Ez a történet a képzelet szülötte, ha valaki valamely részét „valóságosnak” találja, az csak a véletlen műve. A kitalált történet 1. részét a 2004. január-februári számunk 31. oldalán olvashatták.

Történt egyszer, még az EU-csatlakozásra való felkészülés előtti időkben, hogy a helyi fináncok megelégelték az elhelyezésük „monarchiabeli” körülményeit és lobbizni kezdtek egy új finánchivatal építése mellett. Illetékes helyről „megsúgták”, nagyobb lenne a megvalósulás realitása, ha az önkormányzat ingyen adná hozzá az építési telket. Így is lett, az erről szóló kontraktus megszületett, egy főfinánc és a helyi polgármester azt egy marhapörkölt elfogyasztása mellett aláírta. A malmok, ha lassan is, de csak őrölni kezdtek, elkészült egy XXI. századi, EU-színvonalú hivatal terve.
Igen ám, de közben a bölcsek kövét birtokló politikusok rájöttek, hogy az egész finánc szervezet nem EU-konform, ezért azt haladéktalanul átszervezték. Ennek következtében a helyi finánchivatalt megszüntették, ami miatt ötven kilométerrel többet kellett utazni „ügyintézni”, illetve a megmaradó szolgálati helyre olykor naponta háromszor-négyszer fordult a finánc-autó, ami lehet, hogy nem gazdaságos, de már EU-konform.
A helyi polgármester, miután kidühöngte magát a dolgok ekképpen alakulásán, elhatározta, hogy ha már a marhapörkölt kárba is veszett, legalább az ingyen adott építési telket visszakéri. Levelet íratott a helyi címzetes írástudóval a fináncoknak, akik egy év és újabb két levél után már válaszoltak is. A végleges választól – alig újabb fél év után – hüledezett is a polgármester, mert amit egy főfinánc egy aláírással és két (mély)tányér marhapörkölttel átvett, annak visszaadásához a főfinánc hivatalán túl – hiába az EU-konformitás már csak ilyen! – kell a földalapkezelő hivatal, a kincstári vagyonkezelő hivatal és végül a legfőbb pénzügyéri hivatal egyetértése is.
Újabb nyolc hónap alatt a helyi címzetes írástudónak sikerült a visszaadásról szóló kontraktus szövegét az illetékesekkel egyeztetni és ekkor a polgármesterrel együtt arra gondoltak, hogy túl vannak a nehezén! A gyakorlat azonban azt igazolta, hogy ez nem EU-konform gondolkodás!
Persze a földalapkezelő hivatal – az egyeztetett és a polgármester és az aktuális főfinánc által már aláírt – kontraktusról megállapította, hogy az még nem elég EU-konform, ezért átdolgozásra visszaküldte. A helyi címzetes írástudó mérgelődött, majd az instrukciók szerint újraírt – a megint hüledező polgármester és az aktuális főfinánc által megint, majd a fő-földalapkezelő által is  aláírt – kontraktust elküldte a kincstári hivatalnak. Az EU-konformitás miatt éppen kirúgott főkincstáros még észlelte, hogy az egyeztetett kontraktus még nem EU-konform, ezért távoztában az átdolgozásra visszaküldte. A helyi címzetes írástudó már nem mérgelődött, csak egy kicsit morgott, miközben az instrukciók szerint újra-újraírt – és a már csak kicsit hüledező polgármester, az aktuális főfinánc, az aktuális fő-földalapkezelő, majd a főkincstárnok által is aláírt – kontraktust megküldte a fő-pénzügyérnek. Az EU-konformitás miatt éppen kirúgott fő-pénzügyér hivatala – amely fő-pénzügyér nélkül is EU-konforman működött, így észlelte, hogy a már mindenki által aláírt kontraktus még mindig nem eléggé EU-konform, ezért azt átdolgozásra visszaküldte.
A helyi címzetes írástudó már csak hümmögött, majd az instrukciók szerint újraírt és a már nem is hüledező polgármester meg a többi főilletékes által újra-újra aláírt kontraktust megküldte aláírásra a fő-pénzügyérnek.
S ha valaki arra gondol, hogy e (kitalált) történetnek ilyen sablonos vége lett, az téved.
A polgármester és a helyi címzetes írástudó meghívást kapott arra a belügyi ünnepségre, amelyet az EU-hoz csatlakozásra legjobban felkészült (EU-konform!) önkormányzatoknak tartanak.