Szituációkincs 3.

Miért (nem) tudjuk megdönteni önmagunkat, avagy miért kell megdönteni Hajnal Tímeát? 

Murphy törvénye szerint, „ami elromolhat, az el is romlik”. E szállóige szoros kölcsönhatásban áll mai témánkkal, a döntéssel. A döntés, amely a vezetési tevékenység leginkább fókuszba tartozó, s még inkább legizgalmasabb intézménye. Mert dönteni mindig a lehető legkisebb rossz okozásának művészete. E követelmény érvényesülése nélkül a döntéseink nem fenntarthatóak, soha nem állják ki az idő próbáját. S ennek hiányában szinte mindig biztos a visszarendeződés. Ha gyakorló vezetőként figyelemmel vagyunk ennek az alapigazságnak az érvényesítésére, akkor van értelme vezetői tevékenységünknek. Ha ezt negligáljuk és nem törődünk vele, akkor talán kár is vele foglalkoznunk. A vezető találkozása a döntéssel egyébként mindig harmadik típusú, mivel nincs két azonos helyzet, vagy döntési szituáció. Éppen ez a változatosság az, amiért érdemes csinálni, amiért megéri a kockázatokat is fel-, vagy bevállalni. Egy autonóm, „akarok, valamit” típusú vezető minden reggel felsétál arra a bizonyos mozgójárdára, amely soha nem ugyanabban az ütemben halad velünk és alattunk. Minden nap más és más, mert minden szituáció mást és mást követel. E mozgójárdán akkor tudunk biztosan és ütemesen haladni, ha közben megfelelő ütemérzékkel és időzítéssel döntéseket hozunk. Döntéseket, amelyeket ha elodázunk vagy nem hozunk meg, akkor elakadunk, s nem tudunk haladni vagy a kellő időben beérni a célba. A gyakorlott és tapasztalt vezető tudja, mert a saját kárán megtanulta: jobb ma egy döntés, mint holnap egy balhé! S gyakran akkor is érdemes döntést hoznunk, ha tudjuk, hogy nem minden pudingot lehet élvezni és megenni. S ez egyaránt igaz a szakmai, vagy a politikai tartalmú és kihatású döntésekre. Ebben a tekintetben nincs különbség a profi és az amatőr között. Mivel a profi azt jelenti, politikusként tudom, hogy a döntéseim kétharmada (akár lehet) rossz. Tudom, hogy a döntéseim esetében a várható következmény egészen más, mint amit éppen szándékaim szerint terveztem. S legfőképpen tisztában vagyok azzal, hogy azért kell nagyon sok szűrőn megvizsgáltatni egy politikai kihatású döntést, mert iszonyú könnyen járhat teljesen más következménnyel, mint amit előre eltervezünk. Miközben persze azt látjuk, hogy csak megnyomnak egy gombot, mert valamit remélnek ettől, és aztán abszolút más jön ki belőle. Nos, ez nem a profizmus, hanem színtiszta amatőrség. Pedig végtelenül egyszerű a képlet! Ilyen esetben a kapitánynak mindig meg kell kérdeznie a szakmai legénységet. S abból mindig nagy baj van és lesz, ha erre nincsenek működő kommunikációs csatornák.

Mert mit nem tudnak a vezetőként ténykedő kapitányok ama bizonyos hajó fedélzetén?

Nem mindig 2×2 számukra például az, hogy:

– a legénységi operátorokkal mindig érdemes beszélő viszonyban lenni,

– érdemes magát nála okosabb kollégákkal körülvenni, az eredményességhez és a fenntartható döntésekhez nem ajnározókra, hanem profi specialistákra van szükség,

– az a kollégája, aki fel meri hívni a figyelmét az egyes döntések kockázataira, nem ellenség, hanem sokkal inkább segítő és fontos támogató,

– 3 hónap alatt nem születik meg egyetlen gyerek sem, mivel ahhoz mindig mindenhol 9 hónapra van szükség,

– a kollégákat nem csak a pénz, hanem a semmibe nem kerülő emberi (hang és) szó is nagyon képes motiválni, inspirálni,

– aki a sikert akarja, annak a hozzá vezető utat, a közigazgatásban jelesül a rendcsináló szervezést, egymásra épülő előkészítést, szakmai megalapozást (netán a döntések hatásvizsgálatát) is akarnia kell,

– a közigazgatás, s leginkább annak reformja (a változás) mindenhol a világon a kis lépések és a nagy türelem világa, s

– a jegenyefák a közigazgatásban (de azon kívül sem) nőnek az égig.

S mit tudnak ehhez hozzátenni a szakmához értő legénységből?

