végrehajtás hosszadalmas és költséges terheitől.

A helyszíni bírságokkal kapcsolatban az Sztv. „mindössze” hat vonatkozásban hozott újat:

–  a bírság-megállapítás jogalapja a tettenérés helyett az elkövető beismerése lett,

– a helyszíni bírság valamennyi szabálysértés esetében alkalmazhatóvá vált,

– lényegesen megemelkedett a bírságmaximum (húszezerről ötvenezer Ft-ra), a visszaesés itt is szigorúbban büntetendő,

– a közlekedési szabálysértéseknél megjelent a kötött tarifás rendszer,

– a „megtagadott” helyszínbírság esetére bevezették az ún. helyszíni idézéses eljárást,

– meg nem fizetés esetére „visszahozta” az elzárást.

2. Eljárási újdonságok

A szabálysértési eljárással szemben támasztott követelmények több évtizede fennálló ellentmondásosságát jól illusztrálja a következő idézet:

„A szabálysértési eljárással szemben támasztott követelmények önellentmondóak voltak és lesznek, míg lesz szabálysértési eljárás. Egyfelől elvárás, hogy tömegesen, gyorsan, olcsón és egyszerűen lefolytatható eljárásban oldják meg az ügyeket, másfelől azonban a tényállások kriminális jellegére, valamint a tényleges szabadságelvonás lehetőségére tekintettel megfelelő garanciákat kell nyújtani az eljárásban. A feladat megoldhatatlan, a kérdés az, mennyi és milyen kompromisszumot lehet kötni az eljárási követelmények bármelyik oldalán (olcsóság versus garanciák) anélkül, hogy fel kellene adnunk bármelyiket is.”⁵

A jogalkotó szándéka szerint a legnagyobb tömegben előforduló helyszíni bírságolásos ügyek gyorsításának a legnagyobb tömegben előforduló típusa az ún. helyszíni idézéses eljárás lesz, amennyiben az elkövető nem fogadja el a helyszíni bírságot és a hatóság nem alkalmaz szóbeli figyelmeztetést, illetve nem tesz feljelentést. Ebben az esetben öt napon belül (!) meg kell szervezni egy „előállításos” eljárást az elkövetés helye szerinti hatóságnál, elkövetőt és a tanúkat meg kell idézni, miközben az „ügy urától” elkerül a mérlegelési lehetőség, hogy „normális” ügyintézési határidőben, meghallgatással vagy anélkül hozzon érdemi döntést.

Adódik a kérdés: ha adott a tettenérés, adottak a helyszínen beszerzett nyilatkozatok, egyéb bizonyítékok, csatolva mindehhez a rendőri feljegyzés, ezek után miért kell kötelezően meghallgatást tartani, miért nem lehet már a helyszínen marasztaló határozatot hozni, vagy meghallgatás nélkül a „rendes” eljárás szabályai szerint dönteni? Hiszen a gyakorlatban évtizedek óta tömegesen kerül sor ennél jóval kevesebb bizonyíték – gyakorlatilag csak egy megalapozottnak tekinthető feljelentés alapján – jogerős marasztalásra.

A régi Sztv. a tényállástisztázása körében megadta a hatóságnak a mérlegelési lehetőséget, hogy a rendelkezéséreállóharminc napon belülmilyen bizonyítási eszközzel kívánélni, szükségesnek látja-e meghallgatni az eljárásalávont személyt vagy sem. Fontos tudnunk, hogy a feljelentések megalapozottsági szintjének javulása és az elterjedt, de törvényi szabályozást nem nyert adatlapozási módszer következtében az ügyek döntő többsége meghallgatás nélkül fejeződött be.

