Anélkül, hogy az építésügy elmúlt 15 évet átölelő hányattatott sorsán keseregnék, úgy gondolom, hogy az elképzelt vagy kívánatos jövőkép felvázolása előtt érdemes néhány gondolatban visszatekintenünk, hiszen tanulságosak a problémák, a hibák és az elért sikerek is.

A problémák gyökere véleményem szerint a valamikori önálló Építésügyi Minisztérium átgondolatlan megszüntetése volt. Az még érthető, hogy az állam, mint nagy megrendelő kivonulása az építőipari beruházói oldalról és ezzel együtt a piac átalakulása nem indokolta egy nagy minisztérium önálló működtetését. Az azonban már kevésbé érthető, hogy az építésügyi igazgatás, mint a közigazgatás egyik fajsúlyos eleme miért maradt gazdátlan, vagy ha máshonnan nézzük, miért alakulhatott ki olyan helyzet, hogy bizonyos köröknek fontos volt a fenntartása és a magyar közigazgatási rendszerben a településekhez való elhelyezése, másoknak pedig nem volt fontos a szakma elismerésének és megerősítésének biztosítása.
Konkrétabban szólva, amikor először vetődött fel az építésügyi szakma önálló állami építésé hivatallá szervezése, akkor elsősorban politikai körök, köztük az önkormányzatok ez ellen kézzel-lábbal tiltakoztak. A szakma nem volt elég erős, hogy megfelelő érvrendszer felsorakoztatása mellett a magasabb színvonalú közigazgatási szolgáltatás biztosításának szükségességéről (az építésügy bizonyos fokú centralizációjáról) meggyőzze a döntéshozókat. Ugyanakkor a magánberuházói oldalnak is tökéletesen megfelelt ez a helyzet, hiszen egy szakmailag és politikailag nem megfelelően támogatott, szétaprózódott építésügyi igazgatás mellett sokkal könnyebb volt a „zavarosban halászni”, szabálytalanul építkezni.
Annak a felismerése, hogy ez így nem lesz jó, 1997-ig, az építésügy átfogó újraszabályozásáig váratott magára. Ekkor a politika megtette az első és legfontosabb lépést: felismerve a rendszer hibáit, központosította, körzetközpontokhoz rendelte a legfontosabb építésügyi feladatokat.
Akár hátra is dőlhetnénk a székünkben, és azt mondhatnánk, hogy a célok teljesültek, hiszen szigorodtak a szakmagyakorlás feltételei, a körzetközpontokban elvárhatóan jobb színvonalú és hatékonyabb munkát végeznek a kollégák. De valóban elégedettek lehetünk-e? Továbbra is működnek egyszemélyes építésügyi hatóságok, továbbra is vannak hivatalok ahol nem megfelelő végzettséggel látják el a feladatot és végül, de nem utolsó sorban az állam a mai napig nem vizsgálta meg azt (vagy, ha megvizsgálta, nem meri publikálni), hogy az építésügy részére az állami költségvetésben elkülönített pénzügyi fedezet vajon elegendő-e a tevékenység finanszírozására?
Ez utóbbi kérdésre igen egyszerű a válasz, ha megvizsgáljuk az építésügyi hatóságot működtető önkormányzatok költségvetését, kiderül, hogy nincs ma Magyarországon olyan település, amely az állami források mellett ne kényszerülne arra, hogy saját bevételeiből is áldozzon az építésügyi hatóság működtetésére.
Összefoglalva tehát: főhatósági szinten még mindig nem elég erős a szakma (bár a helyzet kétségtelenül javulni látszik), az építésügy felaprózottsága és némely esetben az ügyintézők nem megfelelő felkészültsége a szakmagyakorlás rovására megy, és az állam által biztosított pénz nem elegendő.
Az építésügyi törvény tervezett módosítása és az estleges törvénymódosítás után várható jogszabály módosítások, úgy tűnik, hogy a szakmagyakorlás feltételrendszerét megfelelően rendeznék. Itt meg kell jegyezzem, hogy az építésügyi szakma általános véleménye az, hogy feladatellátás a legszakszerűbben az önkormányzatoktól független önálló építésügyi hivatalokban valósítható meg. Ugyanakkor azt is látnunk kell, hogy a magyar közigazgatás korszerűsítése más irányba mutat. Közigazgatási szakemberek szerint az állami feladatok elválasztása az önkormányzati feladatoktól és azok önálló, egységes hivatalba telepítése szükségszerű. Nem támogatja ugyanakkor a közigazgatási szakma azt, hogy sok kis önálló hivatal jöjjön létre. Úgy gondolom az építésügyi szakma alapvető érdeke, hogy a magyar közigazgatási rendszerhez integrálódjon, azzal „együtt húzzon”. A közigazgatás szakmailag is támogatott rendszerétől való eltávolodási törekvések azt eredményezhetik, hogy az építésügy ismét csak egyedül marad, nem talál sem megfelelő politikai, sem megfelelő szakmai támogatásra, ezzel pedig súlytalanná válhat. Úgy gondolom, ez egyetlen építésügyi szakembernek sem lehet érdeke.
Visszatérve az előző gondolatsorhoz: nem látható azonban az, hogy a szakmagyakorlás megfelelő anyagi fedezetét az állam hogyan kívánja megteremteni. Ez pedig egyik kulcskérdése az építésügyi igazgatásnak (mint ahogy az egész közizgatásnak is).
A magyar közigazgatási rendszer (és ezen belül az építésügy) korszerűsítésén fáradozó szakembereknek ezúton szeretném figyelmébe ajánlani, hogy az Építéshatósági Szakmai Kollégium az általam vázolt összes problémakörrel foglalkozott.
Megvizsgáltuk a szakmagyakorlás feltételrendszerét és javaslatot dolgoztunk ki annak korszerűsítésére. Ennek keretében a Budapesti Műszaki és Közgazdaságtudományi Egyetemen szakmérnöki képzés indul az építésügyben dolgozók, vagy itt elhelyezkedni kívánok számára.
Megvizsgáltuk azt is, hogy a magyarországi közigazgatás területi és szakmai sajátosságainak figyelembe vételével, hogyan kellene felépíteni az építésügy területi szervezeti rendszerét.
Megvizsgáltuk azt is, hogy a jogszabályokban előírt és az építésügyi speciális szakmai elvek szerint megkövetelt ügyintézési folyamatok milyen időigénnyel járnak és ebből következően egy ügyintézőtől milyen éves teljesítmény (hány elintézett ügy) várható el.
Az illetékrendszer eltörlésével és a hatósági eljárási díj építésügyben történő bevezetésével arra is van javaslatunk, hogy az építésügy működtetéséhez szükséges források hogyan biztosíthatók.
Úgy gondolom, hogy az építésügy jövőjét meghatározó megalapozott tudásanyag az építésügyet irányító főhatóságnál, a közigazgatási szakembereknél és az építésügy ma létező társadalmi szervezeteinél már rendelkezésre áll, csak meg kell keresni, rendszerbe kell foglalni és el kell fogadtatni a döntéshozókkal. Ha ezt sikerülne elérni, akkor már csak rajtunk, mérnökökön múlna az, hogy a magyar építésügy is elfoglalhassa méltó helyét a közigazgatás rendszerében.