Aljegyzői Tagozat alakult a Jegyzők Országos Szövetségén belül 2006/1
Szerencsen a Rákóczi Vár történelmi falai között tartotta alakuló ülését a Jegyzők Országos Szövetségének Aljegyzői Tagozata.
Szerencsen a Rákóczi Vár történelmi falai között tartotta alakuló ülését a Jegyzők Országos Szövetségének Aljegyzői Tagozata.
A Jegyzők Országos Szövetsége és választott szerveinek tisztségviselőinek, mandátuma 2005. szeptemberében lejárt. Egy 5 éves időszak lezárása mindig számvetéssel jár. Mi, az elnökség megkíséreljük a teljesség igénye nélkül összefoglalni, megismertetni az olvasókkal 5 éves tevékenységünket, végzett munkánkat, eredményeinket azzal, hogy teljes terjedelemben a beszámoló a www.jegyzo.hu honlapunkon elolvasható. Elnökségünk – az alapszabály rendelkezései alapján…
Az MJVSZ Közgyűlésén Dr. Toller László elnökletével, a huszonkét nagyváros polgármesterei megvitatták az önkormányzatok gazdálkodásával kapcsolatos irányelveket és feladatokat. A szövetség elnöke a bevezetőjében elmondta, hogy a megyei jogú városok helyzete kiváltságos, hiszen minden tekintetben nagyobb a felelősség a városokban tevékenykedő önkormányzati vezetők számára. A munkájuk során hozott döntéseken keresztül befolyásolják a környező települések és…
Ismét mögöttünk hagytunk egy évet. Az év eleje a számvetések ideje; jó alkalom arra, hogy felidézzük az elmúlt esztendő eseményeit, végzett munkánkról beszámoljunk, terveinkről tájékoztatást adjunk.
A Köztisztviselők Szakmai Szervezetének Szövetsége, rövidített nevén a KÖZSZÖV 2003 végén alakult meg 3 tagszervezet (Magyar Közigazgatási Kar, Jegyzők Országos Szövetsége, Városi Jegyzők Egyesülete) közös elhatározása alapján. A 2004. évre esett az együttműködés elveinek kimunkálása, az új szervezeti felépítési rend kidolgozása, az alapvető működési okmányok elkészítése, együttes szakmai akcióprogramok megvalósítása, a szervezeten belüli munkamegosztás meghatározása.
A rendszerváltoztatás küszöbén, 1990 márciusában Budapesten az Újvárosháza dísztermében tartotta alakuló ülését az akkor még Magyar Közigazgatási Kamara néven, egyesületi formában megalakult szervezet. A legfelkészültebbek közé tartozó köztisztviselőknek ez a spontán összefogása már akkor a köztisztviselői hivatásrend megóvását tartotta alapvető céljának. Mondhatni sikerrel vette a kamara az első éveket, a rendszerváltoztatás során az új hatalom…
2009. szeptember 29-én a Parlament Felsőházi termében adták át a szociális és munkaügyi miniszter és az önkormányzati miniszter által közösen adományozott 2009. évi Idősbarát Önkormányzat Díjakat.
A kormány támogató programmal segíti a diplomás roma munkavállalók elhelyezkedését a közigazgatásban
– A kormány kétszáz roma diplomás felvételét kezdeményezi a közigazgatásba – jelentette be Bajnai Gordon szombaton a Romaversitas Alapítvány tanévnyitóján.
2004. augusztus 20. Államalapító Szent István ünnepe alkalmából dr. Mádl Ferenc, a Magyar Köztársaság elnöke a belügyminiszter előterjesztésére a közigazgatásban hosszú időn át végzett kiemelkedően magas színvonalú tevékenysége elismeréséül, a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje polgári tagozatát adományozta többek között a következőknek:
Negyedik, hatályosított kiadás
(2023. őszi kiadás)
Ára: 12000 Ft
1037 Budapest, Montevideo utca 14.
Tel.: +36 1 340 2304
Fax: +36 1 349 7600
E-mail: info@orac.hu
Weboldal: orac.hu
Jegyzők Országos Szövetsége (JOSZ) – www.josz.eu
Közszolgálati Tisztviselők Szakmai Szervezeteinek Szövetsége – www.kozszov.org.hu