E tanulmány az önkormányzatoknál keletkezett köziratokkal kapcsolatban a központi irattárba adást követően elvégzendő eljárásokat vizsgálja, különös tekintettel a levéltári átadásra, amely hivatali kötelezettség.

A közlevéltárak és az önkormányzatok kapcsolata

Szamel Lajos a közigazgatási eljárás három fajtáját különböztette meg. Ebben a viszonylatban a hatósági (külső), az államigazgatási szervek egymás közötti (belső) eljárása mellett az ügyvitelt tekintette a harmadiknak, amely „olyan, nem aktus jellegű államigazgatási cselekményekből áll, amelyeket egy-egy államigazgatási szerven belül végeznek mind aktusok létrehozása, mind pedig az államigazgatási szerv egyéb cselekményei rendjének biztosítása érdekében”.^[1] Ide sorolandó az iratkezelés, amely az ügyvitelnek sajátos és elkülöníthető része.

E tanulmány az önkormányzatoknál keletkezett köziratokkal kapcsolatban, a központi irattárba adást követően elvégzendő eljárásokat vizsgálja – elsősorban Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei példákon keresztül –, különös tekintettel a levéltári átadásra, amely hivatali kötelezettség bár egészen 1768-ig nyúlik vissza, annak időszakos jellege és komplexitása folytán többnyire ma sem számít rutinfeladatnak.^[2]

A köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvény (a továbbiakban: Ltv.), valamint a közfeladatot ellátó szervek iratkezelésének általános követelményeiről szóló 335/2005. (XII. 29.) Korm. rendelet (a továbbiakban: 335/2005. Korm. rend.) egységesen szabályozza a területet. A gyakorlatban mégis az tapasztalható, hogy a jogszabályokban meghatározott feladatok – különös tekintettel a selejtezésre és a levéltári átadás előkészítésére – végrehajtása több nehézségbe ütközhet az önkormányzatok részéről.

Habár a megyei közlevéltárak nem részei a magyar közigazgatás rendszerének, több közigazgatási feladatkört is ellátnak, amelyek során egyfajta törvényességi kontrollt is gyakorolnak azok működésének egy szűk szelete – az iratkezelés – felett. Habár ez nem tekinthető szoros értelemben vett közigazgatási kontrolleszköznek, de a lényeg a tanulmány szempontjából nem is ezen van, hanem a közlevéltárak tevékenységének önkormányzatokra gyakorolt hatásán. Kétségtelen ugyanis, hogy az önkormányzati autonómia törvény keretei között él,^[3] így a vonatkozó törvények előírásainak hatékony teljesítése egyaránt célja az önkormányzatoknak és központi állami feladatokat ellátó szerveknek (a kutatás szempontjából: a levéltáraknak) is.

Iratselejtezés és levéltári átadás

Az Ltv. 17. § (1a) bekezdése értelmében a polgármesteri és közös önkormányzati hivatalok (a továbbiakban együtt: önkormányzati hivatalok) iratkezelésének felügyeletét a kormányhivatalok mellett a közlevéltárak látják el. Ez a gyakorlatban Budapest, Győr, Székesfehérvár, Tatabánya, Vác és Kőszeg kivételével a Magyar Nemzeti Levéltár (a továbbiakban: MNL) húsz vármegyei levéltárát – Győr-Moson-Sopron vármegyében történeti okokból két önálló levéltár működik – jelenti.^[4] Ugyanis 2012. január 1-jével az addig megyei önkormányzatok fenntartásában működő megyei levéltárak – beleértve az azok elhelyezéséül szolgáló ingatlanokat és ingatlanrészeket is – állami tulajdonba kerültek. A levéltárakat először az intézményfenntartó központok, majd 2012. október 1-jei létrehozásával az MNL vette át.^[5]

Napjainkban az Ltv. hivatott biztosítani, hogy a hivatalok irattári anyaga – amelynek egy jelentős része az önkormányzatokhoz telepített államigazgatási eljárások során keletkezett – ügyviteli és levéltári érdekekre, valamint a közérdekű adatok nyilvánosságának elvére tekintettel állami tulajdonba kerüljön.^[6] E jogszabály alapján a szerveknek kell gondoskodniuk arról, hogy irattári anyaguk maradandó értékű része épségben és használható állapotban közlevéltári gyűjteményként a jövő nemzedékei számára fennmaradjon; szakszerűen kezelt és rendszerezett, jól használható forrásanyagként kutathatóvá válhasson.

Az átadás révén a levéltárak felelősségévé válik – a személyiséghez és a személyes adatokhoz fűződő alkotmányos alapjogok, valamint a minősített adat védelméről szóló 2009. évi CLV. törvény szerint a minősített adatok védelmével együtt – a közérdekű adatok megismerését és a tudományos kutatás szabadságát garantáló alkotmányos alapjogok érvényesítése.^[7]

A hivatalok iratkezelését részleteiben a 335/2005. Korm. rendelet szabályozza, amit elektronikus ügyintézés esetén az elektronikus ügyintézés részletszabályairól szóló 451/2016. (XII. 19.) Korm. rendeletben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni. A jogszabály hatálya a szervek irattári anyagára terjed ki, meghatározva az ezekhez beérkező és ott keletkezett papíralapú és elektronikus köziratok kezelésének egységes követelményeit.^[8]

Az önkormányzati hivatalok kötelesek a náluk őrzött ügyiratok selejtezését az irattári tervben rögzített őrzési idő leteltével, illetve ügyviteli értékük megszűnése után az illetékes közlevéltár engedélyével kiselejtezni.^[9] Az iratselejtezéshez – amit egy iratképzőnek legalább évente egyszer, legfeljebb négyszer kell(ene) végrehajtania^[10] – ma már mindössze a felelős vezető jóváhagyása szükséges.

A levéltár az iratok megsemmisítését a szükséges ellenőrzés után a selejtezési jegyzőkönyv 30 napon belül visszaküldött példányára vezetett záradékkal engedélyezi. A megsemmisítésről a szerv vezetője az adatvédelmi és biztonsági előírások figyelembevételével köteles gondoskodni. A rendelet eme előírása ugyanakkor – véleményem szerint – nem fogalmaz kellő körültekintéssel: a köziratok megsemmisítésének mikéntjén kívül magáról a megsemmisítésről való intézkedést is egyértelműen kellene előírni, akárcsak az elektronikus iratok esetében. Előfordul ugyanis, hogy a selejtezésre előkészített iratanyagot jelölés nélkül elkülönítik, majd évekkel később – az akkorra kicserélődött hivatali állomány tagjai közül – már senki sem tudja, hogy az iratok csupán elő lettek készítve selejtezésre, avagy a levéltári jóváhagyás is megtörtént már, netán egy korábbi költöztetés vagy felújítás miatt lett az anyag az eredeti helyéről átmozgatva.

