„Sikeres rendőrség, biztonságos Baranya Megye” 2001/4
Sárközi Ferenc dr.
r. ezredes, megyei rendőrfőkapitány
Pécs
Baranya Megyei Rendőrkapitányság
A rendszerváltást követően az akkori országos vezetés a „Szolgálunk és védünk” szlogennel fejezte ki a társadalomnak, hogy komoly szemléletváltás történt. Baranya Megyében is ebben az időben került minden rendőrkapitányságra, rendőrőrsre a következő jelszó: „Mi azért dolgozunk, hogy Ön biztonságban éljen!”.
Baranya Megyében elfogadható a közbiztonság, noha a 301 település, a munkanélküliség itt sem kisebb gond, mint az ország más megyéiben.
Az önkormányzatokkal való kapcsolatok jövőjét alapozza meg a megyei közgyűléssel ez év április 25-én kötött együttműködési megállapodásunk. E megállapodás aláírásával egyidejűleg, a közbiztonsággal összefüggő feladatok segítésére és koordinálására bűnmegelőzési és közbiztonsági bizottságot is létrehoztak az együttműködő felek, akik a megállapodás további legfontosabb területei közé sorolták, hogy:
• Közös pályázatokat nyújtanak be a közbiztonság erősítését szolgáló fejlesztések, anyagi támogatások megszerzésére,
• Nemzetközi kapcsolataikban vállalják a közös fellépés megszervezését, feladataik összehangolását,
• Az EU integrációs felkészülés jegyében összehangolják intézkedéseiket az Európai Uniós ismeretek elsajátítása, a nyelvi képzés kiszélesítése terén, valamint,
• A rendőri munka, kedvező társadalmi, lakossági megítélését segítendő, kiemelt hangsúlyt helyeznek a sajtó- és PR munkára,
A megye rendőri vezetése az önkormányzatok, külső intézmények bevonásával folyamatosan keresi azokat az új utakat, módszereket, amelyekkel a közbiztonság védelme, a bűnözés visszaszorítása még eredményesebbé tehető. Ennek érdekében kötöttünk megállapodást Pécs Önkormányzatával egy belvárosi térfigyelő rendszer kialakítására, illetve indítottuk el az „Egy posta – egy rendőr”, illetve a „Pécsikék” (sulizsaru) elnevezésű iskolai bűn- és baleset-megelőzési programokat is.
Testületünk célja, megtartani az eredményeket, stabilizálni, jelentősen növelni a bűnfelderítések számát, javítani a lakossággal való kapcsolattartást.
Ars poétikánk:
Egy demokratikus társadalomban a rendőröknek az embereket kell szolgálniuk.
A rendőri munka =az emberek szolgálata.
• Hogy az embereket szolgálhassuk, konzultálnunk kell velük. (igényeik, elvárásaik, problémáik megismerése, a rendőrség gondjainak bemutatása, a lehetőségek ismertetése, stb.)
• Mérnünk kell a teljesítményünket, hogy a mérések alapján állandó javítást tervezhessünk.
• A cél elérésével kapcsolatban elszámoltathatónak kell lennünk azelőtt a lakosság előtt, amelynek a pénzéből élünk.
Ez a munka csak a civil szervezetek és az önkormányzatok összefogásával, kontrolljával lehet szükségszerűen eredményes.
Naponta fel kell tenni magunknak a kérdést, ma jól szolgáltuk–e az embereket? A lakosság igényeire kell összpontosítanunk. A lakosság igényeinek figyelembevételével kell a rendőrség napi munkáját irányítani valamennyi parancsnoknak. Ismernünk kell tehát, hogy mit kíván a lakosság, mit várnak el az emberek a rendőrségtől.
A rendőrségnek a köz’ pénzéért értéket, (biztonságot, biztonságérzetet) kell biztosítania. Mire fordítja a rendőrség a költségvetésből kapott pénzt? Mindig meg kell tudni mondanunk az embereknek, hogy mire fordítottuk a pénzüket.
A lakosságért cselekedni akaró rendőrséggé kell válnunk. Hatékony reagálás kell a lakossági bejelentésekre, a lakosság által igényelt szolgáltatás nyújtása meghatározó fontosságú.
Mit akarunk tehát munkánk során elérni, melyek a stratégiai céljaink?
Olyan, a lakossági igényekre összpontosító munkastílust kívánunk meghonosítani, amely biztosítja, hogy figyelembe tudjuk venni a lakosság igényeit, és képesek legyünk teljesíteni a lakosság elvárásait.
A jelenlegi rendőri teljesítménykultúra átalakításával egy jobb szolgáltatást nyújtó testületté kell átalakítani a Baranya Megye rendőri szervezetét.
Kategória
Könyvajánló
A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló törvény magyarázata
Negyedik, hatályosított kiadás
(2023. őszi kiadás)
Ára: 12000 Ft
