A kistérség a települések között létező funkcionális – lakóhelyi, közlekedési, középfokú ellátási (oktatás, egészségügy, kereskedelem) – kapcsolatrendszerek összessége alapján behatárolható területfejlesztési-statisztikai egység. A kistérségi rendszerben a települések kapcsolataik révén egy központi településhez vonzódnak, megnevezésük is a központi település neve alapján történt. Olvasható az Országos Területfejlesztési Hivatal internetes oldalán.

A területfejlesztési-statisztikai egységek közigazgatási egységekké tétele, a község-város- megye közigazgatási szintek centralizálása a kistérség-régió egységekhez napjainkban folyik. Kérdés, hogy öt vagy négyszintű lesz-e ez a vegyes szisztéma, ha az összeolvadás véglegessé válik. Megmaradnak-e a megyék, kapnak-e választott irányító testületet a régiók? Mi lesz a kistérségek szerepe? Működő önkormányzatokká alakulnak, vagy „járási hivatalok” lesznek? Megmarad az önkormányzatiságnak és a hatósági közigazgatásnak az a szimbiózisa, amely most jellemzi az önkormányzatokat? Hogyan fogják finanszírozni a rendszert? Mi lesz az iparűzési adó sorsa?
Ezek a kérdések életbevágóak, de pillanatnyilag nem aktuálisak. Mivel a jelenlegi időszak nem alkalmas nagyszabású átalakítások végrehajtására a közigazgatásban. Ennek három oka van:
1. Az önkormányzatokba vetett közbizalom magasabb, mint a központi szervekbe és az országos politikába vetett bizalom. Ahhoz, hogy a hierarchia alacsonyabb fokán állók elfogadják a rájuk vonatkozó változásokat, azt támogassák, az átmenetet zökkenőmentessé tegyék, szükséges hogy a vezetettek (az átalakítandók) bízzanak az átalakítókban. Nem nehéz belátni, hogy ez a bizalom jelenleg hiányzik.
2. Sokan jogtechnikai kérdéssé redukálják a közigazgatás átalakításának kérdését. Van-e, lesz-e valamelyik kormánynak kétharmados többsége, hogy új önkormányzati törvényt alkosson. Ennél többről van szó. A magyar politikai elitnek választ kell adnia az ennél általánosabb merre tovább kérdésre, lehet, hogy az 1989-ben kialakult teljes modellt újra kell szabni, vagy cserélni kell. Ez valószínűleg éveket vesz igénybe, és ennek a folyamatnak lehet része a közigazgatás átalakítása.
3.Ha egy országban nincs politikai konszenzus és ez kihat a központi államigazgatási szervek működésére, több felelősség hárul a helyi igazgatásra. Ezek átalakítása ilyen helyzetben nem célszerű, mert az átalakítás kezdetben problémákkal és feszültségekkel jár.
Kétirányú kérdést fogalmazhatunk meg. Elméleti szinten fel kell tenni egy alapkérdést, ami eddig nem nagyon került be a köztudatba. Melyek lennének egy közigazgatás történetileg –gazdaságilag -demográfiailag indokolt, a lakosság által elfogadott életképes egységei, függetlenül a mai helyzettől? Ezt a kérdést a mai napig még az e témával foglalkozó irodalomban sem tették fel. A politika, pedig a legegyszerűbb utat választotta. A Trianon után, akár három-négy korábbi vármegye töredékeiből létrehozott, 1950-ben elnevezésükben változott és számukban csökkent megyékből automatikusam hármas csoportokban létrehozták a régiókat. Senki sem vizsgálta, hogy például Jászárokszállásnak tényleg Debrecen a legideálisabb régiós központ. Jász-Nagykun-Szolnok megye a legjobb példa arra, hogy egy megyének legalább a fele természetes kapcsolatait tekintve nem a régióközpont felé kötődik. Ezért szerintem életbevágó, hogy a szélesebb értelemben vett tudományosság szintjén meginduljon a kutatás, és utána a kérdés átszivárogjon az országos és a helyi vezetők gondolkodásába. Így amikor aktuálissá válik az önkormányzatok átalakítása, ne a trianoni megyék alapján kialakult régiók, és ezek kistérségeit alapul véve történjen.
A másik kérdés, aminek szerintem jelentősége van, a mostani rendszeren belüli változtatási igények komolyan vétele, és akár kísérleti jelleggel is engedni azoknak az átgondoltnak látszó települési igényeknek, amelyek kistérség váltást szorgalmaznak. Ez látszólag ellentmond annak, hogy nem aktuális az egész rendszer átalakítása. Azokat a lépéseket azonban meg kell tenni, amelyek a jelenlegi rendszer legnyilvánvalóbb negatívumait orvosolja, és akár gyakorlatban kísérleti jelleggel megmutatja, hogy egy-egy község kistérségi hovatartozása életképes-e. Egy konkrét város kistérségi dilemmáit szeretném felvázolni cikkem második részében.