E traumatológiai terepen egyébként az operátorok között mindig vannak genaralisták és specialisták. Egy jó közigazgatási (önkormányzati) generalista például egyenesen igazi komplexitás és mozgástér, sőt alternatíva-kidolgozó menedzser. Olyan, aki akár a legridegebb ellenszélben is képes a következőkre:

– valamennyi főnök által kiadott ukáz (de a prikáz) esetében is meg tudja mondani azt, hogy a megálmodott víziót hányféle módon lehet megoldani,

– a megoldáshoz vezető utakhoz költség és hatásvizsgálati előnyöket és hátrányokat is hozzárendel,

– rendszerismerete okán feltárja azt, hogy mi történik akkor – a rendszerben máshol – ha éppen itt (avagy éppen ott) húzzuk meg a közigazgatási (önkormányzási) pókháló rejtélyes fonalát,

– nem jön zavarba a mikro és a makro egymáshoz való viszonyától, vice versa képes ezek organisztikus együtthatóit oda-vissza értelmezni,

– ismeri a korparancsot: „Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan”,

– s még azt is tudja, hogy: Gondolkodj távlatokban – cselekedj most, illetve: Gondolkodj a főnököd fejével – tedd a saját dolgodat!

– de nem csak ismeri, hanem alkalmazni is képes azt,

– tud válságot és krízist menedzselni,

– tudja, hol találkoznak a közigazgatási, illetve önkormányzati hajóvonták.

Nos, aki ilyen legénységgel veszi magát körbe, amellett nyugodtan aludhat minden vezető. Minden más esetben a fenntarthatóság, vagy a működőképesség már egyáltalán nem garantálható.

S nagyon fontos, hogy soha ne legyünk bábok. Ha sok minden kívülről (illetve felülről) determinált is, van számos olyan lehetőség, amelybe a felsőbbség sem dumálhat bele. Ha meg is van kötve a kezünk, abban mindig legyünk találékonyak és kreatívak, amelybe felülről nem tudnak beleszólni. Ez döntően mindig a stílus és a kivitelezés világa. A miként és hogyan bánunk (elegánsan) az emberekkel izgalmas tartománya. S talán annak luxusát is vívjuk ki és harcoljuk meg, hogy abba felülről aztán végképp ne szóljanak bele, hogy miként hajtjuk végre azt, amit kiadtak. Ebben van talán a legnagyobb döntési szabadságunk. Egy igazi vezető ebből soha nem enged, ebből soha ne engedjen.

S ne feledjék el a következőt:

Döntési 1X1:

1. Ha nem akarsz megoldani egy problémát, alakíts bizottságot.
2. A hiba elkerülésének legbiztosabb módja, ha nem hibázol!
3. Az értelmetlen dolgok lényege az értekezlet! (1-3, ld. Murphy)

+1 Jobb ma egy döntés, mint holnap egy balhé! Vagyis: nem olyan bonyolult ez, ha van benne rendszer!(+1, ld. akár Murphy is mondhatta volna!)

A vezető találkozása önmagával és a döntési helyzettel (ld. alább), vagyis ha esik, ha fúj, nincs kitérő.

… S végül, ismét egy oldott levezetés az ismert dallal: engedjünk a csábításnak és adjuk át magunkat a Levetett blues: Sohase mondd keserédes hangulatának. Mert kicsikét így vagyunk mi együtt, én és a szervezet. Úgyhogy Kedves Olvasó, Sohase mondd!… Neki kell futni, fel kell tudni állni. Mert, mindig van újra!

Katt ide: http://slager.network.hu/video/hernadi_judit_videogaleria/hernadi_judit_soha_se_mond

P.S. Sohase mondd

“Sohase mondd, hogy túl vagy már mindenen.

Sohase mondd, hogy tovább már nincs nekem.

Mindig van új és még újabb, hát várd a csodát,

De sohase mondd, hogy nincs tovább.

Sohase mondd, hogy túlvagy már mindenen.

Nem jöhet új az életben hirtelen.

Sohase mondd, hogy vége, hogy nem érdekel,

A mindenen túl a minden jön el.

Sohase mondd, hogy vége,

Csak azt mondd, hogy ennyi megérte.

S ha megérte, jöhet egy pont,

Mit mondanod kell, ó, mondd!

Sohase mondd, hogy túlvagy már mindenen.

Sohase mondd, hogy tovább már nincs nekem.

Mindig van új és még újabb, hát várd a csodát,

De sohase mondd, hogy nincs tovább.”

Előretekintés, vagyis találkozzunk két hét múlva!

Szituációkincs 4.: Miért (nem) vagyunk mindig az eltűnt idő nyomában, avagy miért nem tudunk Time menedzserül?

e-Lazíts! „szolgáltatás”: Reflexiók, kérdések, kritikák bármilyen mennyiségben megfogalmazhatók, feltehetők. A Szerző mindenkinek válaszol.

Vissza a Szituációkincs 2. „leckére” >>>