Újdonság, hogy az Sztv. – bár nem vette el a mérlegelési lehetőséget, hogy „első körben” is történjen bizonyítás – a közigazgatási szakban bevezette a „büntetőparancsot”, azaz a meghallgatás nélküli eljárást, ha a hatóság úgy ítéli meg, hogy a tényállás tisztázott, ilyenkor azonban tizenöt napon belül kell az érdemi határozatot meghozni. Ekkor a meghallgatás alanyi joggá válik, ami annyit jelent, hogy ha az eljárás alá vont személy él ezzel a jogával, akkor a hatóság egy eljárásban akár három határozatot is hozhat: egyet meghallgatás nélkül, egyet a meghallgatás után, egyet pedig a kifogás benyújtása után, amennyiben megváltoztatja korábbi döntését. Ha végiggondoljuk ennek a döntéshozatali folyamatnak az átlagos időtartamát, akkor – és ez csak az eljárás közigazgatási szakasza – sok mindenről lehet beszélni, éppen csak időmegtakarításról nem.

3. Az új Btk. hatása a szabálysértési törvényre

A régi Btk.6 értékeit megőrizve, de új irányvonalak mentén, a tett-arányos büntetőjogi szemléletet és a közbiztonság érdekében a szigorúságot előtérbe helyezve, ugyanakkor a prevenciós szempontokat érvényesítve 2013. július 1-jétől lépett hatályba az új Btk., a Büntető törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény. Az új, egységes kódex megalkotása számos törvény módosítását, harmonizálását tette szükségessé, mely módosításokat a 2012. évi CCXXIII. törvény tartalmazta. Az új Btk. hatálybalépése az Sztv.-ben több apróbb változást is életbe léptetett, de jelentősebb mértékben – az új Btk. dekriminalizációs módosításainak köszönhetően – az Sztv. különös része változott, melynek eredményeként hat új szabálysértési tényállás került a törvénybe, további tíz pedig módosult, illetve kiegészítésre került. A módosító törvény szabálysértésekre vonatkozó része két lépcsőben, 2013. február 1-jétől, és 2013. július 1-jétől lépett hatályba.

Az első lépcsőben – még a régi Btk. hatálya alatt – többek között hét, a szabálysértések körét érintő bűncselekményt7 is hatályon kívül helyezett a jogalkotó azok súlyát csekélynek ítélve, melynek következtében négy új szabálysértési tényállás kapott helyet az Sztv.-ben.

A hamis statisztikai adatszolgáltatás vétsége két szabálysértési tényállássá vált szét, mert a vezető beosztású, illetve a fontosabb ügyekben intézkedő hivatalos személy olyan alanyi kör, mely által elkövetett ilyen cselekmény indokolja a szabálysértési elzárással való fenyegetettséget. Erre tekintettel a hivatalos személy által elkövetett hamis statisztikai adatszolgáltatás [Sztv. 175/A. §] a szabálysértési elzárással is büntethető szabálysértések között kapott helyet, míg a hamis statisztikai adatszolgáltatás [Sztv. 206/B. §] a közrend elleni szabálysértések közé került elhelyezésre.

A közérdekű bejelentő üldözése szabálysértés [Sztv. 206/A. §], és a sajtórendészeti szabálysértés [Sztv. 208/A. §] tényállása szó szerint megegyezik a korábbi büntetőjogi tényállással, de a csekély társadalomra való veszélyességük már nem indokolta a büntetőjogi fenyegetettséget és szankciót.

A földmérési jel megrongálása és a határjelrongálás vétségének dekriminali-zációja révén e cselekmények a tulajdon elleni szabálysértés tényállásába integrálódtak [Sztv. 177. § (2a) bek.]. A fogyasztóvédelmi szabálysértések körében az árdrágítás szabálysértése [Sztv. 232. §] a módosítást követően már a 100 000 Ft feletti elkövetési értékre is kiterjed, a vásárlók megkárosítása tényállás [Sztv. 237. §] pedig a gazdasági jellegű szolgáltatás során a megrendelők sérelmére történő elkövetéssel is kibővült.

