Avram Hershko (Herskó Ferenc) 1937. december 31-én született Karcagon. Nagyapja Herskó Sámuel, az izraelita hitközség kántora volt, Tiszaszászfaluból települt Karcagra. Nagyanyja Braun Helén, az erdélyi Oláhszentmiklóson született. Hat gyermekük  Marcsa, Hani, Szóri, Majsi, Nószi és Tuba  közül a legidősebb Herskó Mózes a karcagi izraelita elemi iskola igazgató – tanítója volt, később Vácott és Budapesten dolgozott. Édesanyja Wulcz Margit nagy műveltségű, jószívű is igen népszerű asszony, akinél sok fiatal tanult angol nyelvet. A házasságból két fiú született, László és Ferenc, akik szeretettel teli, meleg, rendkívül kulturált környezetben éltek mindaddig, amíg a magyarországi zsidóságot sújtó tragédia őket is elérte. Édesapjukat, Herskó Mózest 1943-ban az orosz frontra vitték munkaszolgálatra, a család 1944-ben, először a város szélén, a temető mellett létesített gettóba, innen pedig a szolnoki gyűjtőhelyre került. Azt a transzportot, amelybe őt édesanyjával és testvérével együtt osztották, Ausztriába, Bécs környékére, Strasshofba irányították, ahol valamennyien munkatáborba kerültek.

Ennek a szerencsés véletlennek köszönhetően menekültek meg. A háború után a teljes család visszatért Karcagra. Az édesapa ötévi fogság után szintén épségben érkezett haza.
Herskó Ferenc elemi iskolába még Karcagon járt. Mivel a háború után az izraelita iskola tanulók híján megszűnt, Budapestre költöztek. 1950-ben a nagyszülőkkel együtt Herskó Mózes és családja kivándorolt Izraelbe. A család sikeresen beilleszkedett az új hazába. A tanító édesapa, Izraelben is folytatta pedagógiai tevékenységét, maga is tudós ember volt. Ő írta az izraeli elemi iskolák számtankönyveit, amelyeket évtizedekig használtak. Feldolgozta és megírta a karcagi zsidók történetét, a kötet 1977-ben, Jeruzsálemben jelent meg. Megírta a nagykunsági zsidó hitközségek és a karcagi zsidótemető történetét is. 94 éves korában, 1999-ben hunyt el. Felesége 2002-ban távozott el szerettei köréből.
A szülői indíttatásnak köszönhetően mindkét Herskó testvérből nemzetközi hírű orvos, kutató lett. László hematológus professzor, Ferenc a biokémia professzora.
Herskó Ferenc felesége Svájcban született, negyvenegy éve élnek boldog házasságban. Három fiúk és hat unokájuk van. A legkisebbik fiú, Oded, a Budapesti Semmelweis Orvostudományi Egyetem hallgatója. A megyében három unokatestvére él, Károly Józsefné Herskó Éva Szolnokon, Karcagon dr. Molnár Sándor és dr. Herskó Gyula, mindketten a Karcagi Kátai Gábor Kórház szülészeti és nőgyógyászati osztályának főorvosai, s akikkel folyamatos kapcsolatot tart. A rendszerváltozás óta gyakran járt Magyarországon, többször ellátogatott Karcagra is. Szülőháza ma is áll.
Avram Hershko (Herskó Ferenc) a jeruzsálemi Héber Egyetem „Hadassah” orvosi fakultásán 1965-ben orvosi diplomát, ugyanott, 1969-ben PhD- fokozatot szerzett Summa Cum Laude minősítéssel. 1965-67-ig katonaorvosként szolgált, ezt követően két évig a Héber Egyetem Biokémiai Tanszékén oktatóként dolgozott, majd két éven át San Francisco-ban a California Egyetem Biokémia és Biofizika Tanszékén ösztöndíjasként végzett kutatómunkát. 1972-80-ig társprofesszora, 1980-1998-ig professzora, 1998-tól napjainkig pedig a Haifai (Technion – Israel Institute of Technology) Egyetem Biokémiai Tanszék  legmagasabb tudományos fokozattal rendelkező  professzora. Az elmúlt három évtized alatt a biokémia, a biofizika, az orvostudomány és a sejtbiológia terén 72 tanulmánya jelent meg különböző nemzetközi tudományos, szakmai folyóiratokban. 1993-tól tagja az Európai Molekuláris Biológia Társaságnak, 2000-től az Izraeli Tudományos Akadémiának. 2003-ban az Amerikai Nemzeti Tudományos Akadémia külső tagja lett. Életének ez a periódusa számtalan külföldi, főleg USA-beli tanulmányutat, előadást, magas szintű tudományos közlemények seregét és kutatói együttműködést eredményezett, miközben tanítványok sokasága nőtt fel mellette.
Kiemelkedő munkásságáért számos rangos kitüntetésben részesült.
1987-ben a Weizmann Tudományos Díjat (Tel Aviv, Israel), 1994-ben biokémiai kutatásaiért az Israel Díjat, 1999-ben a Gairdner Nemzetközi Alapítvány Kitüntetését, (Torontó, Kanada), és a Wachter Alapítvány díját (Innsbuck, Ausztria), 2000-ben a General Motors Rákkutatás Alapítványa Alfred P.Sloan díját, valamint az orvosi alapkutatásért járó Albert Lasker kitüntetést vehette át. 2001-ben az Amerikai Biokémiai és Molekuláris Biológiai Társaság Merck díját, a Wolf – díjat (Jerusálem, Israel), a Massry- díjat, a Louisa Gross Horowitz –díjat kapta meg, 2002-ben pedig az Emet – díjat (Israel) és az Amerikai Sejtbiológiai Társaság E. B. Wilson érmét adományozták számára.
Két társával, a szintén izraeli 57 éves Aaron Ciechanoverrel, a haifai Rappaport Intézet kutatójával és a 78 éves amerikai Irwin Rose-zal, a kaliforniai Irvine Egyetem orvosi kollégiuma fiziológiai és biofizikai osztályának szakértőjével együtt „az ubiktivin – közvetített fehérjelebontás felfedezéséért” 2004-ben a Svéd Királyi Akadémia a kémiai Nobel-díjban részesítette.

