A rendszerváltás patetikus időszakában eszményített természetjogi felfogás, minden településhez önálló önkormányzatot rendelt. Talán nem kell bizonygatni: ez a mechanizmus súlyos válságba került, rosszul működik, nem hatékony, pazarló. Terjedelmi kötöttségek miatt csak címszavakban hívok fel példának néhány sarkalatos kórokozót és ezek tüneteit.

Az állami finanszírozás az optimális működést sem biztosítja.  Az SzJA-ból juttatott hányad és a normatív támogatások reálértéke az 1997. évi értéken stagnál. A működtetésre vonatkozó jogszabályok figyelembe vételével szükséges mértékű pénzeszköz törtrészét fedezi állami forrás. Továbbá – az elmúlt 14 év során – plusz források hozzárendelése nélkül, folyamatos feladat- és hatáskör átadás történt az önkormányzatokhoz.
Az objektíve elégtelen működési bevételei miatt működésképtelen önkormányzatok gondjainak kezelésére szolgált, szolgál (?), az egyre félelmetesebb mumussá váló ÖNHIKI. Mára az önkormányzatok zöme önhibáján kívül működésképtelen, de ezt az ÖNHIKI nem ismeri el. A miniszteriális szint ellenségként kezeli az önkormányzati frontvonalat.
A pályázati rendszer szinte kezdettől döcög. (Megfoghatatlan számomra, hogy mi értelme van az önerő rendelkezésre állásának? A pénz álljon?! Elegendő lenne a kötelezettség vállalása, hogy a pályázat megvalósításának megkezdéséhez rendelkezésre fog állni.) Súlyos és hosszantartó likviditási gondot okoz az önkormányzatok zöménél a pályázati cél megvalósításával járó pénzműveleti sor.
Az iparűzési adóból származó bevétel nagysága kiszámíthatatlan, forrása kezelhetetlen. Nem látom (már) létjogosultságát a helyi adóknak. Fokozott feszültségforrás a képviselőtestület és a lakosság, a képviselőtestület és az apparátus, a lakosság és az apparátus között. Adminisztrációja drága, a magas hátralék behajtása kudarcra ítélt.
A nem kötelezően ellátandó feladatatok zöme olyan szférák működését kellene, hogy segítse, melyek életünknek már szerves részei – tehát valakinek kötelező feladatai kellene, hogy legyenek.
Ami a kötelező és nem kötelező feladatok ellátását garantáló források felett megmarad(na), azt fordíthatja/ná az önkormányzat fejlesztésre, pályázati önerőként, stb.
Az önkormányzatok financiális problémáinak gyökerét egy általam nagyra becsült polgármester a következőben látta: a települési önkormányzatok látják el az állami feladatok 80 %-át, míg az állami bevételekből való részesedésük mindössze 20 %!
Kórkép és lehetséges terápia
Az 1980-as évek végének természetjogi felfogása nyomán kialakított önkormányzati rendszerünk mára megmutatta talán összes hibáját; előnyei elenyésztek, illetve elenyésznek hibái mellett. A rendszer törvényi feltételek változatlansága mellett – zömében gazdasági eszközök segítségével – nem érhető el sikeres racionalizálás.
Mit jelent mindez? 1) Az önkormányzatok „szabad” társulásokkal nem tudják olcsóbban, de polgáraik megelégedésére ellátni feladataikat. 2) „Cintányér szindrómához” vezet (és felesleges indulatokat indukál) az a folyamat, hogy maguk alakítsák át/ki intézményeik működésének optimális kereteit, valamint, 3) tartósan nem járható út a nem közigazgatási feladatok gazdasági (és némiképp piaci) alapokra helyezése.
Mindemellett hosszadalmas folyamatnak ígérkeznek ezek a kísérletek, és ezen idő alatt nagyon sok olyan pénz fog elfolyni haszontalanul, amely a fenti célok elérése ösztönzésére szolgál.
