Jogalkalmazóként sokszor okoz gondot a maga elvont általánosságában megfogalmazott jogi definíciók szakmai tartalommal való kitöltése. Hogy a „legnépszerűbbeket” hozzam az állatvédelmi oldalról: a tartós láncon tartás tilalmánál mit jelent a „tartós”, az állattartásnál a lakókörnyezet szükségtelen zavarásában mit jelent a „szükségtelen”, vagy éppen a jó gazda gondosságának milyen tartalmi követelményei vannak? Az instant válasz erre az, hogy ezeknek a fogalmaknak a tartalmát a joggyakorlat dolgozza ki. De milyen segítséget kaphat ehhez a joggyakorlat?

Utóbbi fogalmat megvizsgálva: mit is jelent az állatvédelmi törvény által használt jó gazda gondossága?

Miért van, van-e egyáltalán jelentősége annak, hogy a tartott állat fiatal vagy idős, nőstény vagy kan, ivaros vagy ivartalan, éppen vemhes vagy almot nevel? Miért van, van-e egyáltalán jelentősége annak, hogy a tartott állat emlős vagy növényevő, ragadozó vagy prédaállat, eredeti természetes élőhelyének klímája hasonlít-e bármennyiben a nálunk tapasztalhatóhoz? Hogyan tudjuk mindezt kitölteni szakmailag úgy, hogy megalapozott döntést hozhassunk és feltárjuk a tartási hiányosságokat és azok megjavítására kötelezhessünk bárkit?

A hatósági ügyek többsége még mindig a kutyákat érinti, és nem is mindig állatvédelmi hiányosság az, amit az eljárás végén megállapíthatunk, hanem sokszor valamilyen évek vagy akár évtizedek óta fennálló szomszédkonfliktus körvonalazódik a helyszíni szemlék és a tanúmeghallgatások után.

Egyre többen tartanak ugyanakkor például egzotikus állatokat az országban: nagy divatja van mindenféle hüllőnek és kétéltűnek, ahol egyáltalán nem mindegy a hőmérséklet és a páratartalom a terráriumban vagy például az eleségállatok nagysága és változatossága (ingadozó hőmérsékleti viszonyok és helytelen méretű takarmányállat-választás esetén a leopárdgekkó például nem tudja rendesen megemészteni a táplálékát, az gyakorlatilag csak erjed benne, nem hasznosulnak a tápanyagok, ha ez a folyamat hosszabb távon fennáll, akkor az állat állapota leromlik, belső szervei károsodnak és végül a hiányos információkon való tartás pusztuláshoz vezet). Sajnos már állatkereskedésben is tapasztalható volt az elmúlt időszakban a téves információkon alapuló helytelen tartási körülmény, pedig a kereskedések felett kötelező állatorvosi felügyelet is van.

A hüllők és kétéltűek mellett divatosak többek között a nagyméretű papagájok, melyekről fontos tudni, hogy nem estek át a háziasítás folyamatán, a mai napig vadállatok. Természetes élőhelyeiken csapatokban, családban élnek akár 50–60 évig is, intelligensek, nagyfokú problémamegoldó-képességgel (ld.: szökési képesség, zárak kinyitása) rendelkeznek. A természetben idejük nagy részét a táplálékkeresés köti le, magányos tartásuk egy szűk kalitkában – ahol még a szárnyukat sem tudják kinyújtani –, valamint unalmukban való egész napos eszegetésük súlyos elhízáshoz és szociális problémákhoz vezet, ami abban csúcsosodhat ki, hogy magányukban egész nap kiabálnak, tépik a tollukat, míg végül a gazda szabadulni próbál tőlük, sokszor a szomszédok nyomására, akik nem bírják a hangzavart.

Vagy hogyan viszonyulhat a jó gazda gondosságához az a magatartás, hogy egy évek óta tudottan szív- és bőrférges kutyát kezeletlenül tartanak? A kezeletlen szívférges kutya a szúnyogcsípéseken keresztül terjedő mikrofiláriákkal megfertőzheti a körülötte élő többi kutyát is, de lévén, hogy a betegség zoonózis, a körülötte lévő emberekre is átterjedhet. [Egy kutya bekerülése esetén a szívféreg-tesztet alapellátásként alkalmazók nem véletlenül kritizálják a szívféreg-tesztet nem alkalmazó állatvédő szervezeteket, hogy külföldi örökbeadások alkalmával „exportálják” a szívférget külföldi országokba is (de ugyanígy országon belül is bárhova eljuttatják a potenciális fertőzőforrást tesztelés és kezelés nélkül) és ez egyáltalán nem felelős állattartás, amit szervezeti keretek között folytatnak].