Nobel-díjas tudós Karcag díszpolgárai között

Január 30-án a városháza dísztermében ünnepi önkormányzati ülés keretében vehette át díszpolgári oklevelét és az ezzel járó emlékplakettet a karcagi születésű Avram Hershko (Herskó Ferenc) Nobel-díjas akadémikus. A professzor a sejtbiológia terén, azon belül is a fehérjelebontás vizsgálatában végzett kutatásainak egyedülálló eredményeiért kapta a világraszóló elismerést.
Az ünnepi ülést megnyitó magyar és izraeli himnuszok elhangzása után Csíkos Sándor Jászai-díjas színművész szavalatát hallgathatták meg az egybegyűltek. Ezt követően dr. Fazekas Sándor polgármester mondott köszöntőt, majd pedig dr. Kapusi Lajos alpolgármester és Gergely János Széchenyi-díjas akadémikus, szintén Karcag város díszpolgára ismertették Herskó Ferenc életútját, tudományos tevékenységét.
Az oklevél és az emlékplakett átvétele után Herskó professzor rövid beszédben köszönte meg a címet. Beszédében megemlítette, hogy bár ez a Nobel-díj, személyén keresztül Izraelt illeti, de mint karcagi születésű ember, nagyon hálás azért az örömért és büszkeségért, amelyet a karcagiak részéről kapott és tapasztalt.
A ceremónia második felében Keviczky László akadémikus, az MTA Természettudományi alelnöke méltatta a professzor tudományos eredményét, majd Varga Mihály országgyűlési képviselő és Kertész Péter Pulitzer-díjas, Karcagról elszármazott újságíró, író köszöntötték a Nobel-díjas tudóst.
Az ünnepi ülés, zenés műsorral zárult, melyben a karcagi Zeneiskola tanárai mellett Klein Judit énekes, és Goldberg Róbert zongoraművész is közreműködött.