A selejtezési eljárás során az egyes ügyiratok esetében az irattári tételbe sorolás évében érvényes irattári terv szerinti őrzési időt kell figyelembe venni, ami az ügyirat lezárását követő naptól számítandó. 2010-től a szabályozás – a 335/2005. Korm. rend. módosításáról szóló 64/2010. (III. 18.) Korm. rendelet 28. §-a alapján – arra is kiterjed, hogy elektronikus dokumentumkezelés esetén az adatbázisban lévő iratok metaadatainak selejtezése fizikai törlés nélkül, a selejtezés tényére vonatkozó megjelöléssel kerüljön sor. A selejtezést követően az elektronikus dokumentumokat meg kell semmisíteni, azaz visszaállíthatatlanul törölni kell az adatállományból.^[11]

2021-től – a 335/2005. Korm. rend. módosításáról szóló 328/2020. (VII. 2.) Korm. rendelet alapján – került szabályozásra, hogy ha az iratkezelés során rendkívüli esemény következtében az iratok károsodást szenvednek, arról haladéktalanul jegyzőkönyvet kell felvenni, amely tartalmazza a károsodott iratok meghatározását, a káresemény helyét, időpontját és körülményeit. A jegyzőkönyv haladéktalanul megküldendő az illetékes közlevéltár részére. A levéltár véleményének kikérésével a szerv oldaláról vizsgálandó a megrongálódott iratok helyreállításának lehetősége is. Amennyiben a károsodás mértéke, illetve jellege miatt nincs mód az iratok helyreállítására, engedélyezhető azok kényszerselejtezése, továbbá szükség esetén hivatalból értesíthető az adatvesztés ügyében eljárásra jogosult Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH). Az MNL kényszerselejtezési jegyzőkönyv-mintájában rögzíteni szükséges az eljárás megkezdésének és befejezésének időpontját, az érintett iratok évkörét, terjedelmét, keletkeztetőjének nevét és tárgyát – amennyiben utóbbi megállapítható. E dokumentumhoz szükséges csatolni továbbá a kényszerselejtezés alá vont iratok felsorolását tartalmazó iratjegyzéket is. Utóbbi melléklet elkészítése azonban aligha lehetséges egy olyan esemény – ázás, tűz, penészedés – bekövetkezése után, amely az iratok tömeges és helyrehozhatatlan károsodását, esetleg megsemmisülését eredményezte.

A hivataloknak nem selejtezhető köziratainak teljes és lezárt évfolyamait – ügyviteli segédletekkel együtt nem fertőzött állapotban, levéltári őrzésre alkalmas savmentes dobozban, saját költségen, az irattári terv szerint, átadás-átvételi jegyzőkönyv kíséretében, annak mellékletét képező átadási egység szerinti (doboz, csomag stb.) tételjegyzékkel együtt – a keletkezés naptári évétől számított tizenötödik év végéig^[12] kell az illetékes közlevéltárnak átadni. Az Ltv. ugyanakkor halasztásra is ad lehetőséget: a már említett 64/2010. Korm. rendelet 29. §-a bevezette azt a kivételt, amikor is az átadásra kötelezett iratok átvételére azért nem kerül sor, mert a nem selejtezhető iratokra a közfeladatot ellátó szervnek ügyviteli szempontból még rendszeresen szüksége van, vagy ha az illetékes közlevéltár az iratok átvételéhez nélkülözhetetlen raktári férőhellyel nem rendelkezik, az irattári megőrzési idő felülvizsgálata keretében az átadás-átvételi határidő a levéltárral egyeztetett időtartammal meghosszabbításra kerülhet. Ennek időpontját és a további őrzési évek számát dokumentáltan rögzíteni kell.^[13]

Az előbbi eset vonatkozásában, tehát ha az iratokra ügyviteli szempontból van még szükség, az átadás-átvétel ideje külön engedély nélkül további tíz – 2020. június 30-ig ez csak öt volt^[14] – évre hosszabbítható meg. A jogszabálymódosítás előtti előírásokat figyelembe véve a hivataloknak a múlt rendszer utolsó évében keletkezett maradandó értékű irataival bezárólag a korszak iratanyagát legkésőbb 2006-ban kellett volna átadniuk az illetékes közlevéltárnak.^[15]

Az átadásra ezen felüli haladékot – legfeljebb tíz év erejéig – csak a kultúráért felelős miniszter adhatott. 2020-tól ez az időtartam tizenöt évre változott. Ennek ellenére a megyei levéltárak többsége még az MNL létrehozása után is – raktári kapacitásaik függvényében – arra törekedtek, hogy a legújabb „levéltárérett” maradandó értékű iratanyagok folyamatos átvétele mellett az önkormányzati hivataloknál őrzött tanácsi korszakban keletkezett iratok átvételét végrehajtsák, illetve arra történő előkészítésüket végrehajtassák. Noha ezeknek az egyébként lezárt fondokhoz^[16] tartozó iratanyagoknak az őrzési ideje még miniszteri engedéllyel is jócskán letelt, az átadás előkészítését számos hivatal esetében sem a levéltár, sem a kormányhivatal nem tudta előmozdítani.

A raktári férőhely kapcsán említést érdemel az a körülmény is, hogy a megyei levéltárak jelentős része raktári kapacitáshiány miatt nem tudta átvenni a kívánt mértékben az egyébként már levéltárba adandó iratokat. Ezt bár a jogszabály lehetővé teszi, de országos problémát jelent, hogy az önkormányzati irattárak is zsúfoltak, ezért a tanácsi korszak iratanyagát néhány iratképző az irattárakból olyan helyiségekbe tette át, ahol azok maradandó értékű levéltárérett^[17] részének a fennmaradása is erősen kétséges, így mielőbbi átvételét veszélyeztetettsége is indokolja.^[18]

Amennyiben egy hivatalnál – akár a saját, akár a levéltár hibájából – 30 évnél korábban keletkezett iratok is őrizetben maradnak, az további kötelezettséggel jár: az adatvédelmi előírások betartásával bárki számára lehetővé kell tenni a kutathatóságot, vagyis a feltárni kívánt téma megjelölését tartalmazó kérelemre bármely természetes személy ingyenesen kereshet és az arra kiadott levéltári anyagról saját költségén másolatot készíttethet. Ilyen megkeresésre a hivatalok esetében még ha csak elvétve is kerül sor, a lehetőségét fenn kell tartani, aminek pedig e tekintetben is az iratanyag őrzési körülményeiben kell megnyilvánulnia.