Jócskán vannak tehát olyan speciális ismeretek, melyeket egy jogalkalmazó – akármilyen jól ismerje is az állatvédelmi jogszabályokat –, sok-sok évet asztal mögött töltve, hatóságként nem tudhat.

Még egy releváns példa a közelmúlt történéseiből: most már hál’ isten évek óta összeszokott csapatot lehet hívni, ha olyan típusú segítségre van szükség, ahol szaporítótelep felszámolására kerül sor. Több mint tíz bíróságon bejegyzett, alapító okiratában a felelős állatvédelem végrehajtását megjelölő civil szervezet évek óta jól kidolgozott és begyakorolt közös forgatókönyvvel tud segíteni annak a települési jegyzőnek vagy járási hivatalnak, akinek/amelynek az a feladata, hogy például egy százon felüli kutyaállományt egyesével leltárba szedjen, feltárja akár egyedenként a hozzájuk tapadó hiányosságokat, ha szükséges, a helyszínen transzponder azonosítóval lássa el azokat, és ha felmerül a gyanú, hogy az állatok csak „papíron oltottak”, akkor mintavételhez az állomány meghatározott százalékát kiválogassa titer-teszthez stb.

A szaporítótelepek emlegetésének szomorú apropója a szakértői munka kapcsán a „Román” néven ismert külföldi állatorvos számos híres-hírhedt beavatkozása, amikor is hangszálvágott anyaállatokat „állít” elő a szaporítók-kereskedők kérésére, hogy a nagylétszámú kutyatartás ne zavarja a szomszédokat, ne figyeljenek fel az állandó ugatásra és ne hívják rájuk a hatóságokat. A jellegzetes, fátyolos hang, amit egy ilyen hangszálvágás (pontosabban nem elvágják a hangszálat, „csak” belevágnak) eredményez, elsőre felismerhető olyan állatvédő szervezet tagja számára, amely már korábban több ilyen telep felszámolásában vett részt, ahol ilyen kutyák is érintettek voltak. Aki először szembesül az ilyen jellegzetes ugatással, akár gondolhat valamilyen felsőlégúti betegségre is.

Mind a közigazgatási hatósági eljárásban, mind a büntetőeljárás során alapvetően kétfajta szakértő rendelhető ki: az igazságügyi szakértő, akinek végzettsége, névjegyzékbe kerülése külön feltételekhez kötött és az eseti szakértő, aki elsősorban kirendelhető igazságügyi szakértő híján jöhet szóba, vagy ha olyan speciális szakértelemmel, szaktudással rendelkezik, amivel – elsőre nehezen hihető módon – például egy állatorvos végzettségű személy sem.

Az eljárási kódexek kommentárjaihoz nyúltam, hogy alátámasszam azt, hogy miért is van szükség olykor állatvédő szervezet tagjainak szakértelmére akár büntetőeljárásban, akár közigazgatási hatósági eljárásban, jellegüknél fogva elsősorban az eljárás kezdeti szakaszában, a kezdő helyszíni szemlén.

Nézzük meg külön, először a büntetőeljárás kapcsán, hogy mit jelent a különleges szakértelem. Néha a legegyszerűbb megközelítés a legcélravezetőbb: olyan folyamatosan fejlesztett naprakész tudás, melyre a hatóságoknak szüksége van.

