Egy középkategóriás étteremben egy 4 fős család átlagos vasárnapi ebédje a havi minimálbér 10 %-ába kerül (alkohol nélkül). Ugyanez otthon megfőzve csak 3-5%. Míg az éttermi ebéd időtartama kb. 1-1,5 óra, addig az otthoni vasárnapi ebéd előkészítése, majd a „romok" eltakarítása a feleség részéről 4-6 órát vesz igénybe. A televíziós műsorokban szereplő sztár szakácsok ételeinek elkészítése maximum 20 percig tart. Mondtam is a feleségemnek: „Miért nem tudod Te is 20 perc alatt elkészíteni az ebédet?! A válasz hangszíne és tónusa megegyezett a kampány vitában álló politikusokéval, így nem kívánom idézni.

A politikusok étteremként járnak a közigazgatási szervezetbe, a televíziós sztár szakácsoktól tanulnak közigazgatást, pedig az otthoni ebédre járó kosztpénzt sem fizetik meg. Kivéve a multinacionális cégektől érkező főtanácsadókat. Mert a főtanácsadók fizetése megmarad az általuk „megszokott" szinten, mit se törődve a közszolgáknak járó bérekkel: nagy pénz – nagy foci, étteremben eszünk reggelit, ebédet és este fogadásra megyünk egy ötcsillagosba!

Ezek a főtanácsadók beérkezve a közigazgatás szervezetébe megdöbbenve tapasztalják, hogy az államigazgatás nem egy multinacionális szervezet, ahol ők a „főnökök", hanem egy történelmi hagyományokon alapuló, alacsony szinten finanszírozott, rutin (monoton) tevékenységet végző szervezet. Ezek a főtanácsadók, mivel a társadalmi szocializációjuk teljesen más, és meg sem kísérlik megérteni, „megtanulni" új munkahelyüket, ezért politikus főnöküknek szóló első „fő"tanácsuk: ki kell rúgni ezeket! és a foglalkoztató szervezet (minisztérium, területi államigazgatási szerv, polgármesteri hivatal) költségvetését pedig le kell csökkenteni! Meg sem fordul a fejükben, hogy az állami kiadások összességének tört része az erre fordított kiadás, mert a lényegi összegeket más kiadások jelentik. Erre már nekik sincs ráhatásuk, mert azt a tudatlan, ám hataloméhes és saját (zseb)érdektől vezérelt politikusok egymás között döntik el!