Fentiek kiegészülnek az elektronikus iratoknak – az elektronikus formában tárolt iratok közlevéltári átvételének eljárásrendjéről és műszaki követelményeiről szóló 34/2016. (XI. 30.) EMMI rendeletben meghatározottak szerinti – a levéltári átadási kötelezettségével is.^[19] Végezetül – tekintettel arra, hogy az irattári segédkönyvek is az átadás részét képezik – a visszatartott ügyiratokról külön jegyzéket kell(ene) készíteni, amely az átadási jegyzék mellett szintén átadandó az illetékes közlevéltárnak.

A levéltári átadás előkészítése tehát egy komplex folyamat, amely ideális esetben magában foglalja az egyedi iratértékelésen – vagyis az irattári jeleknek az irat tartalma alapján történő felülvizsgálatán – alapuló, selejtezéssel párhuzamosan végzett előkészítést, a visszamaradó iratanyag rendezését és az elektronikus iktatókönyvben nem szereplő iratok jegyzékelését is. Utóbbi munkafolyamattal kapcsolatban említést érdemel, hogy 1990-től napjainkig nyolc önkormányzatok számára kiadott egységes irattári terv veendő figyelembe. Ezért fontos, hogy az a személy, aki a selejtezést végzi, tisztában legyen a jogszabályi és szakmai előírásokkal, amelyek meghatározzák, hogy mit kell megőrizni és mit lehet selejtezni.

A köziratok kezelésének levéltári ellenőrzése

Noha az önkormányzatok felett gyakorolt levéltári kontroll az egyedi iratkezelési szabályzat jóváhagyásától az iratselejtezési jegyzőkönyv felülvizsgálatáig terjed, mégis potenciálisan a legnagyobb ráhatással a helyszíni ellenőrzés – avagy szaktanácsadás – bírhat az iratkezelés folyamatára. Egyrészt azért, mert az előbbiekben lényegében formális, bürokratikus eljárásokról beszélhetünk, míg az utóbbi alkalom során tényleges lehetőség nyílik arra, hogy a levéltár hatást gyakoroljon az iratkezelés folyamatára, az azért felelős vezetőre, és ezáltal tényleges befolyással legyen az irattári anyag fennmaradására.

A levéltárügy rendezéséről szóló 1947. évi XXI. törvénycikk 23. §-a volt az, amely a vármegyei főlevéltárnok hatáskörébe utalta mindazon iratok selejtezésének ellenőrzését, amelyeket a levéltár fog átvenni. Innentől kezdve a közlevéltárak még mindig csak a közfeladatot ellátó szervek iratselejtezését ellenőrizték, de a korábbi szabályozáshoz képest előremutatónak bizonyult az új hatáskör. A levéltári anyag védelméről és a levéltárakról szóló 1969. évi 27. számú törvényerejű rendeletben szerepelt először az, hogy a levéltár olyan tudományos intézmény, amely – jogszabályban meghatározott keretek között – igazgatási feladatokat is ellát. Tevékenysége során pedig a levéltári anyag védelme érdekében szakmailag ellenőrzi a szervek iratkezelési rendjét és irattári selejtezését. A megyei levéltárakra rótt újtípusú területi szakfelügyeleti feladatokat az e rendelet végrehajtásáról szóló 30/1969. (IX. 2.) Korm. rendelet részletezte, kimondva, hogy a művelődésügyi miniszter a levéltári anyag fennmaradásának biztosítása érdekében a szervek iratainak védelmét és iratkezelésének rendjét a levéltár útján ellenőrzi. E rendelkezés hatálya alól kivételt csak a Minisztertanács állapíthatott meg.

Az illetékes levéltárnak az ellenőrzés – amelynek rendjét eme jogszabály még nem rendezte, ezért a szerv iratkezelési szabályzatán alapult – során észlelt hiányosságokról a hivatal vezetőjét kellett értesítenie. Amennyiben a hiányosságok megszüntetéséről az nem intézkedett, a levéltár a művelődésügyi miniszternek tehetett jelentést. Ezzel a szabályozással végeredményben a területi levéltárak illetékességébe tartozó összes „értékhatár fölötti”,^[20] azaz levéltárba adandó iratokat is keletkeztető „irattermelő” szerv iratkezelése és irattári munkája a levéltárak szakmai ellenőrzése alá került.^[21]

Napjainkban az Ltv. értelmében a nem selejtezhető köziratok fennmaradásának biztosítása érdekében az önkormányzati hivatalok iratainak védelmét és iratkezelésük rendjét – azok iratkezelési szabályzata alapján – az illetékes közlevéltár ellenőrzi. E feladatának ellátása során a levéltáros az iratkezelői és az irattári helyiségbe beléphet, az iratokba – a minősített adatot tartalmazók kivételével – és az iratkezelési nyilvántartásokba betekinthet, az iratkezelési tevékenységet folyamatában vizsgálhatja.

