
Várhatóak-e konfliktusok, vagy győz a bölcsesség?
Újházi Miklós dr.
jegyző
Sóskút
A köznevelési törvény januártól hatályos rendelkezéseinek egyike önkormányzatok között érdekes helyzetek, konfliktusok sorát hozhatja a következő időszakban. A 2011. évi CXC. törvény 76. § (3) bekezdésének rendelkezései között a következőt is megtalálhatjuk:
„A működtető az általa működtetett intézménybe járó tanulók lakóhelye szerinti önkormányzattól a működtetéshez hozzájárulást igényelhet.”
Elsőre jól hangzik a rendelkezés és akár igazságosnak is minősíthető az önkormányzatok ilyen irányú igénye. Ha egy önkormányzat olyan intézményt működtet, amelyben sok az „idegenlégiós”, a más településről bejáró gyermek, akkor a működtetési költségek egy részét nem a saját lakosok ellátása emészti fel. Fizessen tehát hozzájárulást az az önkormányzat, ahonnan ezek a gyermekek bejárnak az intézménybe. Logikus és indokolt? Nem biztos. Szerintem a kérdés ennél jóval összetettebb. Vegyük először az óvodát és az általános iskolát.
Lehet, hogy a szülők azért íratták korábban, vagy szeretnék most beíratni gyermeküket más település intézményébe, mert az adott településen van a munkahelyük (Nkt. 49. §), vagy a gyermek speciális ellátásra szorul. De bármi más indoka is lehet egy ilyen döntésnek. A törvény nem tiltja a szabad óvoda-, iskolaválasztást, az intézmény pedig befogadja a gyermeket, mert az alapító okiratban rögzített tanulói keretlétszámba belefér. Előfordul, hogy azért veszi fel, mert a beíratottak létszáma éppen meghaladja a maximális tanulólétszámot, tehát a törvény szerint két osztály indítása kötelező és ebben az esetben logikus, hogy kis létszámú osztály, csoport helyett átlagos létszámú osztályok, csoportok legyenek az intézményben. Ha a felvétel így történik, akkor ezt az intézmény és az intézményfenntartó önkéntes döntésének is lehet tekinteni.
Eltérően ítélem meg a helyzetet abból a nézőpontból is, hogy az a település, ahonnan a gyermek érkezett képes lenne-e ellátást biztosítani neki? Ha a gyermek lakóhelyén nincs óvoda vagy óvodai férőhely, esetleg iskola sem működik, akkor a szülőnek nincs más választása, mint a gyermek utaztatása. Itt a szülő döntése nem szabad intézményválasztás, hanem kényszer. A befogadó intézmény döntése vagy önkéntes, vagy az ellátatlan település a felvételi körzetébe tartozik. Ha egy ilyen önkormányzattól kér a működtető hozzájárulást, az akár indokoltnak is tűnhet. Kérdés persze, hogy a megkeresett település képes-e hozzájárulást fizetni? Valószínűleg nem, hiszen nem véletlenül nincs intézmény, vagy megfelelő számú férőhely a helyi közösségben.
Ha azonban egy önkormányzat megfelelő intézményekben és megfelelő számban helyet tud biztosítani, de a szülő mégis máshová viszi gyermekét, akit a másik intézmény befogad, a hozzájárulás igénylését nem tartom indokoltnak. Ebben az esetben a megkeresett önkormányzat nem csak az anyagiak hiányában zárkózhat el a fizetéstől, hanem elvi okokból is.
Különleges bájt ad ennek a kérdésnek a nagyvárosi agglomerációkhoz tartozó települések helyzete. A Budapesti Agglomerációhoz tartozó települések esetében igen gyakori, hogy csaknem annyi idegen gyermek jár a helyi óvodákba és iskolákba, mint amennyi helyi lakos gyermek más települések intézményeibe. Valószínűleg hasonló a helyzet más nagyvárosok környékén is. Ha mindenki igényelne a másik önkormányzattól hozzájárulást, akkor pókhálószerű rendszer jönne létre. Mondjuk „A” település hozzájárulást fizet „B”–„F” településeknek, ugyanakkor és ugyanezektől pedig hozzájárulást kap. Az egyenleg akár nulla is lehetne, viszont ezt a bonyolult rendszert rendkívül sok adminisztratív teherrel és költséggel (igénylések, megállapodások, elszámolások; munkaórák és banki átutalások költsége stb.) kellene működtetni.
Még nagyobb problémát látok a középiskolás diákok esetében. Konkrét példát ismerek: megyei jogú város önkormányzata keresett meg mostanában községi önkormányzatokat azzal, hogy fizessenek hozzájárulást a településükről a város középiskolájába járó gyermek után.
