Mi lehet közös a Győri Balett Chaplin előtt adózó tisztelgésében, az egészséges és mozgássérült táncosok közös játékában, és az igazán kiváló, de kizárólag testben és lélekben nagyon felnőtteknek ajánlható opera-feldolgozásban?

Első gondolatunk az, hogy nyilvánvalóan semmi. Mi lehetne közös a Csavargóban, Violettában és a Lélektánc sérült és nem sérült táncosaiban? És főképpen mi köze lehet mindezeknek a címben szereplő, oly sokszor felhasznált Bobby McFerrin zenéhez, szlogenhez?
Aztán egy furcsa hasonlóságot csak meglátunk: a közös színvilágot. Mindhárom tánc-színpadon dominál a fekete, feltűnik a fehér és időnként, a nagyon hangsúlyos vörös. De más szinte semmi. Megdöbbentően semmi. A Lélektánc színpadán végig minden fekete. A Traviata fekete és pár percre vörös. Chaplin fekete, fehér és itt-ott vörös. Tán elöntötte a fekete kelme a jelmeztervezők raktárát? Vagy ez világunk, a professzionális üzleti élet fekete kiskosztüm, fehér blúz falansztere?
Ami aztán még gyorsan azonosnak látszik: a tudás. A hihetetlen színvonalú tánctudás, de nem csak a profiktól, Európa legjobbjaitól, hanem a sérült táncosoktól is, és a győri gyerek „Kölyöktől” is.
„Meghódítottuk a sebességet, de bezárkóztunk.”
A következő hasonlóságra akkor ébredhetünk rá, amikor a zenéket hallgatjuk. A színházakba készülve, ha otthon megnéztük a színlapot, már jó előre dúdolgatjuk az ismert, kedves dallamokat. A filmzenéket mindenki ismeri, de a műsorfüzet alapján találkozhatunk Delibes, Debussy dallamokkal is. Hazafelé viszont, érdekes, erről már nincsen szó. Vajon miért?
Wagner zenéje önmagában is hatásos, tudjuk. A valkűrök lovaglása motívumát még az is szereti, aki amúgy el nem tudja viselni Wagnert. De a jól ismert cintányér-csattogás mögött Apache helikopterek hada mozog, éppen úgy, mint egy „régi”, Vietnamról szóló Copolla filmben. Csak itt előttük természetesen a Diktátor táncol. Bozsik Yvette Traviatájában egyáltalán nem szerepel az idősebb Germont, mert teljesen hiányzik „Az a napsütötte föld, Merre minden üdezöld, Merre dajkád dala szállt…”. Ezt a gyönyörű dallamot nem halljuk, mert nyilvánvaló, hogy ez az az érzés, amit Violetta nem ismer. És szinte csodának tűnik, hogy egy zeneszerző, Jean-Philippe Heritier, aki a Lélektáncban aktivitásra, tenni vágyásra sugall, a Traviatában Verdi fülbemászó motívumait olyan drámai hangokkal egészíti ki, hogy a hátunk lúdbőrzik tőle. Szó sem lehet dúdolgatásról.
„Mi emberek szívesen segítünk egymásnak.”
Bozsik Yvette nyilatkozta a Lélektánc egyik ismertetőjében: „Mindannyian sérültek vagyunk, csak mi jobban tudjuk ezt leplezni.„
Ki bizonyítaná ezt jobban, mint a halálos beteg Violetta? Aki az eredeti operában fennhangon énekli mosolyogva, hogy „Mámor kelyhe Csordultig telve”, s Bozsik Yvette táncosai részletesen meg is mutatják, mire megyünk mámorunkban. Ez a hosszúra nyúlt „Brindisi”, ez a mai pezsgőária semmi kétséget nem hagy arról, mely örömszerzés Violetta és barátainak főtevékenysége. Csak éppen az őrjöngő zene, és az őrjöngő emberek közepette a megbűvölt Violetta némán, lótuszülésben nézi egyetlen igaz szerelmét, nem látva, nem hallva a körülötte kavargó eseményeket.
És ki lehetne erre a mondatra bizonyíték más, mint a Nagyvárosi fények meggyógyult vak lánya? „Igen, látok!”, hangzik el a vásznon. A Győri Balett igazán méltó táncos tiszteletadásának azonban ez az egyetlen nehezen befogadható pillanata. Mert hiába pingálják fel a kimerevített képre, hogy „keep smiling”, „mindig mosolyogj”, tudjuk, hogy azon a filmbeli képen a lány képtelen mosolyogni, és a Csavargónak is csak az utánozhatatlan kínos mosoly fagyott az arcára. A látó Violetta vak, a Nagyvárosi fények vak lánya lát. Két előadás, két színpad, két táncosnő. És micsoda közösség!
„Lehet szabadon és szépen élni, csak elvétettük az utat.”
A burleszk csodálatos műfaj. A Győri Balett színpadán a Csavargó a vörös ördöggel vív bokszmeccset, mikor is legalább hússzor pofára esik. Hiheti-e, hogy ember nyerhet az ördöggel szemben? De kiállhat-e valaki bokszolni a nyerés őszinte reménye nélkül? Bozsik Yvette színpadán Violetta igaz varázsereje pár pillanatra feketéből vörösre festi az egész színpadot. Egész társasága, egész előző élete átalakul rövid időre az ő hatására. A harmadik előadásban a kerekes székből kiszabadulnak, és táncolnak az emberek.
Ki lehet szabadulni? Ha csak átmenetileg is?
Ha merünk válaszolni, akkor megtaláltuk a nagyon nyilvánvaló, nagyon közhelyes, talán „kimondani is szégyelljük” azonosságot a három előadásban: a Csavargóban, Violettában és a gördülő székes táncosokban.
Révész György
Telhetetleneknek:
www.tanceania.hu: Egy különleges tánccsoport honlapja.
www.gordulotanc.hu: A Gördülő Tánccsoport honlapja.
www.szinhaz.tv Hihetetlen sok darabrészlet, rengeteg riport (vigyázat: nincs „.hu”!!!)
www.vfmk.hu a szolnoki Verseghy Ferenc könyvtár lapja.