A 21. században az iratkezelés közlevéltári ellenőrzésére vonatkozó részletszabályokat a közlevéltárak és a nyilvános magánlevéltárak tevékenységével összefüggő szakmai követelményekről szóló 27/2015. EMMI rendelet helyezte új alapokra. Eszerint a levéltár az éves ellenőrzési tervét úgy állítja össze, hogy a központi államigazgatási szervek, bírósági, ügyészségi és rendvédelmi szervek, továbbá a vármegyei (fővárosi) és a városi önkormányzat hivatalainak iratkezelés-ellenőrzésére háromévenként, míg a nem felsorolt, de működésük során maradandó értékű iratokat létrehozó, vagyis a nem városi hivatali szervek iratkezelésének ellenőrzésére ötévenként kerül sor. Ez az előírás azonban több megyei levéltár esetében kivitelezhetetlen feladatnak bizonyul. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében például nagyságrendileg hatszáz szerv lett nyilvántartásba véve, míg az éves ellenőrzések száma az elmúlt évtizedben csupán egyszer érte el a százat. Ennek oka, hogy az ellenőrzés 1–2 munkanapot vesz igénybe az irattárak földrajzi elhelyezkedésétől függően. Ez az időtartam ráadásul előre nem látható események vagy akadályoztató körülmények közbejövetelekor ki is tolódhat.^[22]

A közlevéltári ellenőrzésnek ki kell terjednie a szerv nevében, címében és postacímében, telefon- és faxszámában, e-mail címében; a szerv iratkezelése közvetlen felelősének személyében, munkakörében, beosztásában bekövetkezett változásokra. Megállapítandó a szerv jogelődjének neve, működésének időtartama; amennyiben már van, közlevéltárban őrzött iratainak levéltári törzsszáma (fondszám) – több jogelőd esetén jogelődök szerinti bontásban. Ezen adatok tisztázására rendszerint nem az ellenőrzés során, hanem annak megkezdése előtt kerül sor. E preventív tájékozódásnak elsősorban nem a polgármesteri hivatalok, hanem kisebb települések közös hivatalainál van jelentősége. Kívánatos ugyanis, hogy a levéltáros „tudja, mit keressen”, tisztában legyen az elmúlt évtizedek közigazgatási változásaival az ellenőrzött szerv vonatkozásában. Főleg aprófalvas vidékeken jellemző, hogy az adott község másokkal alkotott közös tanácsot, másokkal körjegyzőséget és 2013-tól – bár az új szabályozás elvileg figyelembe vette a korábbi rendszer tapasztalatait^[23] – megint másokkal közös önkormányzati hivatalt. Természetesen az adott közigazgatási korszakokon belül is bekövetkezhettek átszervezések. Ennek következtében egy község iratanyaga akár három-négy településről is előkerülhet, utólagos egyesítésük pedig a levéltári rendezés során következhet be.

Az ellenőrzés további szempontjai már a helyszínen kívánnak meg személyes vizsgálódást. Noha egyetlen jogszabály sem írja elő az iratkezelés közlevéltári ellenőrzéséről való előzetes tájékoztatást, a megyei levéltárak mégsem razziaszerű megjelenést hoztak gyakorlatba, hanem az ellenőrzés előzetes – hivatalos megkeresésben történő – bejelentését. Az átirat szövegét 2022-től egységesítette az MNL. Ugyancsak bevezetésre került a szintén formalizált ellenőrzési jegyzőkönyv előzetes elektronikus megküldésének gyakorlata, ugyanis az abban szereplő adatok egy részének megadását a hivataltól várja a levéltár, még az ellenőrzés megkezdése előtt, ekképpen a szervek készülhetnek a vizsgálatra.^[24] A gyakorlat azonban azt mutatja – legalábbis Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében –, hogy sokan legjobb szándékuk ellenére sem tudják értelmezni a levéltár által küldött űrlapot.

Kevés kivételtől eltekintve hivatalok esetében a legutóbbi ellenőrzésről készült jegyzőkönyv – szöveges, leíró részének – áttekintése jelenti a kiindulópontot, ugyanis általában a korábban feltárt hiányosságok, elmaradások orvoslása érdekében tett intézkedések megvitatásával kezdődik a helyszíni ellenőrzés.

A levéltár munkatársai kiszállásuk során figyelmet fordítanak a teljes iratkezelési folyamat megismerésére, a postabontástól az irattárba adásig.^[25] Tanulmányozzák a szerv és annak jogelődjeinek levéltári átadásra érett, maradandó értékű irattári anyagát, éspedig az évkör, a mennyiség, illetve a közlevéltárba adás előtti további selejtezés indokoltsága szempontjából. Utóbbi eljárás lefolytatása kivétel nélkül szükségszerű, amennyiben a levéltár el kívánja kerülni a nem maradandó értékű iratok átvételét. Ehhez ugyanakkor elengedhetetlen a köziratok egyedi iratértékelésen alapuló vizsgálata, amit jogszabály nem ír elő, ezért feltétlenül szükség van a hivatal részéről a segítő együttműködésre is.^[26]

Ugyancsak összeírandó a térkép- és tervtári anyag, a szervnél tárolt kép- és hangfelvételek, amelyek szintén maradandó értéket képeznek. Bár elkülönített tervtár jellemzően csak a nagyobb városoknál fordul elő, egy-egy 19. századi kataszteri térkép még a legkisebb községekben is napjainkig fellelhető. Ugyanakkor kép- és hangfelvétel előkerülésére szinte egyáltalán nem lehet számítani.

A szervellenőrzés az elektronikus iratokra is kiterjed: rögzítendő az informatikai alkalmazás neve; a létrehozott fájlok formátuma; a fájlok száma és azok együttes mérete; az adatbázis mérete; továbbá, ha a közlevéltár a szervvel az elektronikus iratokra vonatkozó érvényes átadás-átvételi megállapodással rendelkezik, annak egyedi azonosítója is. 2015-ben még országos problémaként tartotta számon a levéltár, hogy egyes szervek nem nyomtatják ki a szoftver által generált iktatókönyveket, illetve ha ki is nyomtatják, akkor az kezelhetetlen struktúrát és mennyiséget eredményez.^[27] 2019-re ezt a helyzetet a hivataloknál bevezetett ASP rendszer, és az ahhoz kapcsolódóan kiadott új egyedi iratkezelési szabályzatok orvosolták, azonban egyrészt megmaradt az addigi probléma, miszerint a korábbi – egymást váltó – iratkezelési szoftverek adattartalma hozzáférhetetlen maradt, illetve az ASP-be történő migrálás során is adatvesztés következett be. Van olyan járásszékhely például, ahol az adatvesztést az előzte meg, hogy az elektronikus iktatással párhuzamosan vezették a hagyományos papíralapú iktatókönyveket is. Előbbiek adattartalma csak részben maradt fenn a migrálás után, míg utóbbiak mind a mai napig hozzáférhetők.^[28]

Szúrópróba-szerűen vizsgálandó az iratok irattári terv szerinti irattári tételbe sorolása. Általános tapasztalat az, hogy a hivataloknál – egy-egy kivételtől eltekintve – irattáros egyáltalán nincs foglalkoztatva, de még az is ritka, hogy egy ügyintéző tartja kezében az irattárat. Ebből is következik az az országos jelenség, hogy a mai korban alkalmazott iratkezelési módszereket – azaz iratkezelési szabályzatot és irattári tervet – alkalmazzák a korábbi, az irat keletkezésekor hatályos helyett. Nagyobb probléma, amikor tételszám egyáltalán nem kerül az ügyiratra, amely a későbbiekben jelentősen megnehezíti a selejtezés lefolytatását, hiszen utólag kell tárgy és tartalom alapján az irat iktatásakor hatályos irattári terv használatával beazonosítani az ügyiratot. A munkát mindenesetre jelentősen megkönnyítheti az a körülmény, amikor egyes ügytípusok (főként különféle segélyek, támogatások) iratait előrelátóan különkötegelik.

