Gondolatok az élő állat mint hagyaték témakörében

A közigazgatás szakmai fóruma

Cikkek / Jogalkotás-Jogalkalmazás

Gondolatok az élő állat mint hagyaték témakörében

XXIII. évfolyam, 4. lapszám
Szerző(k):
Dr. Kajó Cecília
jogász


A közkeletű vélekedéssel ellentétben a jogszabályokkal kapcsolatban nem az a legnagyobb baj, hogy nem elég szigorúak, hanem többek között az, hogy azok, akik a szélesebb nyilvánosságban véleményt formálnak róluk, nem olvassák vagy nem megfelelően értelmezik és alkalmazzák azokat.

A rendelkezéseken javítani persze mindig, mindenhol lehet és érdemes is, és a jó hír persze az, hogy sok helyen – szerte az országban – bármilyen törvényi kötelezettség nélkül működnek a gyakorlati praktikák…; a rossz hír a szélesebb nyilvánosság olykor fura indítékkal rendelkező legaktívabb rétegeinek (és most kiemelten gondolok az állatvédelmi rendszerben tevékenykedőkre), hogy a jogszabály-módosítás nem olyan, mint a kamillatea: nem jó mindenre, nem hatásos minden kór ellen.

Legutóbb egy hatósági munkával foglalkozó állatvédelmi szakmai napon hallottam az egyik neves előadótól, hogy „a hagyatéki törvénnyel az a legnagyobb baj, hogy az élő állatot dologként kezeli”. Ki kell ábrándítani mindenkit, a hagyatéki törvény az élő állatot nem kezeli dologként, sehogy sem kezeli, meg sem említi. Az előadónak egyrészt megbocsátjuk a tévedést, hiszen nem jogász, nem hatósági jogalkalmazó, ugyanakkor megdorgáljuk a téves információért, hiszen sok-sok éve az állatvédelemben tevékenykedő személy, üzletember, így a téves információk továbbadása kapcsán felelőssége van. Felvetésében viszont örömteli, hogy ennek a cikknek a megírását generálta (majd törekszem eljuttatni a részére egy példányt).

Természetesen valós probléma a hagyaték részét képező állat további sorsa, ha az örökhagyó elhunyt, de ez jóval gyakorlatibb probléma annál, minthogy az állatnak milyen a jogi státusza egy jogszabályban. Ahhoz, hogy számon tudjuk kérni, vagy megfelelőbb fogalmazással inkább segítséget tudjunk kérni attól, akinek erre lehetősége van a hagyatéki eljárás adott szakaszában – ha élő állat sorsának megjavítása, megmentése a tét –, ismernünk kell az alapfogalmakat és az eljárás menetét.

A hagyatéki eljárásnak alapvetően két fontos szakasza van: a jegyző és a közjegyző előtti szakasz.

A jegyzőre a hagyatéki törvény tulajdonképpen mint a közjegyző kvázi titkárnőjére tekint, ő készíti össze és küldi el azt a leltárt, melyből a közjegyző a későbbiekben dolgozik és elkészíti a hagyatékátadó végzést. A halottvizsgálati lapot az utolsó lakcím szerint illetékes jegyző részére küldik meg a kórházak, sok esetben a hozzátartozó/temetésről intézkedő rovatot üresen hagyva. Ilyen esetben a jegyző jellemzően a lakcímnyilvántartásban azonos lakcímre bejelentett személyek lekérésével próbál keresni valakit, aki a hagyatéki leltár összeállításában a legfőbb segítséget fogja neki nyújtani.

Le kell szögezni, hogy a jegyző nem az egyes vagyonelemeket tárja fel országszerte, hogy az elhunyt után hol, mi maradt. Azt próbálja feltárni, hogy ki az az elérhető hozzátartozó, aki a vagyonelemekről szóló leltár összeállításában segít, a leltárba ugyanakkor csak azok a dolgok kerülnek bele, melyről a hozzátartozó nyilatkozik (sok ügyfélközpontú jegyző vagy ügyintéző a biztonság kedvéért indít egy országos keresést a Takarnet programban, ha a hozzátartozó úgy nyilatkozik, hogy az elhunyt után nem maradt ingatlantulajdon, ugyanakkor ez csak egy elem és egy hozzáférhető rendszer: sokszor sok esetben kimaradnak gépjárművek, takarékbetétkönyvek, nagyértékű ingóságok stb., melyek megszerzéséért a későbbiekben póthagyatéki eljárást szükséges megindítani).

