Találkozunk Podbanskén 2009/3

A közigazgatás szakmai fóruma

Cikkek / Testvérvárosi kapcsolat

Találkozunk Podbanskén 2009/3

XI. évfolyam, 3. lapszám
Szerző(k):
Liszkay Mónika dr.
jegyző
Tardona


 

Idén is megrendezésre került a megalakulásának 17. évéhez közeledő Szlovák Jegyzői Szövetség ( APUMS SR ) éves közgyűlése.

A találkozóra 2009. március 30-31-én került sor Magyarország, Csehország delegáltjaival közös szakmai konferencia keretében, a Magas-Tátra nyugati részén fekvő, fenyvesekkel körülvett Podbanskén található Grand Hotel Permonban. Ez idő tájt hazánkban már megindult tavaszi időjárás helyett a találkozó résztvevőit a téli, havas táj köszöntötte az enyhülő időjárás esőzésével. A komor felhők sem tudták viszont beárnyékolni a konferencia hangulatát.

 


A magyar delegációt Dr. Bálint József (Jegyzők Országos Szövetségének elnöke ) vezetésével Ágh Péter Érsekújvár ( Nové Zámky) önkormányzatának hivatali vezetője fogadta és tolmácsolásával segítette a nyelvi akadályok leküzdését. Szomorúan konstatáltuk a magyar nyelv hiányát a magyar anyanyelvűek által lakott települések hivatali vezetői között, bár mentségükre legyen mondva: mi sem „törtük” a szlovák nyelvet a szívélyes meghívás ellenére sem. Bár örömmel fogadtuk Sáfrány Ervin Somorja (Šamorín) hivatalvezetőjének magyar nyelvű beszámolóját a szlovák önkormányzatok helyzetéről, a jegyzők Magyarországtól merőben eltérő – a politikai hatalomnak alárendelt – jogállásának bemutatásáról, a hivatalok munkarendjéről.
A kétnapos konferencia Miroslav Vereš elnök nyitóbeszédével indult, melyet Jaromir Zajlicek, mint a Csehországi Jegyzők Országos Szövetsége Elnökének (STMOU) beszéde követett. A felszólalók sorát Dr. Bálint József folytatta, aki köszönetet mondott a szíves fogadtatásért és beszédében elmondta, hogy ahogyan a csehországi Szövetség is hamarosan megalakulásának 15. évfordulójához ér a Magyar Szövetség is idén novemberben ünnepli ezen jeles dátumot.
A magyarországi meghívottak egy kalocsai motívummal díszített vázával ajándékozták meg a Szövetséget a konferencián való részvétel emlékére, melyet Dusan Ilčik elnök (Losonc Város hivatali vezetője) vett át.
A közgyűlés napirendi pontjai között szerepelt az ellenőrző bizottság beszámolója az APUMS SR előző évi gazdálkodásáról, a szavazatszámláló és a választóbizottság beszámolója, új tagok megválasztása, a Szövetség 2009. évi költségvetési tervezetének elfogadása, a regionális szekciók elnökeinek munkabeszámolói. Több napirendi pont is foglalkozott a területi önkormányzatok korszerűsítésével, a hivatali munka hatékonyságának növelésével, minőségi standardok bevezetésével. Bemutatásra került a GPS kataszteri navigátor és a GINISRSSL ügyirat – szolgálati rendszer, az érintett cégek részéről.
Ágh Péter tájékoztatást nyújtott az APUMS SR nemzetközi kapcsolatairól. Ehhez kapcsolódóan meghívást kaptak a konferenciára az Egyesült Államok képviselői is egy közeljövőben induló közös projekt kapcsán. A Szlovák Rendőr-főkapitányság részéről bemutatásra került az új közúti törvény önkormányzati gyakorlatban való alkalmazása. Felvetődött az informatikai bűnözés témaköre a hivatali alkalmazottak, mint esetleges bűnelkövetők oldaláról. A gyűlés elmaradhatatlan részét képezte, a Magyarországon is sokat tárgyalt szociális törvény gyakorlati megvalósítása. Talán „megérne egy misét” a hazai „út a munkához” program és a szlovák szociális szabályozás gyakorlati kérdéseinek összevetése a két jegyzői szövetség részéről. A szakmai program Dusan Ilčik elnök záróbeszédével fejeződött be. A szakmai tanácskozások közötti svédasztalos reggelik, vacsorák és minden igényt kielégítő ebédek alatt lehetőség nyílott a közös társalgásra, ismerkedésre, a témák további boncolgatására. A Szlovák Jegyzők hosszabb időre visszanyúló, összetartó közösségét méltán fejezte ki a záró estén tartott zenés-táncos összejövetel, ahol a kulináris élvezetek hajnalig tartó beszélgetésekkel és össznépi tánccal értek véget.

Köszönjük a meghívást!

 

Kategória

Könyvajánló

Facebook Pagelike Widget

 

1037 Budapest, Montevideo utca 14.
Tel.: +36 1 340 2304
Fax: +36 1 349 7600
E-mail: info@orac.hu

Weboldal: orac.hu

Szakmai partnerek

Jegyzők Országos Szövetsége (JOSZ) – www.josz.eu

Közszolgálati Tisztviselők Szakmai Szervezeteinek Szövetsége – www.kozszov.org.hu