A módosítás második lépcsője egybe esik az új Btk. hatálybalépésével, és két új szabálysértési tényállással, a külön fejezetben8 szabályozott szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértésével és az iparjogvédelmi jogok megsértésével bővült a szabálysértések köre. A szabálysértési alakzatok 100 000 Ft elkövetési érték alatt valósulnak meg, és mindkét tényállás e fölötti elkövetési értéknél már bűncselekménynek minősül. Mindkét szabálysértési tényállás elbírálására kizárólagos hatáskört kapott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal vámszerve, ugyanakkor az iparjogvédelmi jogok megsértése tényállás megjelenése a korábbi áru hamis megjelölése szabálysértésnek a versenytárs utánzása [Sztv. 231. §] nevű tényállásra történő módosítását eredményezte. Az iparjogvédelmi jogok megsértése és a versenytárs utánzása szabálysértés kiegészíti egymást, ha a cselekmény valamilyen fennálló és védelmezett oltalmat is sért, akkor iparjogvédelmi jog sérelme állapítható meg, ha csak a versenytárs utánzása történik például szín, forma, betűtípus lemásolásával, de a védett oltalom (márkanév, márkajel) használata nélkül, akkor a versenytárs utánzása, szabálysértés valósul meg. Említést érdemel, hogy e szabálysértés vonatkozásában megszűnt a szabálysértési hatóságok párhuzamos hatásköre és 2013. július 1-jétől az eljárás a vámhatóság kizárólagos hatáskörébe tartozik.

4. Átfogó módosítás 2013-ban

Az Sztv. hatálybalépését követő egy év működés során szerzett gyakorlati tapasztalatok figyelembevételével került sor a törvény felülvizsgálatára, és a jogalkalmazási tapasztalatok jogalkotásba történő átültetésére, továbbá a szükséges jogértelmezési kérdések rendezésére, korrekciók megtételére. Az Sztv. tehát 2013. szeptember 1-jétől működésének második szakaszába lépett, hiszen olyan átfogó módosítás lépett életbe, mely mintegy nyolcvan helyen nyúlt hozzá jelentősebb mértékben a törvény szövegéhez, 41 ponton módosítva, és 39 helyen kiegészítve azt. Ezen túlmenően 54 pontban felsorolva számos szövegkorrekciót léptetett életbe, és 16 helyen helyezte hatályon kívül a jogszabály valamely rendelkezését, vagy szövegrészét. Két új tényállást9 iktattak a törvény különös részébe, és az egyik régi tényállást a vasúti szabálysértést is „visszacsempészték” az abban foglalt magatartások közlekedésbiztonságra való veszélyességét jelentősnek és továbbra is szankcionálandónak ítélve.

A változások a büntetőjogi jelleg erősítése irányába mutatnak, és több a büntető eljárásjogból ismert eszközt, jogintézményt vezettek be. Megemlítésre érdemes, hogy a Btk.-ból használandó fogalmak körét kiterjesztette a társtettes és a közvetett tettes fogalmára is, a bizonyítási eljárás során bevezette a szembesítés jogintézményét, és megteremtette a helyszíni bírságolás során a legenyhébb szankció, a szóbeli figyelmeztetés alkalmazásának a lehetőségét. Ugyanakkor tulajdon elleni szabálysértések elkövetése esetén körözés is kiadható akkor, ha az eljárás alá vont személy lakóhelye, tartózkodási helye megállapítása, vagy bíróság elé állítása céljából szükséges. A körözés akkor is elrendelhető, ha a végrehajtás során az elkövető a büntetés-végrehajtási intézetben nem jelent meg és elővezetése sem vezetett eredményre.

A módosítás korábbi hiányosságot is részletezett: megnevezi, hogy negatív illetékességi összeütközés esetén mely közös felettes szerv dönt arról, hogy melyik szabálysértési hatóság köteles eljárni az ügyben. Bővíti a törvényszék elnökének a jogkörét, miszerint meghatározhatja, hogy az általános illetékességgel rendelkező járásbíróságtól különböző járásbíróság járjon el valamennyi szabálysértési ügyben, vagy elzárásra átváltoztatás ügyében. Ez alapján lehetséges, hogy a törvényszék területén kizárólag egy járásbíróság foglalkozzon például a helyszíni bírságok, vagy a szabálysértési bírságok átváltoztatásával.

A módosító törvény megszüntette a jogbizonytalanságot azzal kapcsolatban, hogy az ügyek egyesítése és elkülönítése milyen formában történjen, és egyértelműen egy „technikai jellegű” határozat hozatala mellett foglal állást, mely ellen nincs helye jogorvoslatnak.

