Tisztelt Főszerkesztő Úr! 2000/6
Tisztelt Főszerkesztő Úr!
A jegyzőklubok ceglédi koordinációs találkozóján a tiszaderzsi székhellyel működő jegyzőklub tagjai részt vettek. A Jegyző című folyóiratban fontosnak tartom egy olyan oldal “bevezetését”, amely a kormányzati szervek és önkormányzati információ áramoltatás, a rendszeres kapcsolattartás, javaslatok és reagálások, illetve kérdések és válaszok a lap hasábjain történő közlését. A folyóiratot olvasó jegyzők megismerhetnék az önkormányzati szervek részéről történő indítványok fogadtatását.
Korábbi fórumokon elhangzott minden települési önkormányzatot érintő felvetésünket szívesen közreadom. Felfogásunk szerint a helyi adók bevezetésével kapcsolatos jogi szabályok kötöttségén oldani szükséges. Konkrétan az önkormányzatok részére nagyobb cselekvési szabadságot kellene biztosítani. Aligha vitatható, hogy a helyi önkormányzatoknál bárki is jobb ismerője az adott település jövedelemtermelő képességének, vagy akár szociális összetételének. Ebből következik, hogy a mozgástér szélesítése indokolt lene oly formában is, hogy az egyes helyi adónemek megválasztása ne törvényi kötöttségek mellett történjen, azaz ne lehessen korlátot szabni annak a cselekvési szándéknak, mely a helyi adó bevezetését, vagy annak szándékát jelenti. Lehessen az önkormányzatnak, mint a helyi viszonyok alapos ismerőjének, rendeleti szabályozásra módja, hogy a megválasztani kívánt adónemet településfejlesztési, érdekeltségi hozzájárulásnak, avagy ebadónak hívják. Korlátot szabni törvény által pedig abban a tekintetben lehessen, hogy ne történhessen meg meghatározott egy főre vetített jövedelem esetén, helyi lakossági fizetési kötelezettség előírása. (Pl.: mindenkori öregségi nyugdíjminimum.)
Amennyiben a folyóirat szerkesztéssel összefüggő bármilyen további javaslat felmerül, úgy természetszerűen azt a későbbiek folyamán továbbítani fogom.
Tisztelettel:
Marek György
Jegyző, Tiszaderzs
Kategória
Könyvajánló
A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló törvény magyarázata
Negyedik, hatályosított kiadás
(2023. őszi kiadás)
Ára: 12000 Ft
