A fejlett európai önkormányzati rendszerek két úton haladtak, az egyik út a kisközségek egyesítése, a másik megoldás a települési önállóság megőrzése mellett széles társulási rendszer megteremtése.1 Az ország településszerkezete és történelmi hagyományai a kisközséges rendszer megőrzését indokolja., de erre  hosszabb távon csak akkor van esély, ha tovább folytatódik a körjegyzőségek létrehozásának folyamata  és beigazolódik, hogy színvonalasan tudják ellátni feladataikat.

Az 1990. évi Ötv. megszületése óta Magyarország biztosította maga számára a helyi autonómia modell értékű rendszerét, és a törvényalkotó meghirdette a szabad társulás elvét, amely teljes mértékben megfelelt a Helyi Önkormányzatok Európai Chartájának. Azonban a csak fokozatosan bővülő törvényi szabályozás azt idézte elő, hogy a rendszer bizonyos korlátokkal rendelkezik a kis községek közötti együttműködés terén.2 Előre látó törvényhozás  megakadályozhatta volna az elaprózódást, és nem jöttek volna létre egészen kis településeken is polgármesteri hivatalok. Kedvező, hogy napjainkban az integráció, a körjegyzőségek létrehozására való törekvés jellemzi a központi akaratot. A kialakult korlátok a kis községek alkotta körjegyzőségek esetében is megtapasztalhatók.
Az önkormányzati törvénynek a körjegyzőségekre vonatkozó rendelkezései alapvetően beváltak, egyes részlet szabályok vizsgálata és tovább gondolása azonban feltétlenül indokolt a jelenlegi törvényjavaslat ismeretében is. A körjegyzőségek működésére vonatkozó tervezett szabályozások az életszerű helyzetekkel és az elmúlt 16 év tapasztalatival egybevetve még mindig meglehetősen szűkszavúak.
Az önkormányzati törvényalkotásból száműzni kellene a parttalan generális felhatalmazásokat és a határozatlan jogfogalmakat (például a hatályos törvény és a törvényjavaslat sem részletezi a hivatal vagy a körjegyzőség fogalmát), mivel a törvényalkotó szándékával ellentétesen hat az érthetetlen jogszabályi matéria jelenléte.3 Napjainkban a dereguláció és az önkormányzati joganyag korszerűsítése a legfontosabb kérdések közé sorolható. Véleményem szerint elkerülhetetlen, hogy a jogi szabályozásban a törvényhozás tovább differenciáljon és egyes témák részletesebb kidolgozást nyerjenek.
Többek között központi útmutatásra lenne szükség a körjegyzőséget létrehozó megállapodások tartalmi elemeinek további bővítéséhez (a törvényjavaslatban foglaltakon túlmenően), a körjegyzőség ügyrendjéhez, az ügyintézői létszám és tárgyi feltételek valamilyen normatíva szerinti ajánlásához, az együttes ülések eljárási szabályaihoz.
A jelenleginél és a törvényjavaslatban foglaltaknál részletesebb törvényi szabályozást igényelnek a körjegyzőségek alakításának, az abból történő kiválásnak és a megszűnésnek a feltételei. Az igazgatás stabilitását szolgálná, ha a körjegyzőségről szóló megállapodás legalább a képviselő- testületek megbízatásának időtartamáig tartana, vagyis választási ciklusonként csak egyszer lehetne kiválni, vagy csatlakozni. Indokolt kimunkálni a körjegyzőség alakításának részletes szabályait, hiszen azt jelenleg egyetlen mondattal intézi el az önkormányzati törvény. Itt lehetne kitérni a megszűnés esetére vonatkozó jogutódlásra, vagyoni és személyi kérdésekre.
A nagyközségek és kisvárosok, mint „kvázi” körjegyzőségi központok további szükségességének e téren szerzett tapasztalataim ellentmondanak. Egy néhány száz fős lélekszámú aprófalu és egy ötezernél nagyobb lakosságszámú település esetén (például Szentlőrinc város és Kacsóta község) óhatatlanul kialakul egy egészségtelen alá- fölérendeltségi viszony, a települések eltérő helyzetéből adódóan pedig a helyi érdekek artikulációja más-más hangsúlyt kap. Ebben a közigazgatási formációban lényegesen nehezebb a települések közötti demokratikus együttműködést megvalósítani (például a város jegyzője csak a székhelyönkormányzattól nyeri a megbízatását) és a rendszerváltás után megszerzett települési függetlenséget a gyakorlatban megtartani. A „kisváros környéki” körjegyzőség, mint lehetséges megoldás, a tanácsrendszer idején működött városkörnyéki vonzáskörzetek rosszemlékű hangulatát idézi.
A szervezeti és jogi kérdések mellet legalább olyan fontos a pénzügyi finanszírozási rendszer kérdése. Az első helyhatósági választások után a községeket is a széles körű pénzügyi autonómia fémjelezte. Az elmúlt években sajnálatos módon a pénzügyi források túlzott mértékben függővé váltak az állami költségvetés döntéseitől. Talán a körjegyzőségek létrehozását is bátorítaná egy kedvezőbb finanszírozási rendszer.
A törvényjavaslat tervezett új rendelkezései és a tovább gondolásra érdemes javaslatok nem mondanak ellene annak a ténynek, hogy hazánkban a körjegyzőségi modell bevált, csupán arról van szó, hogy a rendszer további fejlesztése szorul.
A körjegyzőségekhez tartozó községek képviselő-testületeinek célja az élhető vidék megteremtése, a lakosság életminőségének javítása, a közszolgáltatásokhoz való hozzájutás minél szélesebb körben történő biztosítása. A képviselők és a polgármesterek hitvallása szerint az ott lakóknak ugyanúgy joguk van az európai értékrend szerinti életre, mint az ország fejlettebb településein élő állampolgároknak.4 Emiatt sem mindegy, milyenné válik jogrendünk, segíti- e azt a történelmi kísérletet, amelybe a körjegyzőségi modell létrehozásával a rendszerváltás utáni társadalmunk belefogott!
1. Fürcht Pál: Körjegyzőségi modell. Magyar Közigazgatás, Budapest. 1994.              
        évi 4. szám. 193. o.
2.      Rinaldo Locatelli: A helyi önkormányzatok 10 éve Magyarországon. Magyar Közigazgatás, Budapest. 2000. évi 9. szám 516. o.
3.      Kiss László: Jogállam- jogalkotás- önkormányzatok. Közigazgatás Módszertani Bt. Kiadó, Pécs. 1998. 120. o.
 4. Csefkó Ferenc: A helyi önkormányzati rendszer. Dialóg-Campus Kiadó, Budapest-Pécs. 1997. 134. o.