Ifjú Életmentők polgári védelmi versenye 2007/4
Adminisztrátor
A Besztercebányai Kerületi Hivatal Válságkezelési Osztálya, valamint a Szlovák Köztársaság BM Polgári Védelmi Hivatalának szervezésében megrendezésre került az Ifjú Életmentők polgári védelmi versenyének kerületi döntője az általános iskolák kategóriájában.
A verseny helyszíne: Revúca (Rõce) járás, Revúcka (Lehota) település. Idõpontja: 2007. június 20–21.
A versenyre Nógrád megye és Borsod-Abaúj-Zemplén megye csapatai kaptak meghívást. A kerületi vetélkedõ 18 csapat részvételével zajlott le. A versenyt megelõzõ napi érkezés lehetõséget biztosított a magyar versenyzõk részére, hogy az eltérõ rendszerbõl fakadó feladatok okán felmerülõ kérdéseiket feltegyék, azokra választ kapjanak, illetve megismerkedhessenek a versenypályával.
Az elmúlt évek gyakorlatának megfelelõen a résztvevõ csapatok elméleti és gyakorlati feladatokat oldottak meg. Eltérés csak a polgári állomáson mutatkozott, ahol a klasszikus „szennyezett területen való áthaladás gázmaszkban” feladaton kívül a csapatoknak különbözõ szirénajelzéseket kellett felismerniük, túlélõcsomagot kellett összeállítaniuk, illetve a rendelkezésre álló szükség-védõeszközöket alkalmazva kellett „felöltöztetni” az egyik csapattagot. Ezek a próbatételek nem okoztak gondot a magyar gyerekek számára, hiszen a kirendeltségi szintû, illetve megyei szintû versenyeken hasonló feladatokat oldanak meg.
Nemzetközi verseny kategóriában a két magyar csapat közül Borsod-Abaúj-Zemplén megye csapata megelõzte Nógrád megye csapatát. Remélhetõleg az ez évben megkezdett szlovák–magyar egyeztetõ tárgyalások lehetõséget biztosítanak a szlovák csapatok részvételére a katasztrófavédelmi országos versenyeken, mely tovább erõsítené nemcsak a területi, hanem a nemzetközi kapcsolatok továbbfejlesztését is.
A tapasztalatok ennek a versenynek a kapcsán is pozitívak, a rendezõk mindent megtettek, az ellátás, elhelyezés érdekében. A versenyen részt vevõ diákok számára élményt jelentett a részvétel, összehasonlítást kaphattak a két ország hasonló szervezeteinek polgári védelmi témájú versenyeinek lebonyolításával kapcsolatosan. A résztvevõ pedagógusok is nagyra értékelik az ilyen jellegû versenyek megrendezését.
Kategória
Könyvajánló
A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló törvény magyarázata
Negyedik, hatályosított kiadás
(2023. őszi kiadás)
Ára: 12000 Ft
