Két évtizeddel ezelőtt elindult a négy évtizedig használt autónk reformja. A reform indoka az volt, hogy a fődarabok cserére szorulnak, mert a változó világban nem járhatunk a régi kocsival: drága, lassú, bizonytalan és rossz az útfekvése Európában.

A lelkes reformerek egy csoportja azt javasolta, hogy kétszeresre növeljük az autónkat, hiszen az elsõ világháború után egyharmadra csökkentették, és eljött az idõ a növekedésre (… régi dicsõségünk, hol késel az éji homályban?) 

Az európai-amerikai autószerelõk azonban nem javasolták a bõvítést, de egyetértettek azzal, hogy az orosz autószerelõket ne használjuk a jövõben. Sõt, határozottan eltiltottak minket a keleti autógazdasági kapcsolatoktól. A magyar autókonstruktõrök ezzel egyetértettek, de továbbra is keletrõl vásároltuk a benzint (vajon miért?) 

A külsõ feltételek stabilizálódása után megindult az autónk belsõ reformja. Ennek a folyamatnak a kialakítására létrejött az Autószerelõk és -forgalmazók Kerekasztala, amelyen a régi és az új szakértõk megkezdték a gépjármû fõdarabjainak a cseréjét. Új motor (monolit helyett pluralizált), új tengelyek (egyirányú meghajtás helyett szembeforgó) került beépítésre. Külön munkacsoport foglalkozott a gáz- és a fékrendszer kiegyensúlyozásával, hogy egyik se tudja uralni a másikat: az autó ne legyen túl gyors, de ne is tudjon megtorpanni (ezért a kéziféket azonnal eldobták). 

A kormány lecserélése gyorsan megtörtént. Sõt hosszú ideig minden mûszaki vizsgán kicserélték a kormányt, mert az autó utasai szerint mindig a kormány választja a tévutat, így új vezetõ kell. Az új vezetõ mindig az után szerzi meg a vezetõi engedélyhez szükséges tudást, amikor már hosszúhosszú utakat vezetett, és a következõ mûszaki vizsgára kell vinni a gépkocsit. 

A kormány cseréje után mindig új reformerek foglalkoztak az autó átalakításával. Az elsõkerék-meghajtást hátsókerék-meghajtásra változtatták, de a következõ mûszaki vizsga után ismét az elsõ kerekek nyertek. Felvetõdött az a javaslat is, hogy a motor középen legyen, de így nem jutott hely az utasoknak az autó belsejében. 

Fontos döntés volt, amikor megszüntették az autójavítást. Az indokolás szerint nekünk olyan autó kell, amit nem kell javítani, mert mindig jó, nem romlik el soha. Ezzel lehetõvé vált az autószerelõk egy részének az elbocsátása, ami csökkentette a költségeket. 

A megmaradt autószerelõket folyamatosan lecserélik, mivel akik nem tudják követni a reformokat elgondoló autókabinetszakértõk irányvonalát, azokat piaci alapra kell helyezni. Természetesen a piacról hozták az új autószerelõket, akik korábban soha nem szereltek autót, de majd megtanulják, és addig is… legalább lojálisak az autókabinethez. 

A tudományos fejlõdés eredményeit hasznosítva megszületett az elektronikus autó. Az elektronikus autó azonban új autópályákat igényel, ezért a konstruktõrök nekiláttak a beruházásoknak. A döntések nagyon helyesnek bizonyultak, mert az új beruházásokkal megoldódott a parlamenti autókonstruktõrök finanszírozása. 

Fontos kiegészítõ döntés volt, hogy az elektronikus autónak már nem lesz szüksége alvázvédelemre, így ez is azonnal megszüntethetõ. A felszabaduló költségekbõl pedig újabb autókabinetek létesíthetõek, mert azokra nagy szükség van. Õk tudják, merre kell menni (GPS). 

A reformok középpontjába a kisebb autó került. Az utasok egy része azonban azt állítja, hogy nem férnek be a kisebb autóba. Tömegesen születnek javaslatok az autó népszavazás útján való bõvítésére és a kormány azonnali cseréjére. Az ellentábor népszavazás útján a kormány megerõsítését szorgalmazza, és ellenzi a népszavazás útján való kormányzást. Újabb javaslat szerint az autóból ki kell szerelni a féket, mert lassítja a haladást. 

Legújabb konstruktõri javaslat szerint minden autóalkatrész önmagát köteles reformálni. Az utazók nagy részében megszületett a retró-gondolat: „Hol az a Trabant?!”