Ellenőrizni kell továbbá az iratok nyilvántartásával, a nyilvántartáshoz kapcsolódó segédletek készítésével, az irattári anyag szakszerű kezelésével, biztonságos őrzésével és használatával kapcsolatos előírások végrehajtását. Számba veendők a végrehajtáshoz szükséges személyi, tárgyi és technikai feltételek. Mindezek alapján a levéltár iratkezelési kérdésekben szaktanácsot ad, valamint feltárja a maradandó értékű irattári anyag épségben és használható állapotban történő fennmaradását veszélyeztető hibákat és hiányosságokat. Ezeket – a papíralapú és elektronikus iratanyagra vonatkozó összes információval egyetemben – jegyzőkönyvbe foglalja, megszüntetésükre vonatkozóan határidőt állapít meg. Amennyiben a szerv a szükséges intézkedéseket határidőben nem teszi meg, 2021. január 1-jétől az illetékes közlevéltár 15 napon belül köziratok védelmére irányuló hatósági eljárást kezdeményezhet.

2012. május 16-ig a törvény úgy rendelkezett, hogy ha az ellenőrzött szerv a jegyzőkönyvben meghatározott ideig nem intézkedik az abban foglalt hiányosságok megszűntetéséről, akkor a levéltár szabálysértési eljárás indítása céljából a felügyeleti szervet értesíti, annak hiányában az eljárás indítását maga kezdeményezi. Ezt a szankcionálási módot a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény és az azzal összefüggő egyes törvények módosításáról, valamint a katasztrófavédelemmel kapcsolatos egyes törvényi rendelkezések módosításáról szóló 2012. évi XXXI. törvény 37. § 5. pontja hatályon kívül helyezte. Ugyanakkor a közirat engedély nélküli megsemmisítésének tilalma továbbra is hatályban maradt, de a szankcionálás közvetlen lehetősége megszűnt. Ez jelentős visszalépés volt ahhoz képest, hogy a Népköztársaság Elnöki Tanácsának a levéltárakról szóló 1950. évi 29. számú törvényerejű rendelete még büntető rendelkezéseket is tartalmazott. A 31. § (1) bekezdés értelmében – amennyiben cselekménye súlyosabb büntető rendelkezés alá nem esett –, vétséget követett el és három évig terjedhető fogházzal volt büntetendő az a személy, aki a törvényerejű rendelet biztosította védelem alatt álló iratot szándékosan megrongált, elpusztított vagy megsemmisített.

A 2021. évi CXLVI. törvény 20. §-a iktatta be a levéltári törvénybe a köziratok védelmére irányuló hatósági eljárást, ami 2022. január 1-jén lépett hatályba. Az eljárás szükségszerűsége az ingatlan-nyilvántartásról szóló 2021. évi C. törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti rendelkezésekről, valamint egyes, az ingatlan-nyilvántartással, területrendezéssel, településrendezéssel kapcsolatos és kulturális tárgyú törvények módosításáról szóló előterjesztéshez benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája során hangzott el: „a közlevéltárak jelenleg is széles körű ellenőrzési jogosultságokkal rendelkeznek az illetékességi körükbe tartozó közfeladatot ellátó szervek köziratainak megőrzése vonatkozásában, ugyanakkor az ezek megőrzését súlyosan veszélyeztető körülmények hatékony kezelése érdekében indokolt a köziratok védelmére irányuló hatósági eljárás megteremtése. Ezért az MNL hatósági feladatköre bővül a köziratok védelmére irányuló hatósági eljárás létesítésével.”^[29]

Utóbbira tehát akkor kerülhet sor, ha a közfeladatot ellátó szerv a levéltár által megállapított veszélyeztető körülményeket határidőben nem szünteti meg, vagy az érintett iratanyag megmentése csak azonnali intézkedés révén biztosítható. Ilyen esetben a levéltár – mint hatóság – kötelezi a szervet irattári anyagának saját költségén a kijelölt központi szolgáltatónál, a Nemzeti Dokumentumkezelő Nonprofit Zrt.-nél történő elhelyezésére. Miután a közfeladatot ellátó szerv az irattári anyag szabályszerű megőrzését súlyosan veszélyeztető hibákat és hiányosságokat megszünteti, kérelmére a Levéltár engedélyezheti irattári anyaga visszaadását és annak újólagos iratkezelését.^[30]

A szervellenőrzés célja végső soron tehát az, hogy az illetékes közlevéltár szervtípustól függően 3–5 évente meggyőződjön: az iratkezelés a vonatkozó jogszabályi előírásoknak megfelelően zajlik a gyakorlatban és preventív jelleggel kiküszöböljön minden olyan körülményt, amely a maradandó értékű iratok fennmaradását veszélyezteti. Eme feladat eredményességét több tényező is jelentősen befolyásolja: a levéltárnak nincs kapacitása három-, illetve ötévenként ellenőrizni minden hivatalt, raktári férőhelyhiány miatt nem tud illetékességből iratanyagot átvenni, illetve a szervnél nincs, aki a napi ügyintézés mellett selejtezéssel is foglalkozzon. Ilyen esetekben elkerülhetetlen az irattári anyag felesleges felhalmozódásának bekövetkezése.

