Az Országgyűlés az elmúlt év végén sarkalatos törvényként fogadta el a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvényt (Nvtv.), és ezzel olyan egységes jogi szabályozása lett az önkormányzati és az állami vagyonnak, amire ez idáig példa nem volt. Be kell látni: annak ellenére, hogy a regulációs folyamatoknak mi – elsődlegesen jogalkalmazók – kevéssé örülünk, az Nvtv. egy régi hiányt pótol.

Ez főként az önkormányzati vagyon tekintetében mondható el, ahol az Alaptörvénnyel összhangban megfogalmazásra kerültek a vagyon elsődlegesen közérdekű szolgálatára, védelmére és kezelésére, felelős gazdálkodására, megőrzésére vonatkozó szigorú szabályok. Különösen fontos, hogy az „off-shore partnerségek” kizárására bevezette a jogalkotó az átlátható szervezet fogalmát, illetőleg egyéb olyan fogalom-meghatározásokra került sor, amelyek értelmezései eddig is nagy jelentőséggel bírtak volna. (Ugyanakkor a jogszabály hagy némi kívánnivalót maga után jogszabály-szerkesztési szempontból a sokszor felesleges szigorú hivatkozásaival.) Üdvözítő szavaimon túl azonban mostani gondolataimmal mégis elsődlegesen a törvényből adódó nehézségekre kívánok rávilágítani.

A helyi vagyonrendeletek felülvizsgálata gyakorlatilag elkerülhetetlen a törvény hatálybalépésével, még akkor is, ha vagyonával felelősen rendelkező önkormányzat szigorú vagyonrendelettel bír, hiszen a vagyongazdálkodási szemlélet gyökereiben változott meg (pl. módosult az önkormányzati vagyon típusainak elnevezése is). A törzsvagyon részei a „kizárólagos” önkormányzati tulajdonban álló, a korlátozottan forgalomképes és a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű vagyonelemek. Ez utóbbi kört az önkormányzatoknak rendeletben kell meghatározniuk, ugyanakkor szempontrendszert a törvény nem ad ahhoz, hogy mi tekinthető egy önkormányzat képviselő-testülete számára nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűnek. Mankó egyedül a törvény melléklete lehet, ahol az állam nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű vagyonelemei kerültek felsorolásra. Soroksáron „körbenéztünk”, ehhez hasonlót nem találtunk, így nem határoztunk meg ilyen vagyoncsoportot rendeletünkben.

A vagyonkezelési szabályok is jelentősen változtak a korábbiakhoz képest. Az önkormányzatok eltérő módon kezelték vagy szabályozták a nem vagyonkezelői szerződésen alapuló vagyonkezeléseket (pl. intézmények ingatlanhasználata). Mostantól a törvény erejénél fogva vagyonkezelővé válik például az óvoda vagy az önkormányzat gazdasági társasága. Ez előremutató és egységes jogi helyzetet teremt, amihez minden önkormányzatnak hasznosítási megállapodást kell kidolgoznia a vagyonkezelői számára.. Ehhez már ad támpontot a törvény, ami egyértelmű és világos, ugyanakkor jelentős munkát ró elsősorban a hivatalokra (előkészítés, felmérések stb.). Fel vannak-e készülve erre a feladatra mondjuk a kisebb intézmények, kisebb lakosságszámú települések?

Az Nvtv. kógens szabálya a vagyon ingyenes hasznosítási lehetőségének kizárólag közfeladathoz való kötése. Korábban is tudtuk és megtanultuk, hogy a közvagyonnak közfeladat-ellátást kell szolgálnia. Az önkormányzatoknak mégis volt egyfajta szabadsága a közfeladat ellátásán felüli vagyongazdálkodásra. Persze tudjuk, ez egyes helyeken visszaélésekkel is járt, aminek korlátot kellett szabni, ugyanakkor a mostani szabályozás lényegesen megköti az önkormányzatok kezét, ami esetenként sebeket ejthet fontos területeken is (pl. társadalmilag jelentős, helyi civil szervezetek; egyén, helyi közösségek ingyenes helyiséghasználata).

Felül kell vizsgálni és meg kell szüntetni az összes eddigi nem közfeladathoz köthető ingyenes vagyonhasználatot. A közfeladat ugyanis csakis jogszabályban meghatározott állami vagy önkormányzati feladat lehet, amit magának a kötelezettnek kell végeznie. A kötelezettség persze már nem csupán jogszabályhoz kell, hogy kötődjön, az alapulhat egyéb, például szerződéses kötelmen is. A vagyon-nyilvántartási feladatok is módosulnak, hiszen a vagyon rendeltetésének megfelelő közfeladat-meghatározást itt szintén el kell végezni, ami az eddigi kataszteri rendszer újragondolását is jelenti.

Szigorú elidegenítési szabályok védik a nemzeti (önkormányzati) vagyont, hasonlóan az állami vagyonra vonatkozó korábbi szabályoknak megfelelően, így pl. a 15 évre vonatkozó elidegenítési tilalom, beszámolási kötelezettség. Beépült a törvénybe az állam elővásárlási joga, kivéve az önkormányzati bérlakások esetében, ahol ez a jog csak a bérlő elővásárlási jogát követően gyakorolható. Ez a gyakorlatban azt eredményezi, hogy valamennyi, nem bérlakás elidegenítésénél meg kell keresni az államot: nyilatkozzon elővásárlási jogáról. Ez az ingatlanértékesítési folyamatot meg fogja hosszabbítani, főként olyan ingatlannál, ahol még a versenyeztetési eljárás is kötelező. A nemzeti vagyon állam és önkormányzat közötti tulajdonjogának szabad és ingyenes átadása került szabályozásra abban az esetben, ha ez a vagyon közfeladat ellátását szolgálja és ez a közfeladat-ellátási kötelezettség önkormányzatról államra száll, vagy fordítva. Ez nyilvánvalóan az intézményrendszerek állami tulajdonba kerülését készíti elő, ugyanakkor nem gondolt a jogalkotó arra, hogy ezzel párhuzamosan érdemes lett volna az Áfa törvényt is módosítani, hiszen ez az átruházás jelenleg nem áfa mentes.

Az Nvtv. szigorú szabályai, új szemlélete és szabályozó elvei elsősorban a helyi vagyonrendeletek felülvizsgálatát, ezzel együtt a helyi vagyongazdálkodás újraértelmezését követeli meg, ami – mint fentebb is kifejtettem – az egységes jogi helyzet megteremtése mellett a vagyonnal való felelős gazdálkodást és az átláthatóságot is jelenti. Ez most jelentős terhet, előkészítő munkát ró a vagyongazdálkodás területén dolgozó köztisztviselőkre, szervezetekre, ugyanakkor azt gondolom, hogy hosszú távon eredményes megoldást jelenthet.