Szerencsésebbnek tűnik, ha az állam meghatározza saját feladatait a jelenleg önkormányzati feladatokként kezelt feladatokból. A „kiválogatás” szempontja az az alkotmányos tézis lehet, mely szerint az adott feladatellátás terén valamennyi szolgáltatást azonos feltételek mellett kellene biztosítani az állampolgárnak. Ilyenek: az oktatás-nevelés, a szociális ellátás, a klasszikus igazgatási hatáskörök, az államjogi aktusok előkészítése és az egészségügyi ellátás, valamint ezek működési feltételeinek biztosítása. E feladatok ellátását horizontálisan és vertikálisan, rendszerként kezelve célszerű megszervezni, centrális alárendeltségű hivatalokhoz, a meglévő okmányirodai hivatalok átstrukturálásával. Bővítési helyigény sem merülhet fel, hiszen jelenlegi helyükön (a község és városházákon, illetve az e célra kialakított intézményekben) folyhatna tovább a munka, a szervezeti elkülönülést rendező törvény hatályba lépésétől. (Lásd: megyei önkormányzatok és a közigazgatási hivatalok megoldása.)
Az egészségügyi-, az oktatási és közművelődési igazgatás működtetőjének illetékességi területe regionális nagyságrendet kíván; hatásköre felölelné mindazt, amely jelenleg képviselőtestületnél, jegyzőnél, megyénél van, továbbá néhány minisztériumi hatáskör szintén a regionális szintre kívánkozik. A közigazgatási jogszabályok zömének „igen/nem döntésmechanizmus” szerinti ügyintézése és napjaink modern technikájának alkalmazása mellett (e-közigazgatás) nincs ok, amely települési szinten, testületi „felettes” szervet igényelne – közvetlen, direkt beavatkozási jogkörökkel, illetve döntési hatáskörökkel. (Gyámhatósági, építéshatósági, anyakönyvi, ipar- és kereskedelemigazgatás, szabálysértés, szociális igazgatás, stb.) E konstrukcióban a végrehajtási jogszabályok legalacsonyabb szintje legalább miniszteri rendelet.
A javasolt megoldás mellett nemcsak szakmai és ökonómiai szempontok szólnak. Elsősorban az állampolgári jogok csorbulnak a jelenlegi szervezeti beágyazódás gerjesztette ellentmondásokkal. Az önkormányzati rendszeren belül jelenleg e jogok településenként eltérően determináltak. Az emberi és az állampolgári jogok által kikényszerített lépésről van szó, amelynek révén – a demokrácia legcsekélyebb sérelme nélkül – az emberi és az állampolgári jogok maradéktalanul érvényesülnének.
Nem ürülne ki a települési önkormányzatok feladat- és hatásköre, az maradna, ami eddig is volt. Néhány „látszathatáskörtől” tisztulnának meg, amiken eddig is (mint gumicsonton) rágódtak; vagy politikai döntés született, szakmai helyett. Az önkormányzatok, a regionális és a térségi társulások szerves részeként döntenének környezetvédelmi, kommunális és infrastrukturális fejlesztésekről, vagyonhasznosítási kérdésekről. Munkaszerveztük nem feltétlen (vagy inkább: feltétlenül nem) köztisztviselő jogállású alkalmazottakból állna.
Tótkomlós város Képviselőtestülete fegyelmi eljárás lefolytatása után hivatalvesztés fegyelmi büntetéssel sújtott. A vád szerint szándékosan nem tájékoztattam a képviselőtestületet egy jogszabály megváltozásáról, nevezetesen: ha a köztisztviselői tv. módosításának hatályba lépését követően állapítja meg a körzetközponti feladatot ellátó polgármesteri hivatal köztisztviselőinek illetménykiegészítését, akkor azt nem vonhatja vissza. Mindenkit tájékoztattam, akit csak személyesen a jegyző tájékoztathat. – Azért vázoltam fel, a fegyelmi eljárás tárgyául felhozott cselekményt, illetve mulasztást, hogy az olvasó tudja: sem szabálysértést, sem bűncselekményt nem követtem el, (és szerintem a vádban foglaltak is megalapozatlanok). A jogerős bírósági ítéletet is megküldöm majd.
Most van annyi időm, hogy a magam logikája szerint, összefoglaljam a települési önkormányzatokkal és az önkormányzati igazgatással kapcsolatos észrevételeimet.