A 335/2005. Korm. rendelet a kormányhivatalok számára előírja, hogy az önkormányzati hivatalok és az önkormányzati társulások esetében az ellenőrzések éves ütemtervét az illetékes közlevéltárral egyeztetve határozzák meg, valamint az ellenőrzési jegyzőkönyv egy példányát tájékoztatásul számukra is küldjék meg.^[31] További szabályozás hiányában az együttműködés kibővítése a helyi vezetőkön múlik. Így alakulhatott ki, hogy több vármegyei levéltár esetében bevett gyakorlattá vált a kormányhivatallal történő közös ellenőrzés.^[32] Eme együttműködések keretében, noha minden esetben gyümölcsözőnek bizonyultak – mindhárom fél kölcsönös hasznára válva – a szabálytalanságok megszüntetése és a levéltári átadás előmozdítása szempontjából,^[33] a levéltári ellenőrzéseknek csak egy része hangolható össze a kormányhivatalokkal, hiszen utóbbiak ezirányú tevékenysége töredéke a levéltárak által bonyolítottaknak.

Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében az együttműködés egy másik változata alakult ki: a levéltár ellenőrzéseiről és az azokon megállapított határidőkről tájékoztatja a kormányhivatalt, illetve egyes esetekben a főispán segítségét kéri a lejárt őrzési idejű maradandó értékű köziratok levéltári átadásának előmozdítása érdekében. A kormányhivatal aztán e megkereséseket figyelembe veszi ellenőrzési ütemtervének összeállítása során, ekképpen részben olyan hivatalokat von vizsgálat alá, ahol a levéltár már hiányosságokat és a jogszabályi kötelezettség teljesítésében elmaradást állapított meg.

A köziratok megsemmisülésének esete

Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a köziratok megsemmisítésének megszűnt a közvetlen szankcionálási lehetősége. Az illetékes közlevéltár részéről hatósági eljárás megindítása csak menthető iratanyag esetén, preventív jelleggel kezdeményezhető – tehát már kényszerselejtezésre váró iratanyag vonatkozásában sem – a további károsodás megelőzése érdekében. Az irattári anyag szabályszerű megőrzése veszélyének észlelése esetére tehát van,^[34] míg az engedély nélküli köziratmegsemmisítés feltárásának esetére nincs követendő eljárás a közlevéltárak számára.^[35] Ez a körülmény tovább nehezíti a maradandó értékű irattári anyag fennmaradásának biztosítását, amit jól szemléltet az alábbiakban ismertetett eset.

Egy közös önkormányzati hivatal székhelye 2011-ben megkezdte a lejárt irattári őrzési idejű iratainak selejtezését. Az eljárás több ütemben zajlott, az illetékes közlevéltár 2011-ben, 2013-ban és 2014-ben záradékolt iratselejtezési jegyzőkönyvet. A selejtezési eljárással párhuzamosan – a levéltár javaslata és iránymutatása szerint – a hivatal megkezdte a lejárt irattári őrzési idejű, maradandó értékű iratai levéltárba adásának előkészítését. Ezt a 2014-ben ellenőrzést végző kormányhivatal is rögzítette. 2015. február 18-án a levéltár kiszállt a helyszínre, amelynek során megállapítást nyert, hogy a jogelőd községi tanács által keletkeztetett 1953 és 1990 közötti maradandó értékű iratokat átadásra előkészítették és tételes jegyzékkel látták el. A levéltári őrzésre alkalmas háromrétegű savmentes archiváló dobozokban elhelyezett iratanyag levéltári átadásának határidejét – tekintettel arra, hogy már csupán a beszállítás időpontjának leegyeztetése maradt hátra – a levéltár a hivatal jegyzőjével egyetértésben 2015. február 25-ben állapította meg.

Az átadás-átvétel időpontjának egyeztetését a hivatal mégsem kezdeményezte, ezért a levéltár 2017. június 12-én kelt levelében^[36] tájékoztatást kért a fent említett iratok levéltárba adása elmaradásának okairól. Válasz hiányában a levéltár 2017. június 21-én utóellenőrzést hajtott végre, amelynek során az átadásra előkészített iratanyag nem volt fellelhető, hollétéről a jegyző nem tudott információval szolgálni. Többszöri telefonon történt megkeresést követően 2017. augusztus 18-án a hivatalvezető az iratanyag – az irattárat is érintő felújítás során bekövetkező – pusztulásáról adott tájékoztatást, ami alapján a levéltár jegyzőkönyvet vett fel. Megsemmisültek a tanácsülési és végrehajtó bizottsági jegyzőkönyvek, a maradandó értékű – köztük a jogbiztosító, például hagyatéki leltárügyekben keletkezett – köziratok, valamint az irattári segédkönyvek.

Utóbbi dokumentumot és a hivatal levelét a levéltár tájékoztatás céljából megküldte a kormányhivatalnak,^[37] amely 2017. december 14-én soron kívül ellenőrizte a hivatal iratkezelését. Az erről készült, levéltár számára megküldött jegyzőkönyvből azonban kiderült: a vizsgálódás tárgyát ugyanaz képezte, mint a tervszerű ellenőrzések esetében. Ráadásul rögzítésre került: „2013. évben kezdődött egy selejtezési folyamat, melynek eredményeként a 90-es évekig keletkezett iratok tekintetében a 2014. évben selejtezésre, illetve a levéltárnak átadásra kerültek a lejárt megőrzési idejű iratok. [sic!] A selejtezésről készült jegyzőkönyv bemutatásra került. Jegyző asszony tájékoztatása alapján, a 90-es évek után keletkezett iratok selejtezésre történő előkészítését a 2018. évben kezdik meg.”^[38]

Vagyis a kormányhivatal munkatársai nem csupán nem hiányolták az irat átadás-átvételi jegyzőkönyvet, de azt is dokumentálták, hogy sor került annak az iratanyagnak az átadására, amelynek pusztulását a levéltár eleve jelezte, és ami miatt egyáltalán sor került a nem ütemezett ellenőrzésre. Nem véletlen hát, hogy a jegyző által 2018. január 10-én készített intézkedési terv nem tartalmazott egyetlen levéltárral kapcsolatos pontot sem.^[39]

A tárgyban szerzett tapasztalatok és a 90-es években keletkezett iratok selejtezésére vonatkozó jegyzői kijelentés alapján a levéltár 2018. július 20-án újabb ellenőrzést tartott, amit már a kirendeltségekre is kiterjesztett. A szúrópróba-szerű vizsgálat során megállapítást nyert, hogy a megmaradt 3–4 ifm (iratfolyóméter) terjedelmű tanácsi iratanyagban még elszórtan előfordulnak maradandó értéket képviselő iratok (pl. TÜK-iratok) és az iratpusztulásra való tekintettel, ezek levéltári átadásra való előkészítése kiemelkedően fontos. A 2003-ig keletkezett, lejárt őrzési idejű maradandó értékű köziratok átadását a levéltár a hivatal jegyzőjével egyeztetve 2018. december 31-ben határozta meg.^[40]

