Nem kell ahhoz országos szervet irányítani, vagy legalább (volt) helyettes – államtitkárnak lenni, hogy az alábbiakban, széles körben talán nem is közismert kísértések és kihívások érjenek vezetőként bennünket. Ezek olyan hatások, amelyek pillanatnyilag igen kellemesnek tűnnek, de később nem nehéz ráébrednünk, hogy mennyire tünékenyek és (ön) becsapóak tudnak lenni.

Mert miről van szó és mikor is, kezdődik a baj? Hát a baj és a gáz akkor kezdődik, amikor az első ilyen kellemes borzongásnál elhiszi valaki, hogy: ez nekem jár, igen ez jár nekem! Igen, ekkor kezdi el egy vezető –Bergmannal szólva- tükör által homályosan látni a világot, s ennek révén egyben szűkebb és tágabb környezetét.
Mindez indul és kezdődik a következőkkel:
• az új főnökhöz megújított iroda (park) dukál, ezért neki kijár a teljes generál festésből, tapétázásból, előszobástól – lovastul. Ha ezt a full extrát elfogadjuk, akkor senki (az atyaúristen) sem ment meg bennünket a további lejtmenettől;
• az új főnök természetesen új bútorokat, sőt audio-vízuális szigetet is érdemel, de az új embereit is hadd hozza magával, mivel mi nagyon szeretünk sok embert körüldongni;
• ha a főnök magával viszi az íróasztalát netán a székét az külön jó, mert megvan a belépő az első olyan lemezhez, amelynek keretében már le is lehet játszani az ismert song-t: mi mindig azt fogjuk mondani, amit éppen hallani szeretnél, oh Drága Főnökünk!
• ha már ide eljutottál, akkor már nem lesz visszaút, mert akkor tuti elindulsz felfelé a lejtőn, rácáfolva a fizika és a gravitáció hétköznapi törvényeire;
• innentől már rá fognak és tudnak beszélni mindenre, ami Neked (nem) jár, de már késő elhárítani, mert azon veszed észre magad, hogy a sofőr hozza-viszi a gyereket az iskolába; ő megy el helyettetek a TESCO-ba, ő viszi le a napi sajtót a Balatonra, s nyomban intézkednek, ha Olaszországban lemerült az akkud,: sebaj trailert és másik autót küldenek utánad, mivel kicsire (sőt kocsira) nem adunk, hiszen úgy is a közösből megy;
• az már csak újabb alfejezet, amikor szeme se rebben senkinek, ha azt kéred, akkor is fúrják fel – az egyébként fogyóeszköznek tekinthető –  névtábládat a műemléki jellegű több évtizedes tölgyfaajtóra, amelyet előtted mások önmegtartóztatva elkerültek;
• sok mindennek a fokozódása, pl. az is, hogy a felbontott dobozban lévő új mobiltelefont nem, hogy te, de már a titkárságod sem veszi át, mivel az már nem originált;
• észre sem veszed, de kapuőrök hada dolgozik majd azon, hogy be ne lehessen jutni hozzád, s legfőképp közvetlen munkatársaidtól próbálnak megóvni lakájaid, kapuőreid, hiszen: a főnök nyugalma mindennél fontosabb!
• ha a 24 movies műsorait 24 éven átnézted volna, akkor sem jöttél volna rá arra, hogy milyen előszobáztatási koreográfiák várnak arra, akik hozzád be akarnak jutni. Hogy ez miért így alakul? Hát azért, mert a főnököt hagyni kell dolgozni, s el kell szeparálni mindentől és mindenkitől, s hozzá csak a kapuőrök testén keresztül (sem) vezet (het) az út;
• a fenti arzenált a lakájok természetesen tudnák még fokozni, amely abban érheti el csúcspontját, hogy: a főnöknek saját magához is be kell jelentkeznie, időpontot kell kérnie, és természetesen várakoznia kell a saját előszobájában. Hiszen mi tudjuk mi a jó neki!
Aki e sorokat olvassa az felháborodottan, mondhatja, hogy ezek olyan túlzások, amelyek velem, velünk nem fordulhatnak elő. Pedig nem így van, mert a fenti jelenségek bárkivel előfordulhatnak, s a példák – elnézést érte – összességében sajnos életből vettek, előfordultak.(?)
S azért kell erről kevéske túlzással, s akár öniróniával is beszélni, mert ha ezt nem tesszük, akkor soha nem kerül a menedzsmenti lomtárba mindaz, amelyet már meghaladott minden, s leginkább az idő.
A basáskodásra, az elszigetelődésre, az elefántcsonttorony-béli létre hajlamos vezetők a fentiek hátrányait akkor értik meg igazán, amikor már nincsenek a megfelelő polcon. Az ilyen embereknek óriási gond a félistenségből történő kivezetődés, a nem megszokott közegben, a való világban történő közlekedés, beilleszkedés. Nagyon sokan csak későn, ilyenkor döbbennek rá arra, hogy mindaz, ami történt velük: az nem nekik szólt, nem nekik járt, hanem csupán a beosztásnak, a sarzsinak!
Mindennek elkerülésére, megelőzésére, igenis merjünk normálisak lenni. Soha nem késő, már ma el lehet kezdeni. S egy megfontolandó aranyszabály: a nekem ez jár kitétel igazán csak otthonra, legyen érvényes. De ott, ami jár, azt meg kell adni, sőt ki kell követelni.
Mert ami jár, az jár!