Pályafutásom során dolgoztam nagyvárosban és községben egyaránt, tehát nem csak a községi jegyző kérdezteti velem, hogy ezt miért kellene vállalnia egy községi önkormányzatnak?
A középfokú oktatás sosem volt kötelező a községi önkormányzatnak, ez a feladat a középszintű önkormányzatokat terhelte. A települési önkormányzatok a középszintű ellátást többnyire önként vállalták. A középfokú oktatási intézmények többsége korábban és teljes egészében állami fenntartásba került a megyéktől és a fővárostól. Idén januártól kerültek a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) fenntartásába a települési középiskolák. Ezek működtetése viszont többnyire a városoknál maradt.
Ha a fent említett megkeresés országos gyakorlattá válik, akkor valamennyi, középfokú intézménynek helyet adó épületet működtető önkormányzat megkeresi majd az ország összes települését, hozzájárulást kérve?
A községi és a korábban középfokú oktatási intézményt nem működtető kisvárosi önkormányzatok olyan feladatra fizessenek hozzájárulást – általában csökkenő forrásaikból –, amelyre eddig nem kellett?
A községek helyzete nehezebbé vált idén, hiszen a Magyarország 2013. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslathoz zárószavazás előtt benyújtott módosító indítvány elfogadása azt jelentette, hogy a községektől jelentős központi költségvetési támogatást csoportosítottak át a városokhoz és a fővárosi kerületekhez. A módosítás indokolása szűkszavú volt, de a háttér-információkból világossá vál(ha)t a rendelkezés célja.
A városok a városi címmel több lehetőséghez jutnak. Ha nem így volna, nem törekednének az 5–10 000 lakosú községek várossá válni. Számos egyéb törvénymódosítás is a városoknak kedvez. Úgy vélem, ezek a módosítások, az anyagi lehetőségek javítása a községek terhére azt szolgálják, hogy a városok által ellátott többletfeladatokhoz nagyobb központi költségvetési támogatást biztosítson a Magyar Állam. Visszaemlékezve az elmúlt évek várossá avatással összefüggő nyilatkozataira, általánosnak mondható, hogy minden éppen várossá alakuló önkormányzat képviselője azt hangsúlyozta, hogy a címmel több joghoz, lehetőséghez jutott a település. Arról már ritkábban esett szó, hogy a több lehetőséghez általában jogi, de akár erkölcsi kötelezettségek is társulnak. Több jog, több pénz írott és íratlan szabályok szerint is, általában több kötelezettséggel, több feladattal párosul.
Ha a törvényi rendelkezés így marad, akkor egyre nagyobb számú konfliktus várható az önkormányzatok között. Amennyiben a megkeresett önkormányzat nem képes hozzájárulást fizetni, mit fog tenni a működtető? Ha elfogadja a választ, akkor békében lezárul az ügy a levélváltással, de ha nem nyugszik bele, akkor mi lesz a következő lépés? Az általa fenntartott óvodának megtilthatja, hogy a kötelező felvételen kívül ne vegyen fel más településről bejáró gyermeket. Ez jogszerű megoldás lehet, de hogy minden gyermek esetében humánus-e, azt erősen kétlem. A KLIK által fenntartott iskola esetében ezt meg sem teheti. Esetleg pert indít és kéri a bíróságtól, hogy kötelezze fizetésre a lakóhely szerint illetékes önkormányzatot? Ha pedig netán a bíróság jogerősen megállapítja a fizetési kötelezettséget, de a kötelezett ennek ellenére nem képes fizetni, akkor kezdeményezi a másik önkormányzat ellen a Mötv. szerinti adósságrendezési eljárást?
Biztosan lehet vitatkozni mindazzal, amit írtam, hiszen ezt a kérdést községben dolgozó jegyző szemszögéből nézem. Mégis, hitelesnek gondolom a véleményemet, mert a két község – ahol munkálkodom – óvodájába és iskolájába is számos gyermek jár be más településről (köztük városokból), de a képviselő-testületek eddig még nem mérlegelték a megkeresés lehetőségét, pedig a pénz mindenkinek jól jön. Többek között azért sem, mert hozzánk is járnak, de tőlünk is utaznak.
Mit kellene, mit lehetne tenni? Úgy gondolom, elkerülhetetlen a törvény idézett rendelkezésének pontosítása, árnyalása, és ha lehet, minél előbb. Addig pedig az érintett önkormányzatok vezetőinek önmérsékletére, bölcs belátására van szükség.
Kategória
Könyvajánló
A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló törvény magyarázata
Harmadik, hatályosított kiadás
Ára: 8000 Ft