Történelem: politika, állami struktúra, pénz és humánerőforrás

A közigazgatás tevékenységének a társadalmi megítélése történelmi korszakonként változó. Forradalomközeli időszakokban átkos, ingyenélő, talpnyaló és egyéb jelzőkkel illetik a közigazgatásban munkát végző embereket. A két forradalom közötti stabilizációs időszakban azonban elismeréssel, dicsérő jelzőkkel minősítik őket, sőt a legszorgalmasabbakat példaként állítják mások elé: megbízható, a köz felvirágoztatásáért dolgozik, stb. Pedig a köztisztviselői kar egyik szélsőséges minősítést sem érdemli meg általában, bár egyes személyekre igaz lehet, bár arányaiban és számában sokkal több korrupt és hataloméhes politikus van, mint köztisztviselő.
A polgári forradalmak után kialakuló modern állam terméke a köztisztviselői foglalkozás típusa. Ennek lényege, hogy az embernek magas iskolai végzettségének kell lennie, életpálya jellegű (innét megy, mehet nyugdíjba) és az alsó-középosztály anyagi-erkölcsi elismertségi szintjéhez van kötve. Alkalmazási kritériumok: tudás, megbízhatóság, lojalitás az államhoz, rendszeres rutinjellegű munkavégzés, a főnökök és az ügyfelek elviselésének a képessége.
Sok hasonló foglalkozás is kialakult a polgári korszakban: tanár, orvos, mérnök, stb. A polgári korszak terméke a hagyományos elnyomó állami funkciók mellett a „szervező", „jogvédő", majd a „szolgáltató" állami funkció megszületése, majd egy évszázad során szerves fejlődésen megy keresztül. A köztisztviselői foglalkozáshoz hasonlóan állam új funkcióival együtt fejlődnek fel ezek az új foglalkozások is, amely később kiegészül a „tudós" és a „művész" típusával is, bár a tudásbázis eltérő.
Vitathatatlan, hogy a polgári forradalmak után lényegesen nő az állam szerepe a társadalom irányításában. Az állam növekvő szerepét nem a köztisztviselők, orvosok, tanárok találták ki, hanem társadalmi igény volt a feudális nyílt jogegyenlőtlenség meghaladása és az uralkodó osztályokhoz mérten még elviselhető életszínvonal megteremtése, amely társadalmi igényben ezek a foglalkozások fejlesztése elengedhetetlen volt – tegyük hozzá: korabeli politikusok döntései alapján.
Természetesen nem esek a voluntarista megközelítés – gyakori – történelmi csapdájába: nem lehet menteni a köztisztviselői ethosz szempontjából azokat az állami alkalmazottakat, akik támogatták a fehér és vörös tisztogatásokat, nevüket adták a két világháborús felkészüléshez, a zsidó transzportok megszervezéséhez, a választási csalások tömegesítéséhez, a padlás-lesöpréshez, az 56-os megtorlásokhoz, a III/3 tevékenységhez járó többletjuttatásokhoz. DE, határozottan vállalnia kell a köztisztviselői karnak azokat a kollégákat, akik a vérzivataros időben is bementek a hivatalba és intézték az emberek hétköznapi ügyeit. Tették ezt a havi fixért, tették ezt a családjukért, tették ezt egy életpálya részeként és tették ezt egy korabeli megszerzett tudásbázis alapján.
Nem lehet azt sem elfelejteni, amit a B listázás, a politikai megbízhatatlanná nyilvánítás – szakmai tudástól függetlenül – jelentett.
Ugyanakkor a hétköznapok köztisztviselői tapasztalatai alapján, voltak olyanok, akik képesek voltak koruk államát irányító politikusok mellett-szemben megfogalmazni a közigazgatás új pályára állításának a szükségességét: a II. világháború előtt Magyary Zoltán, majd Madarász Tibor, Fonyó Gyula ilyen emberek voltak a XX század közigazgatásában. (Őket ma azért nem bántják, mert már meghaltak.)

József Attila: …Én dolgozni akarok (A Dunánál, 1936)

József Attila a Dunánál című versét nem olvasták a mai főtanácsadók, ők beérik azzal, hogy a pénzt olvassák. Azt a pénzt, amelyet érdemtelenül zsebelnek be az adófizetőktől: kisebb részben törvényesen, nagyobb részben trükkösen vagy egyszerűen köztörvényesként.
Miért tűrik el a közigazgatási szerveket irányító politikusok a főtanácsadókat a közigazgatásban? Ennek két oka van: egyrészt ezek azok, akik a kampányban fekete pénzeket hoztak a sikerhez, másrészt a politikusok azt képzelik, hogy a közigazgatás egy kft, amelyben az történik, amit az ügyvezető igazgató akar! Fogalmuk nincs arról, hogy a közigazgatás törvények alapján dolgozik és fő feladata közjó szolgálata. Azt hiszik, hogy az adófizetők pénze a kft. tulajdona, amellyel egyoldalú lehet rendelkezni. Mint a kft.-ben: elvesztettük a törzstőkét? Nem probléma, mert ez egy korlátolt felelősségű társaság!
Korunk politikusai azért ilyenek, mert nem tanulták meg a saját foglakozásuk szabályait, nem tanulták meg az állam működtetésének a rendjét, nem tanulták meg a közigazgatás működtetését. Pontosan ahhoz nem értenek, ami fő feladatuk volna: nem értenek a politikához. … És nem olvasták József Attila verseit sem. Én biztosan nem bíznám rájuk egy vasárnapi ebédnek az elkészítését, mert minden háziasszony racionálisabb és dolgosabb, mint ők.

Minden háziasszony tudja: Olcsó államnak híg a leve.

Azonban azt is tudni kell a politikusoknak, hogy a családi kasszában való takarékosságot nem azzal kezdjük, hogy a háziasszonyt kirúgjuk és áttérünk az ötcsillagos luxuskurvára. Ezt még nem tudják. Így csak egyet lehet számukra ajánlani: tanulni, tanulni, tanulni….

Ultima ráció: mi választottuk őket!