„A különleges szakértelem fogalmát jogszabály nem határozza meg, annak jellemzőit a jogalkalmazási gyakorlat alakította ki. Egyet kell érteni azzal az állásponttal, miszerint el kell szakadni a »különleges« szó hétköznapi jelentéstartalmától, a szakértelemnek nem kell valamely »egészen ritka, bonyolult, vagy valamely tudományos szakterület tárgyát alkotó« ismerettel rendelkeznie, csupán a jogi szakismeretektől eltérő ismeretanyagra kell épülnie.” [Dr. Berkes György (szerk.): Büntetőeljárás jog I-III., HVG-ORAC, 2014., 420. oldal]

„A joggyakorlat egységesnek mondható abban, hogy a középszintű érettségi követelményrendszerének megfelelő ismeretanyag különleges szakértelem tárgya nem lehet. A Szaktv. 3. § (1) bekezdésében a »tudomány és a műszaki fejlődés eredményeinek felhasználására« utalás jelzi, hogy a különleges szakértelem nem egy statikus, változatlan összetételű ismeretanyagot, hanem egy dinamikus, változó, más szakterületek eredményeit felhasználó, ezáltal a szakértőtől naprakész tudást feltételező információhalmazt jelent.” [Polt Péter (szerk.): Kommentár a büntetőeljárásról szóló törvényhez, 350. old.]

Nehéz tehát, vagy talán nem is lehetséges meghatározni azt, hogy mit jelent a különleges szakértelem fogalma. Kérdés ezek után, hogy egy hatóság honnan tudja, hogy az a speciális szakértelem, amely számára nem áll rendelkezésre, másnál megvan. Kicsit abszurd módon a kommentárok magyarázatai szerint a legfontosabb lépcső talán az, hogy a hatóságok felismerik, hogy náluk ez a tudás nincs meg, ezért szükséges keresni valakit, akinél feltételezhetően megvan – száz százalékosan nyilván nem lehet tudni, hogy ez így is van-e.

A „minek a hatósági állatorvos mellé másik állatorvos vagy állatvédő vagy más személy szakértelme” típusú kérdések megértése könnyebb, ha látjuk, hogy a hatósági állatorvos a járási hivatal, illetve a kormányhivatal kötelékében, kormánytisztviselői besorolásban, jogalkalmazói feladatokat lát el, és könnyen lehet, hogy olyan esettel szembesül, mellyel korábban még nem találkozott, nem terjed ki rá a szakértelme.

„A különleges szakértelmet az Ákr. 71. § (1) bekezdése nem határozza meg, nehezen tipizálható és nem sorolható fel a különleges szaktudást igénylő esetek taxatív köre. Egy jogszabály értelmezése jogi szaktudást igényel, a jogi szakkérdések értékelése azonban kizárólagosan a hatóság feladata és nem a szakértőé. A hatóságnak kell észlelnie, hogy e jogi szaktudást és a hatás- és feladatkörébe utalt feladat ellátását meghaladó ténykérdésben kell döntenie, és ehhez nem rendelkezik megfelelő szakemberrel. A hatósági ügyben a hatósági és a szakértői kompetencia ott válik el tehát, hogy a különleges szakértelmet meg kell állapítani minden olyan kérdésben, amelyhez nem jogi és nem az adott ágazati feladathoz közvetlenül tartozó ismeretre van szükség. A különlegesség megítélésében a hatóságnak indokolt óvatosan eljárnia, és képzelt szakismeret állítása helyett inkább szakértőt igénybe venni. A tényállástisztázás azon elve, hogy nincs túlbizonyítás, itt is irányadó. Az lényeges eljárási szabálysértés, ha a hatóság nem rendel ki akkor sem szakértőt, amikor a speciális kérdés megállapításához nincs megfelelő szakértelemmel rendelkező dolgozója. A bírói gyakorlat így például rámutatott, hogy a hatóság szakértő igénybevétele nélkül aláírások hiteltelenségét ránézésre nem állapíthatja meg. (Legf. Bír. Kfv.I.35.387/2009/5.).” (Aszalós–Barabás-Baranyi–Dombi–Forgács–Hoffman–Kovács–Rozsnyai–Szabó–Szegedi–Számadó–Tóth: Kommentár az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvényhez c. könyv 374. old.)