Címadó témánkhoz közelítve felmerül, hogy amennyiben a megszólítható hozzátartozó az elhunyt felnőtt gyermeke, a legtöbb esetben már nem élt együtt az elhunyt személlyel, (sajnos sok esetben a viszony is rossz volt köztük, régebb óta nem látogatta), nem tudja, mi maradt utána és nem tud segíteni abban sem, hogy a hagyaték részét képezheti-e élő állat.

Ha görcsösen ragaszkodunk hozzá, akkor az első jogszabálymódosítási javaslat tehát lehet például a leltár adatkörének egy olyan rovattal való bővítése, mely értékhatártól függetlenül élő állatra kérdez rá. Jó hír, hogy például nagy állatvédelmi és birtokvédelmi tapasztalattal rendelkező kolléganőm, dr. Nagy Csilla, akivel több éve sok közös szakmai projektben vettünk már részt, Dunavarsányban olyan nyilatkozatot használ, melyben rákérdez arra, hogy van-e tudomása az öröklésben érdekeltnek a hagyaték részét képező élő állat létéről. (Ezt a nyilatkozatot a szakmai közösség részére a közösségi hálón fenntartott zárt csoportban meg is osztotta, többen jelezték is, hogy használni fogják az általa fejlesztett nyilatkozatot. Követendő példa – jogszabálymódosítás nélkül! (Itt szintén ajánlom a „Hagyaték ASP-ben” nevű Facebook-csoportot mint segítséget nyújtó szakmai közösséget az olvasók részére).

A jegyző által a hozzátartozó segítségével kötelezően feltárandó és leltárba veendő vagyonelemek a következők:

  • belföldön fekvő ingatlan;
  • belföldi cégjegyzékbe bejegyzett gazdasági társaságban, illetve szövetkezetben fennálló tagi, részvényesi részesedés;
  • lajstromozott vagyontárgy;
  • ingó vagyon, amelynek értéke a törvényben megállapított öröklési illetékmentes értéket meghaladja;
  • örökhagyó végintézkedésével elrendelt alapítvány létesítése;
  • végintézkedéssel alapított bizalmi vagyonkezelési jogviszony.

Ebben az első szakaszban tehát, ha maga a hozzátartozó nem tudja, hogy élő állat maradt az elhunyt után, vagy a szomszédok nem jelzik ezt a polgármesteri hivatal felé, a jegyző nem értesül erről, így intézkedni sem tud.

A hagyatéki törvény 32. § szerint az öröklésben érdekelt kérelmére a jegyző biztosítási intézkedést tehet, ha a kérelmező valószínűsíti, hogy a hagyatékhoz tartozó vagyontárgy veszélyben van. Az elrendelt biztosítási intézkedést a jegyző maga foganatosítja, a költségeket pedig az köteles előlegezni, aki kérte az intézkedést.

Egy potenciális jogszabálymódosítási javaslat lehet, hogy élő állat esetén a biztosítási intézkedést kérők körét bővítsék ki az állatvédelmi szervezettel – hasonló általános felhatalmazás lenne, mint az állatvédelmi törvényben a bejelentést tevő civil szervezet ügyféli státusszal való felruházása. Az előlegezett tartási költségekről – mint hagyatéki teherről pedig a közjegyző rendelkezne a hagyatékátadó végzés során. Jó hír, hogy jogszabálymódosítás nélkül is sok jegyző szerte az országban épít ki jó kapcsolatokat állatvédő szervezetekkel, és ha ellátandó állat maradt az elhunyt után, akkor maga adja birtokba az állatot arra az időre a szervezetnek, amíg véglegesen el nem rendeződik a sorsa. Az ilyen állatok javarésze a szervezeteken marad, az örökösök nem tartanak rájuk igényt az esetek nagy többségében…

Laikusok gyakran kérdeznek úgy jogászoktól, hogy „melyik jogszabály tartalmazza pontosan azt, hogy nekem szabad ezt vagy azt csinálnom, vagy éppen melyik jogszabály tiltja meg ezt vagy azt”.

