Szeptembertől módosulhat a rendelet
Szeptemberre várható, hogy életbe
lép a közétkeztetési rendelet, ami Békés megyében gyökeres változásokat nem
jelenthet, hiszen itt – és az ország több településén is – már több mint két
éve mintamenzát esznek a gyerekek és a kórházban, szociális intézményben lévők.
Dr. Maráczi Gabriella közegészségügyi osztályvezető főorvost kérdeztük, nehéz
volt-e elfogadtatni az új ételeket, a mintamenzát.
Várhatóan szeptemberben lép hatályba az új
közétkeztetési rendelet, bár a tervezetről az Európai Bizottság még nem mondott
véleményt, ez a véleményezési időszak minimum három hónap, a tagállamok
javaslatától függően viszont akár hat hónap is lehet, így a rendelet
megjelenése a nyár végére várható, ezután léphet hatályba. Hogy pontosan ez a
tervezet mit tartalmaz, nem tudjuk. A jogszabály-módosítást hosszas szakmai
előkészítő munka előzte meg, a közétkeztetéssel foglalkozó szakemberek tettek
javaslatokat, de a konkrétumok még nem ismertek.
Forrás: hir6.hu
Kategória
Könyvajánló
A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló törvény magyarázata
Negyedik, hatályosított kiadás
(2023. őszi kiadás)
Ára: 12000 Ft