Okmányirodák – korszerű munkahelyek 2004/3
Az ügyek 100 ezreit intéző okmányirodák Pest megyében is rövid idő alatt az államigazgatási struktúra elfogadott, szerves részévé váltak, ami elismerést érdemlő teljesítmény.
Az ügyek 100 ezreit intéző okmányirodák Pest megyében is rövid idő alatt az államigazgatási struktúra elfogadott, szerves részévé váltak, ami elismerést érdemlő teljesítmény.
A „feltételes megállóban” a helyközi autóbuszjárat akkor áll meg, ha arról valaki le, vagy éppen fel akar szállni. A közigazgatási munka fejlesztésének „helyközi járata” sem áll meg minden településen, csak akkor, ha ott „felszállók”, érdeklődők, a téma iránt elkötelezettek, és azért tenni is akarók találhatók. A Pest megyei Közigazgatási Hivatalban ilyen korszerűsítési megállóhelyek a következők…
Mottó: Az is fontos, hogy az emberek milyen érzésekkel lépnek be egy hivatalba, de az sokkal inkább, hogy milyenekkel távoznak… Az ügyfél-tájékoztatás színvonalának javítása az e-közigazgatás eszközeivel, különös tekintettel a call-centerek alkalmazására
A 2002-ben megválasztott kormány programjában szerepelt a közigazgatás reformja. Ugyanúgy szerepelt, mint ahogy a korábbi kormányok programjában is. Ezért sokakban szkeptikus gondolatok támadtak – a korábbi sikertelenségekre gondolva. „Megint sok papírt írhatunk, megint sokat dolgozhatunk – a semmiért!”
Debrecen 2004. május 1-től az EU egyik legkeletibb végvára lesz. A cívis város lehetőségeire, hagyományaira építve a polgári tudatosság városaként kíván az őt befogadó közösség részévé válni. Ehhez azonban – a belépés után elérhető pénzügyi forrásokon kívül – szükség van megfontolt elhatározásra, jó szándékra, közös akaratra és együttműködésre.
Magyarország 2004. január 1-jétől jogosulttá vált az Európai Unió Strukturális Alapjaiból és a Kohéziós Alapból származó támogatások, források felhasználására, amely hozzávetőlegesen 1100-1500 milliárd Ft a 2004-2006 közötti programozási időszakra. A Magyar Köztársaság Kormánya elkészítette az ország egészére vonatkozó – az EU célkitűzéseivel is harmonizáló – fejlesztési célkitűzéseket és prioritásokat, az ország társadalmi-gazdasági helyzetének elemzését tartalmazó,…
Ez a himnusz nem csupán az Európai Unió, hanem a tágabb értelemben vett Európa himnusza is. A dallam Ludwig van Beethoven 1823-ban komponált IX. szimfóniájából származik.
Tisztelt Európai Uniós Állampolgárok, Kedves Magyar Honfitársaim! Kedves Kolléganők és Kollégák!
Tisztelt Uram! Mellékelten megküldöm a Kormány számára kiemelkedően fontos jogszabály tervezetét. Kérem, hogy szíves véleményéről április 12-én 12 óráig, írásban tájékoztatni szíveskedjék.
Még márciust írunk mindenki nyugodt, senki sem gondol arra, hogy országszerte városon, falun, szántóföldeken, kertekben megindul egy veszélyes károsítónak a csírázása, ami azután júliustól késő őszig virágjával keseríti az ország lakosságának a zömét.
Negyedik, hatályosított kiadás
(2023. őszi kiadás)
Ára: 12000 Ft
1037 Budapest, Montevideo utca 14.
Tel.: +36 1 340 2304
Fax: +36 1 349 7600
E-mail: info@orac.hu
Weboldal: orac.hu
Jegyzők Országos Szövetsége (JOSZ) – www.josz.eu
Közszolgálati Tisztviselők Szakmai Szervezeteinek Szövetsége – www.kozszov.org.hu