A jogszabályok olvasásához sokkal több háttérinformáció szükséges, mint elsőre az talán látszik. Nagyon sok, inkább úgy fogalmazunk: a legtöbb keresendő problémát, élethelyzetet, amely után érdeklődünk, nemhogy szó szerint, de a maga általánosságában is nehéz elsőre meglelni adott jogszabályban. Ezen lehet hőbörögni, szidni, hogy milyen hülyeség az, amit nem értünk (és elfeledkezni róla, hogy a jogalkalmazás is ugyanolyan megtanulandó és gyakorlandó szakma, mint a karosszérialakatos vagy a pék), ezen felül a jognak nem feladata az élet összes területét lefedni, és bőven vannak olyan élethelyzetek, szituációk, melyek nem érik el a jog ingerküszöbét, így megoldást sem tud rá nyújtani. Ezt a karosszérialakatosoknak és a pékeknek időnként borzasztó bonyolult és fárasztó elmagyarázni…

Tehát, mi néha valamit sérelemnek érzünk, igazságtalanságnak, jogtalanságnak, nem tudjuk semmilyen jogi eszközzel érvényesíteni érdekeinket, mert a jog nem törődik ezekkel, nem üti meg a jog ingerküszöbét. Másfelől a jogszabályok, talán a büntetőjogot kivéve, amely a legprecízebben törekszik a pontos fogalmazásra, ami érthető is, lévén, hogy ultima ratio jellegénél fogva ez a jogág szabályozza a legsúlyosabb cselekményeket (bűncselekmények) és ez a jogág szabja ki a legsúlyosabb szankciókat (szabadságvesztés büntetés), nem törekszenek, mert nem törekedhetnek a pontos, az élet minden területét lefedő szabályozásra.

Az élet ugyanis olyan rohamtempóban változik, hogyha valamit egészen pontosan, részletekbe menően szeretne a jogalkotó szabályozni, hetente módosíthatná az összes jogszabályt, másrészt a jogalkalmazás művészete az, amely az általános és elvont szabályokból kell, hogy kiderítse egyfelől a jogalkotó szándékát, másfelől, hogy az általános, elvont szabályt ráhúzza a konkrét élethelyzetre.

Szóltam már a hatósági munkával kapcsolatos szakmai nap egyik előadójának tévedéséről, mely szerint „a hagyatéki törvény legnagyobb baja, hogy az élő állatot dologként kezeli”, melyről már megállapítottuk, hogy a hagyatéki törvény egyáltalán nem említi sehol az élő állatot. Meglepő módon viszont említi – ha nem is szó szerint, de rá alkalmazható fogalom körében – az állatvédő szervezetet vagy az állatmentéssel magánszemélyként foglalkozó személyt bizonyos élethelyzetben (és itt hivatkozunk ismételten a jogalkalmazás “művészetére”, ld. karosszérialakatosok és pékek örök nagy vitája).

Azt mondja ugyanis a hagyatéki törvény 6. § (1) bekezdés d) pontja, hogy „hagyatéki eljárásban érdekeltnek” hívjuk azt, aki a hagyatéki eljárás lefolytatását azon az alapon kérte, hogy a birtokában van az örökhagyó hagyatékához tartozó dolog. Megállapítottuk már korábban, hogy hacsak értékénél fogva nem kötelező leltározni az élő állatot, más módon nem kerülhet be a leltárba. Ugyanakkor, ha a hagyatéki eljárásban érdekelt félként az elhunyt után az állatot tartja valaki, és erre a jogcímre alapozva hagyatéki eljárást kér, az állatvédő máris bekapcsolódhat a hagyatéki eljárásba.

