A címben szereplő unalomig ismételt kérdést szegezhetnénk a jegyző kollégáknak. Az újság szinte minden idei száma foglalkozott ezzel a témával, de véleményem szerint a kérdés olyan horderejű, ami megér még néhány cikket ebben a jelenleg viharos közigazgatási világban.

A történeti résszel nem foglalkoznék, azt már megtették előttem, azonban egy dolgot meg kívánok jegyezni. A cikk írásának időpontjában az Országgyűlés előtt van a T/10222. számú törvényjavaslat, melyet a Kormány nevében Varga Zoltán önkormányzati miniszter jegyez. A javaslat szeretne megoldást kínálni a mulasztásos törvénysértés kiküszöbölésére. Ezen a helyen a labda a törvényhozók előtt „pattog”. (A törvényjavaslat egyben visszavonja a korábban ebben a tárgyban benyújtott T/7015. számú törvényjavaslatot – ez szintén generálhatna egy újabb cikket.) Jegyzőként a „végek” oldaláról közelítenék a problémához.
A jegyzők a jelenlegi helyzetben a fejüket kapkodva várják a megoldást. Az önkormányzati szektorban érdekérvényesítésünk gyerekcipőben jár, hamarabb beáldoznak minket, mint más önkormányzati szereplőket. Az Ötv. 36. § (3) bekezdése alapján a jegyző köteles jelezni a képviselő-testületnek, a bizottságnak és a polgármesternek, ha döntésüknél jogszabálysértést észlel. Az 1994. évi LXIII. törvény a jelzés módját törölte, mivel korábban az ilyen észrevételt a jegyzőkönyvhöz kellett csatolni. A gyakorlat azt a megoldást követi, ha nem sikerül a vita során az álláspontok egyeztetése, nem vezet eredményre a jogszabálysértő döntést megelőző érvelés (lásd: törvényalkotás kikényszerítése érdekében tett tudatos jogsértő önkormányzati döntés a 2008. évi szociális juttatásokat feltételhez kötő egyes települések rendeleteinél), akkor a jegyző a döntést követően jegyzőkönyvbe mondja ennek megtörténtét és annak okát. A rövid mondat súlyos terhet jelent, ami szinte kivétel nélkül mindenkinél felmerült.
Emberi és szakmai kapcsolatot kihasználva többször jelentett segítséget a testületi ülések előkészítésénél már ismert problémák esetében az előzetes egyeztetés a Közigazgatási Hivatallal. (A megnevezésénél a törvényjavaslat által használt terminológiát említem!) Az üléseken hirtelen megvilágosodás után felmerült kérdések tisztázása már nehezebb feladat volt, hiszen alapos felkészültséget követelt tőlünk. (Ilyenkor kapjuk az „akadékoskodó” jelzőt.) Természetesen az a felfogás nem jó, hogy bizonytalanság esetén inkább legyen egy törvényesség észrevétel. Ebben a Hivatal az utólagos kontroll szerepét töltötte be, hiszen a jegyzőkönyv felterjesztése után a jegyző kellően megalapozott észrevétele alapján törvényességi észrevételt tettek az érintett döntésre, ami utóbb a jegyző testületi megítélését is „javította”. A kontroll szintén segített a jegyzőkönyvek vizsgálata során feltárt elírások, pontatlanságok (főleg rendeletalkotásnál) javításánál.
Sajátos felfogás, hogy vannak, akik a törvényességi ellenőrzési jogkör hiánya miatt nem terjesztik fel az ülések jegyzőkönyveit. Az „ex lex” állapot feloldása után fontos feladat a korábbi viszonyok rendezése, így azoké a jegyzőkönyveké is, amelyek felterjesztetlenül tartalmaznak a jegyző által jelzett, vagy általa fel nem fedezett törvénysértő döntést. A közigazgatási hivatal törvényességi ellenőrzési jogköre kiterjed a munkaügyi vita, illetve közszolgálati jogviszonyból származó vita alapjául szolgáló határozatra is, ha a határozat a munkavállaló javára történő jogszabálysértést tartalmaz. Ilyenkor a Hivatal nem anyagi, hanem eljárásjogi tekintetben vizsgálódik, és a törvényességi észrevételnek megfelelő új döntés pénzt és időt takaríthat meg mind a munkavállalónak, mind az önkormányzatnak. Nem az ellenérdekűséget, hanem az egymásra utaltságot kell tehát hangsúlyozni a jegyző és a Hivatal kapcsolatában, ami természetesen nem minden esetben zökkenőmentes.
A Hivatal a jogszabálydömping során igyekezett a jogalkotó döntéseit „megszemélyesíteni” (lásd: egységes rendeletminták). Ez feltételez egy átfogó ellenőrzési gyakorlatot, tapasztalatot, mely alapján meghatározott időszakonként kiértékelve meg lehetett állapítani a jellemzően előforduló hibákat. Ezeket már eleve ki lehetett szűrni, így megelőzve a rossz gyakorlat elterjedését, vagy végső esetben utólag is ki lehetett javítani a hibáinkat. Az ÁSZ ezek feltárására teljes körűen nem képes és nem is feladata. Lehetőségként az is felmerült, hogy a Hivatal tisztviselője a törvénysértő rendelet tekintetében magánszemélyként kérje az Alkotmánybíróság utólagos normakontrollját, holott korábban törvényi felhatalmazás alapján tette ezt.
Az önkormányzatiság jogszerűen működő önkormányzatokkal számolva próbálja elérni célját, aminek egyik kulcsszereplője a Hivatal, ezen belül a törvényességi ellenőrzési jogkör hatékony gyakorlása. Más kérdés az, hogy a mindenkori politikai berendezkedéstől függetlenül nem igazán beszélhetünk gazdasági autonómiáról, ami – ha már ilyen formában hozták létre – teljessé tehetné az önkormányzatok önállóságát. Azt hiszem, hogy a levegőben lógó közigazgatási reformoktól sújtva ezt a problémát is minél előbb rendezni kell.
A címben feltett kérdésre adható rövid válasz: igen. Addig is úgy lenne célszerű, ha a jegyzők a korábbi gyakorlatuknak megfelelően eljárva tennék a dolgukat.