A legjelentősebb módosítás a kártalanítás és a visszafizetés jogintézményének a szabálysértési eljárásba történő beiktatása. A jogalkotói indokolás megfogalmazza, hogy erre abban az esetben lehet szükség, ha a jogerősen befejezett szabálysértési eljárás rendkívüli jogorvoslat keretében történt felülvizsgálata eredményeként az elkövető felelősségét nem állapítják meg, az eljárást megszüntetik, és az érintett személy – a polgári jog szabályaival összhangban – a vele szemben alkalmazott hátrányos jogkövetkezmények miatt keletkezett, ám nem jogellenesen okozott kárának megfizetésére tart igényt. A kártalanítás a letöltött szabálysértési elzárás, illetve a ledolgozott közérdekű munka ellenértékeként jár, függetlenül attól, hogy azt büntetésként szabta ki a bíróság vagy a szabálysértési hatóság, vagy a pénzbírság átváltoztatása során töltötte le, vagy dolgozta le az elkövető. A visszafizetés a pénzbírság, helyszíni bírság, vagy szabálysértési költség címén megfizetett összeg visszafizetését jelenti a fennálló feltételek esetén. A visszafizetés időpontjáig jegybanki alapkamat is jár a megfizetett összeg után.

Az egyik legfontosabb gyakorlati jellegű pozitívum a tartózkodási hely rendőrség általi felkutatásának visszahozása, mely a régi Sztv. alapján lehetséges volt, és nagymértékben hozzájárult a szabálysértési ügymenet előreviteléhez.

Sor került a szabálysértési nyilvántartó rendszer fejlesztésére is, a nyilvántartott adatok köre is bővült. Ennek oka, hogy a statisztikai adatszolgáltatáshoz a szabálysértési hatóságoknak eddig külön nyilvántartást vagy feljegyzést kellett vezetni azokról az adatokról, amelyeket a nyilvántartás részére nem kellett megküldeni, de azokból statisztikai adatokat kellett szolgáltatni. A rendszerben kezelendő adatok bővítése révén a nyilvántartásba felvitt adatokból elkészíthetőek a statisztikai kimutatások, így a statisztikai adatszolgáltatással kapcsolatos feladatok alól ezek a szervek mentesülnek.

5. Közvetítői eljárás a szabálysértési jogban

A közvetítői eljárás a megtorló szankciók irányából a helyreállító igazságszolgáltatás felé vezető út egyik jelentős lépcsője. A büntetőeljárásba történő beültetését a sértett és az elkövető közötti közvetítést ösztönző nemzetközi elvárások mellett kriminálpolitikai okok is indokolták, így 2007. január 1-jétől a büntetőeljárásról szóló törvény (Be.) szabályai alapján már alkalmazhatták a büntetőeljárások során. A pozitív jogalkalmazói tapasztalatok alapján 2014. január 1-jétől a szabálysértési eljárás során is lehetőség van a mediáció igénybevételére. A közvetítői eljárás célja elsődlegesen az, hogy egy független személy (közvetítő) bevonásával a szabálysértés következtében a sértett és az elkövető közötti konfliktust feloldja, és a cselekmény következményeit – legyen az vagyoni vagy személyi sérelem – az elkövető jóvátegye. Milyen előnyei vannak a közvetítői eljárásnak?

1. „eltereli” az eljárást a szabálysértési útról, hiszen a sikeres mediáció eredménye a szabálysértési felelősség alóli mentesülés, a szabálysértési eljárás megszüntetése;
2. az eljárás alá vont személy elkerüli a felelősségre vonást, priorálás során a szabálysértési előéletét tekintve „tiszta”, szankciómentes marad;
3. a mediáció alatt folytatott megbeszélés, az adott nyilatkozatok titokban maradnak, később a felek hozzájárulása nélkül nem használhatóak fel;
4. sokkal valószínűbb a szabálysértéssel okozott kár megtérülése, mintha arra a szabálysértési hatóság kötelezné az eljárás alá vont személyt;
5. a közvetítői eljárásnak nevelő funkciója van a közvetítő előtt kötött megállapodás alapján történő jóvátétel révén, és a megállapodásnak elő kell segítenie az elkövető jövőbeni jogkövető magatartást is;
6. a közvetítői eljárás igénybevétele és sikeressége csökkenti a bírósági ügyterhet, és megtakarítást eredményezhet a költségvetési források felhasználása körében, hiszen nincs szükség a költséges végrehajtás alkalmazására.