Martfű 7300 lakosú ipar település a Tisza partján Szolnoktól 20 km-re délre. Jelenleg a szolnoki kistérségi társulás tagja. Martfű fiatal település, 1950-ben vált önállóvá Tiszaföldvártól, amely település jelenleg a Kunszentmártoni kistérség tagja. Martfű a szocializmus évtizedeinek egyértelmű nyertese. A Tisza Cipőgyár az ország egyik legnagyobb könnyűipari üzeme volt sok ezer embert foglalkoztatott, jelentőséget adott Martfűnek, amely komoly fejlődést produkált a 70-es, 80-as években. Az idetelepült növényolajgyár és sörgyár az 1990-ben bevezetett iparűzési adóval nagyon komoly bevételekhez juttatta a települést, ami további látványos intézményfejlesztést és építkezéseket hozott magával. 1998, és még inkább 2002 után az iparűzési adóra és a személyi jövedelemadó önkormányzatoknál maradó részére vonatkozó szabályok megváltozása negatívan érintette Martfűt, ezzel párhuzamosan a kistérségi helyzet is változott. 2002-ig nem volt igazán jelentősége a kistérségeknek.1990-ben szinte a véletlenen múlt, hogy az 5. számú választókerületnek Kunszentmárton lett a központja és nem Tiszaföldvár vagy Martű. Ebből szinte automatikusan következett, hogy a Tiszazugi Kistérségnek Kunszentmárton lett a központja. Martfű, pedig a szolnoki kistérségbe került és annak központja lett és az maradt 2002-ig, amíg a kistérségek komolyabb szerepet nem kaptak. 2008-ban már egyértelműen látható, hogy az a felállás, ahol egy megyeszékhely nagyváros, néhány öt és tízezer közötti lakosságszámú kisváros és tucatnyi kisebb település alkot egy kistérséget nem jó. Általánosan nem akarom megfogalmazni a tételt, hogy a megyei jogú városoknak önálló kistérséget kellene alkotniuk, mert lehetnek jól működő formációk, de Martfű esetében másban is gondolkodhatunk.
A szolnoki kistérség 17 települést, az egész megye lakosságának bő negyedét tömöríti. Igaz, hogy a jászberényi kistérségben 18 település található, de Jászberény nem teszi ki a kistérség lakosságának háromnegyedét, mint Szolnok a maga kistérségében. A szolnoki kistérség minden településének van kapcsolata Szolnokkal, de legalább két olyan település van a kistérségben (Martfű és Újszász) ahol a bevezetőben említett definíció nem valósul meg teljesen. Más szituációban (ha Szolnok nem lenne része a kistérségnek) ez a két település akár kistérségi központ is lehetne. Rendelkeznek középiskolával, középfokú egészségügyi és kulturális infrastruktúrával, olyan közigazgatási apparátussal, amelyre ráépülhetne a kistérségi munkaszervezet. Martfű helyzetének megváltoztatása négyféleképpen lehetséges.
1.A megyei jogú város önálló kistérséggé válik. Ennek hátránya, hogy a „maradék” kistérség elemei sem illeszkednek egymáshoz. Kőteleknek vajmi kevés köze van Rákócziújfaluhoz. Martfű vagy Újszász központ esetén is lennének olyan települések, amelyek nem éreznék „természetesnek” ezt a beosztást.
2. A Martfű-Rákóczifalva-Rákócziújfalu tengely önállósodna. Esetleg csatlakozhatna hozzá még Szajol ugyanebből a kistérségből, és Kengyel a törökszentmiklósiból, valamint a Martfűvel körjegyzőségben lévő Mezőhék a mezőtúri kistérségből. Martfűnek ez jelentené a legnagyobb perspektívát, több mint húszezer lakos életképes egységet alkotna, bár igaz, hogy három kistérség határait kellene megváltoztatni.
3. Martfű csatlakozását kérné a Tiszazugi kistérséghez. Amellett, hogy az itteni települések alaposan mérlegelnék Martű befogadását, nehogy elveszítsék „leghátrányosabb” besorolásukat, három városa lenne a kistérségnek nagyon közel egymáshoz. Martfű csatlakozásával Tiszaföldvár földrajzilag központibb helyzetbe kerülne, és felerősítené ambícióit, hogy ne kunszentmártoni, hanem tiszaföldvári kistérség létezzen. Érdemes megjegyezni, hogy amikor az 1930-as évek végén Magyary Zoltánék (Erdei Ferenc, Bibó István) szintén közigazgatási reformról gondolkodtak Tiszaföldvárnak nem tudtak igazán jó területi besorolást találni. Az új helyzetre megoldást jelenthet, ha a három város megosztaná egymással a kistérségi központi funkciókat. Ennek a megoldásnak akadálya, hogy ezt a törvényi szabályozás jelenleg nem támogatja és a városok közötti megegyezés is a pillanatnyilag hátrányosabb helyzetből vonzó.
4. Martfű csatlakozhatna a Mezőtúri Kistérséghez. Ez a megoldás első ránézésre talán meglepő. Martfűnek nincs történelmi kapcsolódása a néhány éve Karcagtól való elszakadással létrejött kistérséghez. Ennek ellenére nem látszik akadálya annak, hogy Martfű sikeresen integrálódjon a nagy földrajzi területen öt önkormányzatot (köztük a Martfűvel körjegyzőségben lévő Mezőhéket) magában foglaló kistérségbe. Martfű a kistérség „sarkában” Mezőtúr és Túrkeve mellett egy harmadik városi pólust képezhet. Nem elképzelhetetlen Kengyel és Rákócziújfalu csatlakozása, és ekkor egy négy településre kiterjedő mikrotérség alakul ki. Ez a megoldás a kistérségek közötti egyensúlyra is jó hatással lehet. A Mezőtúri Kistérség lakosság és településszáma nő (ötről hatra vagy nyolcra) a Szolnokié csökken, Martfű jobban meg tudja élni városi szerepét. A beilleszkedés a kistérségi társulás elnöki posztját rotációs elven betöltő kistérségbe nem tűnik nagyon konfliktusosnak.
Ezeket az elméleti megoldásokat azért vázoltam, hogy az érintettek közösen tudjanak erről gondolkodni és 2010-ben, ha szükséges, olyan kistérségi változásokat kérjünk közösen, amelyeket jól átgondoltunk és egyeztettünk.