Pályázatok Archívum

A közigazgatás szakmai fóruma

  • Cikkek / Pályázatok

    A Demokratikus Helyi Közigazgatás Fejlesztéséért Alapítvány (DHKFA), valamint a JOSZ és a TÖOSZ közös pályázati felhívása a helyi közigazgatás szakmaisága értékeinek megőrzésére és közkinccsé tételére

    XX. évfolyam, 1. lapszám
    Szerző(k): A Jegyző szerkesztősége

    A Demokratikus Helyi Közigazgatás Fejlesztéséért Alapítvány, a Jegyzők Országos Szövetsége, valamint a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége ezúton jószolgálati felhívással fordul a települési, valamint a területi önkormányzatok vezetéséhez és szakmai kollektíváihoz. Pályázati felhívásunk középpontjába a közigazgatási szakma értékeinek, hagyományainak, valamint példaképként állítható és szolgáló személyiségeinek megőrzését, illetve közkinccsé tételét állítjuk. A felhívást gondozók örömmel konstatálják azt, hogy szerte…

  • Cikkek / Pályázatok

    Záhony és térsége különleges gazdasági övezet rendezési terve 2011/1

    XIII. évfolyam, 1. lapszám
    Szerző(k): Gyarmati Edit Amália vezető főtanácsos - Belügyminisztérium Területrendezési és Településügyi Főosztály

    Záhony és térsége fejlődése a 90-es évek elején – részben az orosz export-import drasztikus visszaesése és a hazai vas- és acélipar átalakulása következtében – megtorpant. Ma az Európai Unió keleti határát keresztező vasúti áruforgalom 23%-a halad át a térségben. A beérkező áru itt kerül átrakásra, illetve annak több, mint 50 %-a logisztikai tevékenység (raktározás, csomagolás…

  • Cikkek / Pályázatok

    Uniós fejlesztések 2011/1

    XIII. évfolyam, 1. lapszám
    Szerző(k): Máté Antal tanácsos - Nyírbátor

      Nyírbátor a Nyírség dél-keleti szegletében lévő kistérség központja. A település Debrecen, Nyíregyháza és Mátészalka városok által rajzolt háromszög középpontjában fekszik. A város számos történelmi és kulturális értékkel büszkélkedhet, elsősorban a középkorban itt élő Báthori család által ránk hagyott építészeti emlékeknek köszönhetően.  

  • Cikkek / Pályázatok

    Egyenlő esélyű hozzáférés a közszolgáltatásokhoz – Akadálymentesítés (KMOP-4.5.3-10-11)

    évfolyam, lapszám
    Szerző(k): Adminisztrátor

    A pályázatok benyújtása 2011. január 17-től 2011. március 31-ig lehetséges Támogatás célja Jelen pályázat célja a fogyatékos személyek életminőségének javítása, esélyegyenlőségének növelése érdekében a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvény 4.§ fb-fc pontjában meghatározott, a helyi önkormányzatok feladat- és hatáskörébe tartozó közszolgáltatásokhoz való egyenlő esélyű hozzáférés biztosítása. A fogyatékos személyek…

  • Cikkek / Pályázatok

    Az év önkormányzati vagyongazdálkodója 2010

    évfolyam, lapszám
    Szerző(k): Adminisztrátor

    A pályázat benyújtásának határideje: 2011. február 15. Pályázat "Az év önkormányzati vagyongazdálkodója 2010´" cím elnyerésére A Budapesti Corvinus Egyetem Közigazgatástudományi Kara és a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. pályázatot hirdet "Az év önkormányzati vagyongazdálkodója 2010"´ cím elnyerésére. A pályázat nyílt, azon olyan személyek vehetnek részt közvetlenül vagy közvetetten – tehát mások általi ajánlás alapján -,…