Megkerestem a Magyar Országos Köz-jegyzői Kamarát, hogy segítsenek szakmai kérdéseinkben, például abban, hogy ha az állatvédő szervezetet hagyatéki eljárásban érdekeltnek tekinthetjük, akkor értelmezhetjük-e úgy a birtokában tartott állat tartási költségeit, mint „hagyatékátadási terhet”, ami a törvény szerint „a hagyaték megszerzésével, biztosításával, és kezelésével járó szükséges költség”, a válasszal majd természetesen jelentkezni fogunk – véleményem szerint ez egy járható út.

Az élő állat jelenleg alapvetően értékénél fogva kerülhet be a leltárba, vagy abban az esetben például, ha a hagyatéki eljárás ideje alatt állatvédők birtokába kerül és az állatvédők csatlakozni szeretnének a hagyatéki eljáráshoz.

Néhány módosítással ki lehetne terjeszteni bármilyen értékű állatra a hagyatéki eljárás hatályát, viszont ha tudjuk, hogy a közjegyző nem azt igazolja, hogy valami bizonyosan valaki tulajdonában állt a halála pillanatában, hanem azt, hogy a halála pillanatában egy adott összetételű vagyontömeg átszállt, akkor újabb problémával szembesülünk. Azzal nevezetesen, hogy az állatok tulajdonjogát jelenleg nem tartalmazza és bizonyítja egyetlen közhiteles állami nyilvántartás sem, úgy, mint mondjuk az ingatlanokét. Nemhogy ilyen nincs, de óvatos becslések szerint az országban tartott kutyák 30–40%-a nem rendelkezik az azonosításukra szolgáló transzponderrel sem. Amíg ez a felelős állattartási elem nem közelít a 100%-hoz, addig a sok okos jogszabálymódosítási javaslat is utópia bizonyos mértékben, hiszen a sok azonosítatlan állat az eljárás bármely szakaszában kieshet a rendszerből. Itt kinek legyen tehát a feladata az egykori tulajdonos helyett pótolni a transzpondert? A jegyzőnek? A közjegyzőnek? Az állatvédő szervezetnek, amely birtokban tartja az eljárás alatt?

Tuti recept nincs, jelenleg a legjobb megoldásnak az állat sorsának végrendeletbe való beemelése tűnik. A római jog óta tudjuk, hogy az öröklési jog az egyik legigazságtalanabb jogterület, az új Ptk. hatályba lépésével pedig az öröklési jogi konferenciák egyik első és azóta is sokat hangoztatott szállóigéje lett, hogy mit kell az ügyvédeknek legelőször megtanulniuk az új Ptk. örökléssel kapcsolatos részénél. Végrendelkezni végkimerülésig kollégák! Aki szerint például igazságtalan, hogy a régi Ptk. szerint az új házassággal az özvegy elvesztette haszonélvezeti jogát az ingatlanon, az új Ptk. szerint viszont ezt nyugodtan megtarthatja, az mindenkinek a végrendelkezés lehetőségét tanácsolja orrvérzésig.

A részletkérdések kidolgozása, a lehetséges közhiteles nyilvántartás létrehozása pedig remélhetőleg téma a kormányzat részéről a folyamatosan hivatkozott, „mérföldkőnek hívott” állatvédelmi reformfolyamatban is, és része az újonnan létrehozott szervek, intézmények (Állatvédelmi Központ, Állatjóléti Tanács) gondolkodásának is…

Kategória

Könyvajánló

Facebook Pagelike Widget

 

1037 Budapest, Montevideo utca 14.
Tel.: +36 1 340 2304
Fax: +36 1 349 7600
E-mail: info@orac.hu

Weboldal: orac.hu

Szakmai partnerek

Jegyzők Országos Szövetsége (JOSZ) – www.josz.eu

Közszolgálati Tisztviselők Szakmai Szervezeteinek Szövetsége – www.kozszov.org.hu