A szabálysértési közvetítői eljárás ugyan a büntetőjogban megtalálható mintát követi, de a cselekmények súlyában, az eljárások bonyolultságában, garanciális szabályaiban és időtartamában fellelhető különbségek miatt ez a jogintézmény is egyszerűbb formában jelenik meg. Alapvetően két esetkörben fordulhat elő: egyrészt a szabálysértési elzárással is sújtható szabálysértések, másrészt a fiatalkorú eljárás alá vont személyek által elkövetett bármely szabálysértés esetén utalható közvetítői eljárásra a szabálysértési ügy. Azonban ezekben az esetkörökben is csak akkor van lehetőség a mediációra, ha az alábbi elengedhetetlen feltételek teljesülnek:

a) önkéntesség: a sértett és az eljárás alá vont személy is szabad akaratából járul hozzá a közvetítői eljárás lefolytatásához;

b) a „beismerés” vagyis a szabálysértésért való felelősség elismerése, ezzel együtt a jóvátétel önkéntes vállalása;

c) a hatóság úgy ítélje meg, hogy a szabálysértés jellegére, az elkövetés módjára, és az elkövető személyére tekintettel a szabálysértési eljárás mellőzhető;

d) nem áll fenn kizáró ok, mint például ugyanazon eljárás alá vont személy vonatkozásában szabálysértési eljárásban egy éven belül már volt mediáció igénybevételével kötött eredményes megállapodás.

Az önkéntességet dokumentálni szükséges, melyre sor kerülhet rendőrség által lefolytatott előkészítő eljárás során felvett jegyzőkönyvben, vagy a szabálysértési hatóságnak tett külön nyilatkozatban. Az önkéntesség azt is jelenti, hogy a közvetítői eljárásban részt vevők meggondolhatják magukat, és az eljárás során bármikor visszavonhatják a részvételre vonatkozó nyilatkozatukat. Ez viszont azzal jár, hogy ugyanabban a szabálysértési eljárásban még egyszer közvetítői utat nem lehet igényelni.

Szabálysértési ügyekben a közvetítői eljárást a pártfogó felügyelői szolgálat folytatja le. A pártfogó felügyelőnek a közvetítői eljárást pártatlanul, lelkiismeretesen, és szakmai követelményeknek megfelelően kell lefolytatnia. A sikeres közvetítői eljáráshoz egy dolog szükséges: az, hogy létrejöjjön az önkéntes megállapodás, melynek tartalma nem ütközik jogszabályba, jó erkölcsbe, és az ésszerűség elvi követelményébe. Az eljárás lefolytatására azonban – szemben a büntetőeljárásban rendelkezésre álló 6 hónappal – a törvény csak 30 napot engedélyez, ami csak nagyon feszes ütemű eljárással tartható. A közvetítői eljárásra utalás feltételeinek fennállása esetén a szabálysértési hatóság határozatot, a bíróság végzést hoz a szabálysértési eljárás felfüggesztésről és a közvetítői eljárásra utalásról. E határozat meghozatalának időpontja jelenti a közvetítői eljárás kezdetét. A hatályos rendelkezések alapján jogbizonytalanság mutatkozik abban a kérdésben, hogy amikor a rendőrség nem mint a szabálysértést elbíráló hatóság, hanem az előkészítő eljárást lefolytató szervként működik közre a szabálysértési eljárásban, jogosult, illetve köteles-e a közvetítői eljárásra utalásról dönteni.