Miután a meghosszabbított határidő is letelt, 2021. július 13-án a levéltár értesítette a hivatalt, miszerint az intézmény összegezte a lefolytatott iratkezelés-ellenőrzések során feltárt hiányosságok megszüntetésével összefüggésben beérkező megkereséseket és nyilvántartása alapján azt állapította meg, hogy a hivatal székhelye és kirendeltségei részéről többszöri felhívás ellenére sem történt előrelépés a lejárt őrzési idejű maradandó értékű köziratok átadása érdekében. A levéltár ugyanakkor információt adott arról is, hogy fentiek okán az átadás előmozdítását a kormányhivatal illetékességébe tette át. A tájékoztatás arra is kiterjedt, hogy amennyiben a hivatal az átadás előkészítése ügyében lépéseket tervez, avagy az előkészítés már folyamatban van, továbbra is folyamatos – akár helyszíni – konzultációs lehetőséget biztosít a munka segítése céljából.^[41] Ennek ellenére a levéltári átadás előkészítése érdekében 2023. július végéig sem következett be előrelépés.

Összegzés

Az ügyvitel részét képező iratkezelésnek – és magának az ügyirat önkormányzati életciklusának is – záró szakaszát a selejtezési eljárás vagy a levéltárnak való átadás jelenti. Amint arra rámutattam, a két tevékenység összekötése egy komplex, speciális szakértelmet igénylő folyamat, amit az önkormányzati hivatalok tisztviselői sokszor nem tudnak, vagy egyszerűen nincs lehetőségük elvégezni még az illetékes közlevéltár segítő közreműködése ellenére sem.

A több évtizedes elmaradás felszámolására külső munkaerő – jellemzően levéltáros szakember megbízása – jelenthet sokszor megoldást. Ez többnyire önkormányzati forrásból valósítható meg, amely közös hivatal esetében egy meglehetősen vegyes kép kialakulásához vezethet az iratkezelés tekintetében. A kétezer fős lakosságszámot el nem érő települések önkormányzatai ugyanis abban az esetben sem élhetnek önálló szervezetalakítási jogukkal, ha anyagi viszonyaik ezt egyébként lehetővé tennék.^[42] Ekképpen egy polgármester hiába áldoz az iratkezeléssel kapcsolatos elmaradások orvoslására, egy kirendeltség esetében a székhelyen továbbra is fennálló hiányosságok a jövőben ugyanúgy beárnyékolják az e téren elért eredményeket a teljes hivatal vonatkozásában. Az iratkezelés kapcsán is láthatjuk tehát: egy sok kistelepülés által fenntartott közös hivatal esetében a szűkös források miatt egyáltalán nincs arra garancia, hogy valamennyi település számára biztosított legyen a megfelelő minőségű és mértékű hivatali támogatás.^[43]

Bár a polgármesteri hivatalok sok tekintetben szerencsésebb helyzetben vannak, levéltári átadás szempontjából nem tapasztalható számottevő különbség a két hivataltípus között. A jelenség tehát a teljes önkormányzati hivatalszervezet esetében fennáll, ami levéltári oldalról a szankcionálási lehetőség megszűnésével, önkormányzati részről pedig a polgármester által kinevezett és egzisztenciálisan függő jegyző szakmai súlyának relativizálódásával magyarázható.^[44] Végezetül az e téren jelentkező problémák összefüggésbe hozhatók a jegyző hatáskörének hiányával is arra nézve, hogy feladatai ellátásához, hatáskörei gyakorlásához a szükséges mértékben pénzügyi forrást tudjon biztosítani saját maga számára.^[45]

^[1] SZAMEL Lajos (1984): Az államigazgatási eljárás. In BERÉNYI Sándor – SZAMEL Lajos – BARACZKA Róbertné – IVÁNCSICS Imre: Magyar államigazgatási jog. Általános rész. BM Könyvkiadó, Budapest, 648. o.

^[2] CSIZMADIA Andor: Bürokrácia és közigazgatási reformok Magyarhonban. Gondolat Kiadó, Budapest, 1979, 67–72. o.

^[3] VARGA Ádám: Van-e jelentősége a helyi önkormányzáshoz való jog alapjogként tételezésének? Alkotmánybírósági Szemle, 2021/1., 8. o.

^[4] HERMANN István (szerk.): Magyarország levéltárai. Budapest, 2022, 11. o.

^[5] GERGŐ József: A megyei önkormányzatok konszolidációjával és a települési önkormányzatoktól a feladatok átvételével a magyar államhoz került vagyonelemekkel kapcsolatos tapasztalatok. In AUER Ádám – BOROS Anita – SZÓLIK Eszter (szerk.): Az önkormányzati vagyongazdálkodás aktuális kérdései. Dialóg Campus Kiadó, Budapest, 2018, 77–86., 79. o.; SIKET Judit: A helyi önkormányzatok közigazgatási autonómiája Magyarországon. Az autonómia egyes tárgykörei intézménytörténeti és nemzetközi kitekintéssel, figyelemmel a Helyi Önkormányzatok Európai Chartájára. 223–224. o.

^[6] HORVÁTH István: A közszolgáltatás-szervezés szervezetelméleti kérdései a levéltárügy területén. Acta Humana 2021/3., 73–88., 84. o.

^[7] Ltv. 1. §.

^[8] 335/2005. Korm. rendelet 1. §.

^[9] Ltv. 9. § .

^[10] 335/2005. Korm. rendelet 64. §.

^[11] 335/2005. (XII. 29.) Korm. rendelet 64. §.

^[12] Az őrzési idő tekintetében némi ellentmondás érződik a levéltári törvény 12. §-án belül, hiszen a közlevéltár tizenöt éven belül keletkezett közirat átvételére csak jogszabály alapján kötelezhető, ugyanakkor a „a keletkezés naptári évétől számított tizenötödik év végéig” – vagyis nem a tizenötödik év leteltét követően – kell a nem selejtezhető köziratokat átadni a levéltárnak. Szerencsésebb volna a minősítési idő lejártánál használt megfogalmazást alkalmazni itt is, vagyis: „a tizenötödik év lejártát követő naptári év végéig”.