„A különleges szakértelmet tárgyaló szerzők jelentős része egyébként nem is definíció megalkotásával véli megoldhatónak a különleges szakértelem mibenlétének tisztázását. Ehelyett azt az ismereti szintet tartja meghatározandónak, amely felett már különleges szakértelemnek minősül valamely szakmai, mesterségbeli, tudományos, művészeti és egyéb probléma megoldásához szükséges felkészültség vagy hozzáértés. A bizonytalanságokat azonban e megközelítés sem tudja elhárítani. Az egyik és korábban legelterjedtebb nézet a különleges szakértelem alsó határát az átlagember ismeretének szintjéhez kötötte, egy másik felfogás az érettségit tett személy műveltségi szintjét vélte alkalmazandónak e határ meghúzására, de voltak az iskolázottság fokát használó más, az előbbiektől eltérő nézetek is. Az alapprobléma mindegyik esetében az, hogy a mérceként megjelölt ismereti szint maga ugyancsak bizonytalan, s egyben talán meghatározhatatlan. Az utóbbi időben legelterjedtebb felfogás lényege, hogy a különleges szakértelem alsó határát a büntetőeljárásban bíróként, ügyészként vagy nyomozóként részt vevő bűnügyi szakemberek általános szakmai ismeretének szintjén kell megvonni, de ebbe nem értendő bele a jogi ismeret. A jog ugyanis az említetteknek kötelező ismereti anyag, bár annak elvárható mélysége természetesen nem azonos.” [Belovics (szerk.): A büntetőeljárási törvény magyarázata, HVG-ORAC 2018. c. kiadvány 265. old.]

Mit is jelent a fenti idézet? Adott nyomozó, ügyész vagy bíró általános szakmai ismerete akként alakulhat, hogy például tart-e otthon egzotikus nagypapagájokat és ismeri-e a tartási feltételeiket, életmódjukat, betegségeiket vagy sem. Vagy járt-e már életében helyszíni szemlén, szaporítótelepen és látott-e már közelről – és főként hallott-e már – hangszálvágott kutyákat. Amennyiben általános szakmai ismereteik – akár saját állattartási gyakorlatuk, akár korábbi munkatapasztalataik alapján – tartalmaznak ilyen ismereteket is, úgy nem szükséges eseti szakértőt kirendelni adott eljárásban, azonban ha először szembesülnek bizonyos jelenségekkel, feltétlenül érdemes. Ettől nyilván elválasztandó az az igény, amely az eljárás későbbi szakaszában az iratanyagból dolgozó igazságügyi szakértő jelenlétét jelenti, aki elsősorban olyan kérdésekben segíthet tisztázni az ügyet, hogy adott cselekmény például alkalmas volt-e maradandó egészségkárosodás vagy pusztulás okozására. Az előttem ismert ügyekben szépen elválik az eseti szakértő igénye (elsősorban az eljárás elején, a kezdő helyszíni szemlén) és az igazságügyi szakértő igénye (az eljárás későbbi szakaszában, a vádemelés, valamint a döntéshozatal támogatása céljából).

Kirendelhető-e igazságügyi szakértőn túl eseti szakértő a közigazgatási hatósági eljárásokban?

„Az igazságügyi szakértői tevékenység ellátására megfelelő szakismerettel rendelkező szakértő is kirendelhető, ha az adott területen nincs bejegyzett igazságügyi szakértő, az adott szakterületen időszakos hiány vagy egyéb szakmai ok miatti hiány okán a bejegyzett igazságügyi szakértők egyike sem tud eleget tenni a kirendelésnek, vagy az adott szakterület nem szerepel a miniszter rendeletében felsorolt szakterületek között. Eseti szakértőként csak az járhat el, aki az igazságügyi szakértőkre vonatkozó etikai és fegyelmi követelményeknek aláveti magát, melyről a hatóság részére nyilatkozatot kell tennie.” [Petrik Ferenc (szerk.): Az általános közigazgatási rendtartás magyarázata, HVG-ORAC 2017. c. kiadvány 165. old.].

Csak néhány eset és néhány település: Söjtör, Barcs vagy éppen Nyírbogát – utóbbi településen két alkalommal is segítséget nyújtottak állatvédő szervezetek, amikor a szaporító (egyben folyamatban lévő ügyben állatkínzással gyanúsított elkövető) egy év alatt a semmiből újjáépítette telepét és ott kívánta volna folytatni tevékenységét, ahol – egy évvel korábban, nem igazán önszántából – abbahagyta.