A közvetítői eljárás a gyakorlatban – főszabályként – egyetlen megbeszélésből áll, mely során a sértett és az eljárás alá vont személy a közvetítő révén megkísérli az egyezségre jutást. A hatályos szabályozás alapján a pártfogónak mindössze 20–22 napja van a sértett és az eljárás alá vont személy meghallgatására, mert a felfüggesztő és közvetítői eljárásra utalásról szóló döntés meghozatala, valamint annak a pártfogó felügyelői szolgálathoz történő érkezése, illetve iktatása közötti időtartamnak, továbbá az eljárás befejezése és a megállapodás bíróságnak, illetve a szabálysértési hatóságnak történő megküldése közötti időtartamnak is bele kell férnie a mediációra rendelkezésre álló 30 napba. Azzal együtt, hogy a közvetítői megbeszélésre szóló idézést az eljárás alá vont személynek 5 nappal a kitűzött határidő előtt meg kell kapnia, és előfordulhat, hogy a kitűzött időpont nem felel meg valamelyik félnek, az eljárásra biztosított 30 nap szűkösnek mutatkozik. Fontos megemlíteni azt is, hogy a felek képviselővel ugyan eljárhatnak a közvetítői eljárás során, azonban a képviselő nem jogosult a közvetítői eljárásban az egyezség megkötésére, tehát az eljárás alá vont személy és a sértett megjelenése hiányában a közvetítői eljárás nem lehet eredményes.

Amennyiben a közvetítői eljárás során jó erkölcsbe, ésszerűségbe, és törvénybe nem ütköző megállapodás születik, azt a közvetítő jóváhagyja, és az eljárás akkor fejeződik be, ha a szabálysértéssel okozott kárt az eljárás alá vont személy megtérítette, illetve az egyéb káros következményeket jóvátette (helyreállítás, bocsánatkérés). A jóvátételnek a közvetítői eljárás ideje alatt – akár a közvetítői megbeszélésen – meg kell történnie, a megállapodás teljesítését a közvetítő ellenőrzi.

A büntetőeljárás során a közvetítői eljárásnak az eljárást gyorsító, és a bírói útról történő elterelő funkciója a legfontosabb. A szabálysértési eljárást alapesetben 30 nap alatt kell lefolytatni, így a közvetítői eljárás gyorsító szerepéről nem beszélhetünk, a jogintézmény sikeressége azon múlik, hogy – főként tulajdon elleni szabálysértések esetében – mekkora ügyteher alól tudja mentesíteni a bíróságokat, és eléri-e nevelő hatásával a speciális prevenciót főként a fiatalkorú elkövetők esetén.

6. A gyermeki jogok megjelenése az Sztv.-ben

A régi Sztv. lehetővé tette az elzárás alkalmazását fiatalkorú eljárás alá vont személyekkel szemben is, melynek időtartama a felnőttekre kiszabható maximum tartam fele, legfeljebb 30 nap volt. Az Sztv. változatlan formában megtartotta a fiatalkorúakra kiszabható elzárás lehetőségét, amivel a szabálysértési értékhatárra elkövetett tulajdon elleni cselekmények relatíve szigorúbb szankcióval fenyegetettek, mint a tulajdon elleni bűncselekmények. Míg egy kisebb értékre elkövetett lopás esetén a fiatalkorú legtöbbször „megússza” egy felfüggesztett szabadságvesztéssel, próbára bocsátással, de legtöbbször vádemelés elhalasztásával, addig a szabálysértési értékhatárra elkövetett lopás miatt a figyelmeztetésen kívül gyakorlatilag csak szabálysértési elzárás szabható ki, ami tényleges szabadságelvonást jelent.

Mivel a fiatalkorú eljárás alá vont személyekkel szemben pénzbírság csak akkor alkalmazható, ha annak megfizetését vállalja, közérdekű munka pedig csak a 16. életévüket betöltött fiatalkorúakkal szemben alkalmazható, a szabálysértési elzárás mellett nincs igazán alternatív szankció, ezért az elzárás végső eszközként való igénybevételének jellege eltűnik. A fiatalkorúak összességére ugyanis csak elzárás vagy a figyelmeztetés róható, mely szankciók súlya között óriási a szakadék. A törvény fiatalkorúakkal szembeni eszköztelensége tehát nyilvánvaló, ugyanakkor a velük szemben alkalmazott szabálysértési elzárás alkalmazhatósága továbbra is megosztja a szakembereket.

