A mára kialakult gazdasági helyzetben a forráshiányos és működési gondokkal küzdő kedvezményezett önkormányzatok számára nem kis feladat szabályszerűen lebonyolítani, és eredményesen megvalósítani az Európai Unió alapjaiból társfinanszírozott szennyvízkezelési beruházásokat. Még nagyobb kihívás a megépített művek gazdaságos üzemeltetése, majd az elhasználódás után újrapótlása.

A magyar gazdaság régóta nem látott súlyos visszaesés állapotában van, a nagyfokú eladósodás miatt nehéz a kereslet élénkítése, így a lehetséges növekedés fő motorjává az uniós támogatásból megvalósuló beruházások léptek elő. Alapvető fontosságú, hogy e nagy összegek felhasználása gazdaságosan, valós szükségletek kielégítésére, a közjó érdekében történjen.
A környezetvédelmi támogatásokat nem egyszer mézesmadzagként húzzák el a polgármesterek orra előtt. Azonban a nagyarányú támogatásokkal (puha pénzekkel) könnyen zsákutcába is lehet vinni a helyi gazdaságot. Saját költségvetésük sírját ássák meg, ha rosszul költik el az elnyert összeget, és olyan gazdaságtalan méretű szennyvízkezelő-rendszert építenek, amely inkább az üzleti lobbi pillanatnyi érdekeit szolgálja, mintsem a környezet védelmét.
Tehát nem csupán az a kérdés, hogy az önkormányzatok sikeresen meg tudják-e valósítani a beruházást, hanem az is, hogy elő tudják-e teremteni azokat a forrásokat, amelyek az idő múlásával elhasználódó művek újrapótlásához szükségesek. Ebből a szempontból egyáltalán nem mindegy, hogy az elkészült szennyvízelvezető és -kezelő rendszer méretgazdaságos-e vagy sem. A megvalósítás alatt álló Zalaegerszeg és környéke szennyvízelvezetési projekt  tapasztalatai alapján jól lehet érzékeltetni a méretgazdaságosság és a teljes megtérülés elvének érvényesülését.
A méretgazdaságosság több szempontból is meghatározó, több dimenzióban van jelen. A szennyvízkezelés fajlagos költsége függ az 1 főre eső szennyvízkibocsátástól, a csatlakozások sűrűségétől, a kiszolgált populáció számától, de attól is, hogy az üzemeltető a szennyvízkezelés mellett ivóvíz-szolgáltatást is nyújt-e. A projektben érdekelt Zalaegerszegen és a környező 41 településen a fajlagos üzemeltetési költség a szennyvízdíj 51%-át teszi ki. Ezen felül 22% adójellegű kifizetés és 27% díjakba épített fejlesztési forrás alkotja a díjszerkezetet. Ez utóbbi díjrészt fordítják az önkormányzatok a műszaki rendszer felújítására, fejlesztésére.
A fejlesztési forrás nagysága függ az évente elszámolt értékcsökkenés mértékétől, mely a beruházás bekerülési költsége alapján számolandó. A 14/2004. (VIII. 13.) TNM-GKM-FMM-FVM-PM együttes rendelet 39/A. § (9) szakasza kötelezettséget ró a kedvezményezett önkormányzatokra: a közszolgáltató javaslatait is figyelembe véve olyan díjakat kell megállapítaniuk, ami legalább az elszámolt értékcsökkenésnek megfelelő összegben, a mindenkori inflációs hatásokkal korrigálva fedezetet nyújt a Kohéziós Alapból megvalósuló vagyontárgyak felújítására és újrapótlására. Bár a jogszabályi háttér adott, a teljes megtérülés elvének gyakorlati megvalósításában kevés a kiforrott hazai gyakorlati tapasztalat. Az önkormányzatokat, mint árhatóságokat jobban izgatja az a kérdés, hogy hányszor és milyen időtávon szükséges infláció feletti extra díjemeléseket végrehajtani a beruházás miatt.
A 249/2000. (XII. 24.) Kr. 30. § (2) szakasza meghatározza a projekt során létrejött és üzembe helyezett vagyonelemek leírási kulcsait. Ám ezek automatikus alkalmazása a zalaegerszegi agglomerációban 23 év alatti teljes megtérülést és 7 jelentős extra díjemelést jelentene. Ráadásul olyan mértékű díjba épített halmozott fejlesztési forrást eredményezne, amely nagyobb felújítási-pótlási alap képzéséhez vezet, mint amekkorára a gyártói és üzemeltetési tapasztalatok alapján szükség lenne. Mindez az indokoltnál magasabb csatorna-díjak kivetésével járna. A beruházás miatti infláció feletti díjemelésektől egyaránt szenvedhetnek a lakossági fogyasztók és a munkahelyeket biztosító gazdasági szereplők. A takarékosság miatt is csökkenő tendenciát mutató ivóvízfogyasztás a társadalmilag indokolt szint alá csökkenhet, ami tovább csökkenti az egy főre eső szennyvízkibocsátást. Márpedig ez a méretgazdaságosság egyik fontos dimenziója.
Nem árt a fent említetteket átgondolni még a beruházás megkezdése előtt. Érdemes olyan elnyújtottabb számviteli megtérülési modellt választani, ami jobban figyelembe veszi a fogyasztók teherbíró-képességét. Mi ezt egy olyan üzemeltetési tapasztalatokon alapuló, 35 éves futamidejű modellben találtuk meg, amely szerényebb díjemelésekkel is működőképes.