  • Cikkek / Pályázatok

    Köztérmegújítási Nívódíj 2011. pályázat

    évfolyam, lapszám
    Szerző(k): Adminisztrátor

    Beadási határidő: 2011.03.11 "A Magyar Urbanisztikai Társaság és az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság Egyesület meghirdeti a Köztérmegújítási Nívódíj 2011. pályázatot! A pályázatra benevezhetők az adott település arculatát befolyásoló, 2005. évtől kezdődően megvalósult, új, illetve értéknövelő módon rehabilitált, elsősorban központi, vagy alközponti jelentőségű közterek, közparkok, sétálóutcák, üzletutcák. Beadási határidő: 2011. március 11. 12:00 óra   P…

  • Cikkek / Pályázatok

    Pályázat bűnmegelőzési projektek megvalósítására

    évfolyam, lapszám
    Szerző(k): Adminisztrátor

    Benyújtás határideje: 2011. január 20. A Belügyminisztérium Jogszabály-előkészítő és Koordinációs Főosztálya pályázatot hirdetett bűnmegelőzési projektek megvalósítására. A célok megvalósítása érdekében az alábbi projektekre lehet pályázatot benyújtani: 1. komponens: A település és vonzáskörzete együttműködésének ösztönözése a helyi közbiztonság javítása érdekében. A helyi közösség biztonságérzetét jelentős mértékben hátrányosan befolyásoló tényezők jelzésének fogadása és a biztonságérzetet negatívan befolyásoló…

  • Cikkek / Pályázatok

    Legjobb Önkormányzati Gyakorlat Díj

    évfolyam, lapszám
    Szerző(k): Adminisztrátor

    Jelentkezési határidő: 2011. január 15. Az önkormányzatoknak a Legjobb Önkormányzati Gyakorlat Díj elnyerésére 2010-ben az alábbi három területen nyílik lehetősége pályázni: Előfordult már Önnel, hogy hallott egy jó megoldást valamely Önt is foglalkoztató önkormányzati problémára, ám a részletek hiányában nem tudta hasznosítani az információt? Vagy netán Önöknél vezettek be egy új és sikeres dolgot, amit…

  • Cikkek / Pályázatok

    Közoktatás térségi sajátosságokhoz igazodó szervezése és infrastrukturális fejlesztése (ÉMOP-2010-4.3.1/B)

    évfolyam, lapszám
    Szerző(k): Adminisztrátor

    Pályázatok benyújtása 2010. január 4-től 2011. február 28-ig lehetséges Támogatás célja A kedvezményezett térségek besorolásáról szóló 311/2007. (XI.17.) Kormányrendelet 2. számú mellékletében meghatározott komplex programmal segítendő leghátrányosabb helyzetű kistérségekben a közoktatási intézmények beruházásainak (infrastruktúra és eszközfejlesztés) célirányos támogatása a minőségi nevelés-oktatás megteremtéséhez szükséges feltételek biztosítása érdekében. Elsősorban a demográfiailag növekvő, vagy stagnáló népességű településeken lévő…

  • Cikkek / Pályázatok

    KlímaSztár 2011 – pályázat önkormányzatoknak

    évfolyam, lapszám
    Szerző(k): Adminisztrátor

    Beküldési határidő: 2011. április 22. Helyben az éghajlat védelméért. Felhívás önkormányzatoknak a legjobb megvalósított éghajlatvédelmi tevékenységért járó díjért A nemzetközi klímavédelmi tárgyalások eredménytelensége rámutat, hogy a nemzetközi és nemzeti vállalásokon túl, jelentős szerepe van, lehet a helyi, önkéntességen alapuló, éghajlatunk megóvásához kapcsolódó tevékenységnek is. E gondolat alapján alakult meg 20 évvel ezelőtt az Európai Klímaszövetség…

Kategória

Könyvajánló

Facebook Pagelike Widget

 

1037 Budapest, Montevideo utca 14.
Tel.: +36 1 340 2304
Fax: +36 1 349 7600
E-mail: info@orac.hu

Weboldal: orac.hu

Szakmai partnerek

Jegyzők Országos Szövetsége (JOSZ) – www.josz.eu

Közszolgálati Tisztviselők Szakmai Szervezeteinek Szövetsége – www.kozszov.org.hu