2013 áprilisában az alapvető jogok biztosa – arra is hivatkozva, hogy az új szabálysértési törvényben fenntartott koncepció nem egyeztethető össze sem az alaptörvénynek a gyermekek jogai védelméről szóló rendelkezéseivel, sem pedig Magyarország nemzetközi kötelezettségvállalásaival, és sérti a Gyermekjogi Egyezmény10 több cikkét – indítványt nyújtott be az Alkotmánybírósághoz, hogy semmisítse meg a szabálysértést elkövető fiatalkorúakkal szembeni szabadságelvonás lehetőségét tartalmazó rendelkezéseket. A belügyminiszter e kérdésben kifejtett álláspontjával az elzárás megtartása mellett érvelt, és kifejtette, hogy a szankció alkalmazása a közbiztonság javítása érdekében szükséges.

Az AB az ombudsman által tett indítványt elutasította,11 és megállapította, hogy a fiatalkorúakkal szemben történő elzárás alkalmazásának lehetővé tételét a tulajdon és közbiztonság védelme, valamint a fiatalkorúak helyes fejlődésének elősegítése indokolja. Az AB határozathoz fűzött – négy alkotmánybíró által elfogadott – különvélemény szerint azonban a szabálysértési elzárás fiatalkorúakkal szembeni alkalmazhatóságának szabályai nemzetközi szerződésbe ütköznek, nem felelnek meg a fiatalkorúak szabadságelvonásával kapcsolatos, Gyermekjogi Egyezményben meghatározott követelményeknek, nem veszik figyelembe a gyermek mindenek felett álló érdekét.

A jogalkotó mindezek ellenére változatlanul hagyta a fiatalkorúakkal szemben alkalmazható szabálysértési elzárást. Az Sztv. 2013. szeptember 1-jétől életbe lépő módosítása12 viszont differenciálta a pénzbírság és helyszíni bírság fiatalkorúakkal, valamint felnőtt elkövetőkkel szemben kiszabható maximumát, mely így a 14–18 éves eljárás alá vontak esetében 50 000 Ft-ra, illetve 25 000 Ft-ra csökkent. Az Sztv. 2014. július 1-jétől hatályos módosítása13 eltérő szabályokat fogalmaz meg a fiatalkorú elkövetőkre kiszabandó „fix bírságokkal” kapcsolatban is. Ha a kormányrendeletben meghatározott kötelező mértékű pénzbírság nem haladja meg a fiatalkorúval szemben maximálisan kiszabható 50 000 Ft pénzbírságot, vagy 25 000 Ft helyszíni bírságot, akkor a kormányrendeletben meghatározott mértéket kell kiszabni. Ha viszont a kormányrendeletben meghatározott kötelező mértékű pénzbírság meghaladja a fiatalkorúakkal szemben kiszabható maximális mértéket, akkor e maximális összeghatáron belüli – vagyis mérlegelés révén meghatározott – pénzbírságot vagy helyszíni bírságot kell kiszabni. Ezzel egyértelművé teszi a módosítás, hogy a fiatalkorúakkal szemben kiszabható pénz- vagy helyszíni bírság törvényi generális maximuma olyan átléphetetlen határérték, amelyet a fix bírság mértéke sem haladhat meg.

Ez utóbbi módosítás másik jelentős eleme a fiatalkorúak védelembe vételével kapcsolatos. Az Sztv. hatályos szabályozása alapján, ha a szabálysértési hatóság indokoltnak tartja, kezdeményezheti a fiatalkorú védelembe vételét az arra hatáskörrel rendelkező szervnél. A tulajdon elleni szabálysértések elzárással sújthatóvá tétele és bírósági hatáskörbe utalása előtt volt olyan önkormányzati gyakorlat, hogy a szabálysértési hatóság a harmadik ízben megvalósított tulajdon elleni (főként lopás) szabálysértés esetén jelzéssel élt a jegyzői gyámhatóság felé a fiatalkorú védelembe vétele céljából. A 2015. január 1-jén hatályba lépő szabály a szabálysértési hatóság kötelezettségévé teszi, hogy az elzárással is sújtható szabálysértést elkövető fiatalkorú, vagy ilyen tényállást megvalósító gyermekkorú esetén a védelembe vételt kezdeményezze. Itt is kérdésként fog felmerülni az, hogy az intézkedést az előkészítő eljárást végző rendőrhatóságnak kell megtennie, vagy a szabálysértés elbírálására hatáskörrel rendelkező bíróságnak.