^[13] 335/2005. Korm. rendelet 64–65. §.

^[14] A 2020. évi XXXII. törvény 9. § (1) bekezdése módosította a köziratok keletkeztető szervnél történő őrzési idejének meghosszabbítását ötről tíz évre.

^[15] A 2010-es években még mindig a tanácsi korszak iratanyaga képezte a levéltár iratgyarapodásának egyik legmeghatározóbb részét és a 2020-as években is folytatódnak az átvételek. A Magyar Nemzeti Levéltár 2015. évi munkajelentése, 18. o.

^[16] A tanácsi szervek levéltári szempontból lezárt fondoknak tekinthetők, hiszen a tanácsok már nem létező szervek, ezáltal nem is keletkeztetnek iratanyagot.

^[17] A „levéltárérett” kifejezést dr. Szabó István használta először a magyar szakirodalomban, amikor is dr. Pius Dirr Stadtarchiv und Gegenwart című munkáját ismertette: „»levéltárérett« mindaz az iratanyag, mely pályáját lefutotta s az ügykezelésben már nem szükséges”. SZABÓ István: Pius Dirr: Stadtarchiv und Gegenwart. Különnyomat a „Münchener Wirtschafts- und Verwaltungs-Blatt” 1931. november havi számából. Levéltári Közlemények, 10. (1932) 1–2., 131–132. o.

^[18] A Magyar Nemzeti Levéltár 2013. évi munkajelentése 12. o.

^[19] Ltv. 12. §.

^[20] A levéltári értékhatár kérdése az 1950-es években merült fel először. A fogalmat a Levéltárak Országos Központja által 1957-ben kiadott utasítás-tervezet nyomán akként lehet meghatározni, hogy az a vonal, ami alá azok a szervek tartoznak, amelyeknek egyetlen irata sem minősül levéltári értékűnek. Utasítás a minimális levéltári értékhatár alá eső irattárak kérdéseinek szabályozásáról. Tervezet. 86401-17-3/1957 LOK. 1957. február 27.

^[21] ROMÁN János: A tanácsi iratkezelés ellenőrzésének levéltári tapasztalatai Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Állam és Igazgatás, 19. évf. 10. sz., 936–943., 936. o.

^[22] Szervellenőrzés. Folyamatleírás, Magyar Nemzeti Levéltár, 2020.

^[23] FARKASNÉ GASPARICS Emese: Magyarország helyi önkormányzatairól szóló törvény születéstörténete és jelene. Comitatus Önkormányzati Szemle, 2018/4., 24–30., 29. o.

^[24] A Magyar Nemzeti Levéltár 2016. évi munkajelentése 16. o.

^[25] A Magyar Nemzeti Levéltár 2016. évi munkajelentése 15. o.

^[26] A hivatal részéről a selejtezés kapcsán érdemes előzetes egyeztetést kezdeményezni, mert előfordulhat, hogy az illetékes közlevéltár nem fogadja el az egyedi iratértékelésen alapuló selejtezést: ehelyett az irattári tételszámok és a hozzájuk tartozó megnevezések felsorolását követeli meg az iratselejtezési jegyzőkönyvben. MNL/SzSzBVL/12308-2/2023. Ez az eljárás azonban magában foglalja a maradandó értékű köziratok tömeges megsemmisítésének jóváhagyását, ugyanis nem számol az irattári tételszámok téves alkalmazásával. Ezért – véleményem szerint – tárgy alapján nagyobb biztonsággal állapíthatja meg a levéltáros az ügyirat selejtezhetőségét.

^[27] A Magyar Nemzeti Levéltár 2015. évi munkajelentése 16. o.

^[28] BAZML/509-2/2019.

^[29] Országgyűlési Napló, 2021. december 13. hétfő. (230. szám) 1493.

^[30] Ltv. 11/A. §; A Magyar Nemzeti Levéltár eljárásrendje az irat közirati minőségének megállapításával összefüggő hatósági eljárás és a köziratok védelmére irányuló hatósági eljárás kapcsán. MNL/KVIFO/3-1/2022. 14–15. o.

^[31] 335/2005. Korm. rendelet 67/A. §, 67/C. §.

^[32] A Magyar Nemzeti Levéltár 2015. évi munkajelentése 16. o.

^[33] Uo.

^[34] Tájékoztató a Magyar Nemzeti Levéltár köziratvédelmi hatósági jogkörével és feladataival kapcsolatban. MNLH/KVIFO/11-1/2023.

^[35] Elvileg logikus lehetne a közokiratokkal kapcsolatos szankciók alkalmazhatóságának lehetősége. Ezzel kapcsolatban azonban megjegyzést érdemel a jogszabályokban alkalmazott szóhasználat különbözősége: a levéltárak működésével kapcsolatos szabályozások és tájékoztatók kizárólag a „közirat” fogalmát ismerik, míg a Btk. 346. § (1) bekezdés b) pontja a „közokirat” megsemmisítését és megrongálását szankcionálja. A két kategória részben fedi egymást, de elhatárolásuk nem teljesen egyértelmű, ennek vizsgálata pedig kívül esik jelen tanulmány keretein.

^[36] BAZML/1644-2/2017.

^[37] BAZML/1644-4/2017.

^[38] BAZML/1097-1/2018.

^[39] Uo.

^[40] BAZML/1726-2/2018.

^[41] MNL/BAZML/22661-1/2021.

^[42] VARGA Ádám – SZABÓ István: A helyi önkormányzás. In CSINK Lóránt – SCHANDA Balázs – VARGA ZS. András (szerk.): A magyar közjog alapintézményei. Pázmány Press, Budapest, 2020, 1029. o.

^[43] ZONGOR Gábor: Szubjektív értékelés az önkormányzati rendszerről és annak változásáról. Új Magyar Közigazgatás, 2016/326–32., 29. o.

^[44] JÓZSA Zoltán: Reflexiók az önkormányzati rendszer elmúlt 25 éve kapcsán. Acta Universitatis Szegediensis: acta juridica et politica, 2018, 499–506., 505. o.

^[45] PATYI András: Gondolatok a magyar helyi önkormányzati rendszer általános szabályairól. In SZOBOSZLA-KISS Katalin – DELI Gergely (szerk.): Tanulmányok a 70 éves Bihari Mihály tiszteletére. Universitas-Győr Nonprofit Kft., Győr, 2013., 379–395, 389–390. o.