Cselényi Csaba

Harmincöt év kemény munka van a Nobel-díj mögött

Kisvárosi fiú vagyok. Minden itt történt velem, ahol nagyon boldog gyerekkorom volt. Szüleim nagy szeretetben neveltek. A Nobel-díjat hozó kutatási eredmény izraeli eredménynek tekinthető, ugyanakkor nagyon örülök, hogy innen, ebből a kisvárosból származom. Nem vitás, nagyon jó gyökereim vannak a magyar kultúrában is, amit a szüleimtől kaptam – mondta szülővárosában, a díszpolgári cím átvételekor Avram Hershko, Herskó Ferenc Nobel-díjas tudós.
Látta-e a Püspökladányi úti szülői házát és a zsinagógát?
Mielőtt az ünnepségre jöttünk, körbementünk Karcagon. Megnéztem a szülőházamat és a zsinagógát is, ahol gyerekként sokat imádkoztam. Nagyon örültem annak, hogy mindkettő jó állapotban van.
Őríz-e gyerekkori emléket Karcagról?
Vannak emlékeim, bár a gyerekkorom meglehetősen rögös volt, a holokauszt kettétörte, de hatéves koromig, amíg ez a "paradicsom" el nem veszett, szép emlékeim vannak. Emlékszem a szülői házra is. Nagy kert volt, mert édesapám  aki tanító volt az izraelita iskolában  szeretett kertészkedni is. Mindig gyönyörű volt a kertünk, szívesen játszottam ott a bátyámmal.
A zsidóságot sújtó tragédiát, a gyűjtőhelyen töltött időt és a strasshofban töltött munkaszolgálati történéseket, a sok borzalmat jó lenne elfelejteni és meg nem történté tenni. Szerencsésnek érzem magam, hogy ma is élek, hiszen hatévesen bátyámmal és édesanyámmal deportáltak, de valami oknál fogva véletlenül nem Auschwitzba, hanem Ausztriába irányították a vonatunkat. Így éltük túl. Amikor édesapa, Herskó Mózes 1946-ban visszatért az orosz fogságból, Budapestre kerültünk és 1950-ben pedig Izraelbe mentünk.
– Mi vezette a pályaválasztásban?
– A tanári pálya is tetszett, de az orvosi pálya kedvesebbnek tűnt számomra, mert ott az emberek egy másik emberen segítenek. A gyógyítás, a másokon segítés már gyerekként vonzott. Ma 15 orvos van a Herskó családban. 1965-ben szereztem orvosi diplomát, de tulajdonképpen, mint gyógyító orvos soha nem dolgoztam. A katonai szolgálat után a biokémiai kutatásokkal kezdtem el foglalkozni.
– Több mint 35 évig dolgozott azon a kutatáson, ami most sikert hozott. A karcagiakra jellemző a konok, nyakas kitartás. Ez az indíttatás végigkísérte a kutatásokban?
– Valóban igaz, hogy konoknak kellett lenni. Én két részről is kaptam konokságot. Egyrészt a kunsági gyökerekből, másrészt a zsidó gyökerekből, mert hát a zsidó emberek is eléggé kitartóak, úgyhogy nekem dupla adag kitartásom volt.
– Gondolta-e hogy Nobel díjat kaphat a kitartó munkáért?
– Amikor elkezdtem a fehérjekutatást, nem gondoltam, hogy ebből Nobel-díj lesz. 25 évvel ezelőtt sikerült nagy áttörést elérni a kísérletekben és akkor már tudtuk, hogy nagyon lényeges dolgot fedeztünk fel. Folytattuk a munkát, az utóbbi tíz évben sok díjat és elismerést kaptam. Nagyon sokan kezdtek el dolgozni ezen a területen és mindenki igazolta, milyen jelentős felfedezésünk volt. Mivel több világhírű díjat is kaptam, ekkor már gondoltam, hogy a Nobel is előfordulhat, de ezt természetesen senki nem tudhatja biztosra.
– Mit csinált 2004. október 6-án, amikor bejelentették, hogy megosztott kémiai Nobel-díjban részesült?
– Akkor egy zsidó ünnep volt, tehát az unokáim sem mentek iskolába. Hat unokámból a négy lány náluk volt, elmentünk velük az uszodába. Amikor Svédországból hívtak, hogy közöljék velem a hírt, nem találtak senkit az irodámban és otthon sem, így aztán nyilvánosságra hozták a listát. A kuzinom hallotta a rádióban a hírt, s gyorsan megtelefonálta, így rögtön megoszthattam a hírt a családdal.
– Gyermekei, unokái mit szóltak hozzá?
– Nagyon érdekes volt, mert az unokák között van négy és hatéves is. Ők nem tudták még mi az a Nobel-díj, de miután több díjat is kaptam már korábban, elmagyaráztam nekik, hogy ez tényleg nagyon fontos elismerés. Másnap sajtótájékoztatót tartottunk a lakásomban, a rengeteg kamerát, újságírókat látva, ők is megértették, hogy nagyon fontos ez a díj. Amikor másnap az újságok tele voltak a képeimmel, már tudatában voltak milyen nagy elismerést kapott a nagyapa.
A sikerekben a biztos családi háttér, a szeretet is sokat segített. Judith, a feleségem tizenöt évig dolgozott mellettem a laboratóriumban, ismeri a munkámat, és tudja, sokszor még otthon is a laboratóriumban járnak a gondolataim. Szabadidőmben édesapám példáját követve kertészkedem, a klasszikus zene pedig jó kikacsolódás számomra.
– Szülővárosában a diákok elé példaként állították. Mit tanácsolna a fiataloknak?
-Azt kívánom a karcagi diákoknak és embereknek, hogy folytassák a munkájukat és érjenek el ők is jó eredményeket. Nagyon örülök a díjnak, de amint lehetséges visszamegyek a laboratóriumomba és folytatom a munkát. Nem akarok a babérjaimon ülni, rengeteg dolgom van még.