7. Zárszó

Az Sztv. „tökéletesítése”, az eljárás alá vont személyek jogainak, jogorvoslati lehetőségeinek szélesítése, a bírságkiszabási módok és eljárások variációinak megteremtése, és az eljárás egyre több büntetőjogi szegmenssel történő kiegészítése szükségképpen vezet a szabálysértési eljárás bonyolultabbá válásához, lassulásához. Emlékeztetőül fel kell idézzük: az új Sztv. megalkotásának célja egy olyan új szabálysértési eljárási rendszer kialakítása volt, amely hatékony és gyors eljárási lehetőségeket biztosít az egyes szabálysértési hatóságok számára, mindemellett költséghatékony eljárás, amelyben a szabálysértés elkövetőjének már nem fűződik érdeke az eljárási cselekmények indokolatlan elhúzásához. Meg kell kérdeznünk tehát azt is: mit hozott és mit hoz még az új szabálysértési törvény? Megvalósítja-e azokat a célokat, mely miatt újjá kellett születnie?

1 E cselekmények jellemzője, hogy az elkövetők döntő többsége életvezetését, mindennapi döntéseit illetően nem érintkezik a „bűnnel”, vagy tartós devianciával, ez a fajta jogsértés számukra alkalmi jellegű, erkölcsi konfliktust nem okozó döntés következménye.  E szabálysértések cselekmények többségét tehát a társadalom nagyobb része vagy nem ítéli el, vagy megosztott azok erkölcsi megítélését illetően (utcai prostitúció, koldulás, életvitelszerű közterület-használat, gyülekezési jog megsértése, fogyasztóvédelmi szabálysértések stb.).

2 A kriminális jellegű szabálysértések a jogalkotói megítélés szerint olyan szabálysértési tényállások, amelyek egy bűncselekmény kisebb súlyú alakzatai, (tulajdon elleni szabálysértések, garázdaság stb.) valamint szorosan kapcsolódnak a büntetőjogi megfelelőjükhöz és általában nem kötődnek a közigazgatáshoz.

3 A jogalkotói álláspont szerint az igazgatásellenes szabálysértések a szabálysértések másik nagy csoportja, amelyet azok a magatartások alkotnak, amelyek kriminálisan színtelenek, jellegüket tekintve büntetőjogi összefüggésük nincs.

4 T/4863. számú törvényjavaslat a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről. Általános indokolás

5 Nagy Marianna: Quo vadis Domine? Elmélkedések… Bp., 2012. (kézirat)

6 A Büntető törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény

7 2013. február 1-jén hatályát vesztette a régi Btk.-ban szabályozott hamis statisztikai adatszolgáltatás [régi Btk. 278. §], közérdekű bejelentő üldözése [régi Btk. 257. §], sajtórendészeti vétség [régi Btk. 213. §], Árdrágítás [régi Btk. 301–302. §], vásárlók megkárosítása [régi Btk. 328. §], földmérési jel megrongálása [régi Btk. 215. §], és a határjelrongálás [régi Btk. 220. §] bűncselekménye.

8 A XXIX/A. fejezet a szellemi tulajdon elleni szabálysértéseket tartalmazza.

9 Az Sztv. 206/C. §-ába a segélyhívószámok rendeltetéstől eltérő igénybevétele, az Sztv. 215/C. §-ába a gazdasági, anyagi szolgáltatási kötelezettség megsértése szabálysértés került.

10 A Magyarországon az 1991. évi LXIV. törvénnyel kihirdetett a Gyermek jogairól szóló, New Yorkban, 1989. november 20-án kelt Egyezmény.

11 3142/2013. (VII. 16.) AB határozat

12 Az egyes rendészeti tárgyú törvények módosításáról szóló 2013. évi XCIII. tv.

13 Az egyes törvényeknek a gyermekek védelme érdekében történő módosításáról szóló 2013. évi CCXLV. törvény.