Naponta találjuk szembe magunkat a dömpingszerű jogalkotás kisebb-nagyobb ellentmondásaival. Ezek közül most egy olyat mutatok be, melynek eredményeként a saját kérelmemet kellett elutasítanom. Mint adóhatóság kerültem szembe magammal mint közlekedésigazgatási hatósággal.

A gépjármûadóról szóló és többször módosított 1994. évi LXXXII tv. (Gjt.) 2. § (1) bekezdése szerint az adó alanya – a (2)- (4), illetve a (6) bekezdésben foglalt kivétellel – az a személy, aki a közúti közlekedési nyilvántartásról szóló 1999. évi LXXXIV tv. alapján vezetett jármûnyilvántartásban az év elsõ napján üzemben tartóként – ennek hiányában – tulajdonosként szerepel. Ez utóbbi esetben a tulajdonos üzemben tartót is jelent. Az adó alanya (üzemben tartó) köteles a gépjármûadót az önkormányzati adóhatóságnak megfizetni. Ennek elmulasztása esetén vele szemben az adóhatóság végrehajtási eljárást kezdeményez.

A Gjt. 9. § (4) bekezdése szerint, amennyiben az adóalany adótartozása az egyévi adótételt meghaladja, és a közúti közlekedési nyilvántartásban újabb adóalanyt a közlekedési igazgatási hatóság nem tüntetett fel, az adóhatóság kezdeményezheti a gépjármûnek a forgalomból történõ kivonását. A közlekedésigazgatási hatóság a kivonás jogosságát nem vitathatja. A folyamatosan romló adófizetési morál mellett ez az eszköz egy igen egyszerû, de ugyanakkor a gyakorlat szerint igen hatásos az adóhatóság kezében.

A rendelkezés azért is nagy jelentõségû, mert az utóbbi idõben egyre többen vásárolnak lízingre, illetve bérlik az általuk használt gépjármûvet. A lízingelõk, bérlõk a hatósági nyilvántartásban üzembentartóként kerülnek bejegyzésre, így õk az adóalanyok. A gépjármû tulajdonjogával azonban nem rendelkeznek, az a finanszírozó pénzintézetnél vagy lízingcégnél marad. Az igazán jelentõs mértékû adó megfizetésére kötelezett fuvarozó cégek gyakorlatilag ma már ebben a konstrukcióban mûködnek. Itt tehát elválik a tulajdonos és az üzemben tartó.

Az eddigiek alapján tehát mint adóhatóság kérelmet nyújtottam be magamhoz, mint közlekedésigazgatási hatósághoz egy olyan gépjármû kivonására, ahol az üzemben tartó és a tulajdonos személye nem ugyanaz.

A közúti közlekedési igazgatási feladatokról, a közúti közlekedési okmányok kiadásáról és visszavonásáról szóló 35/2000. (XI. 30. ) BM-rendelet (BMrendelet) 88. § (1) bekezdés a) pontja szerint, ha a gépjármû tulajdonosa a gépjármûadó-fizetési kötelezettségének nem tett eleget, az adóhatóság kérelmére a közlekedési igazgatási hatóság a gépjármûvet a forgalomból kivonja.

És ebben a pillanatban szakmai vitába kerültem önmagammal.

Közlekedési igazgatási hatóságként az elõbb említett jogszabályi helyre hivatkozva és annak ellenére, hogy a kivonás jogosságát nem vitattam, nem teszek eleget a megkeresésemben foglaltaknak azokban az esetekben, amikor kötelezett a gépjármû tulajdonjogával nem rendelkezik. A rendelet a hivatkozott helyen csak a tulajdonost nevesíti mint adófizetésre kötelezett, holott a gépjármûadótörvény ilyen kötelezettséget az üzemben tartónak határoz meg.

A BM-rendelet 88. § (1) bekezdése a) pontja ezzel szemben az üzemben tartót nem nevesíti mint adófizetésre kötelezett személyt, csak a tulajdonost. Hiába van az adófizetésre kötelezettnek adótartozása, ha a gépjármûnek nem a tulajdonosa, a fogalomból történõ kivonást a közlekedési igazgatási hatóságként nem foganatosítom.

A BM-rendelet 88. § (1) bekezdésének c), f) pontjai és a (3) bekezdése szerint, ha az ott leírt kötelezettségeknek a jármû tulajdonosa (üzemben tartója) nem tesz eleget, akkor az illetékes hatóság megkeresésére a közlekedési igazgatási hatóság a gépjármûvet a forgalomból kivonja.

Itt már a jogszabály nemcsak a tulajdonost ismeri, hanem az üzemben tartót is, akinek mulasztását szankcionálja.

Mielõtt elutasítottam volna saját kérelmemet, próbáltam segítséget kérni felettes hatóságainktól. Nagyon készségesen álltak rendelkezésemre. Az eredmény? Igen érdekes: adóvonalon azt a tanácsot kaptam, hogy ki ne vonjam a gépjármûvet, mert ezt a BM-rendelet nem teszi lehetõvé. Okmányirodai vonalon az ellenkezõjét: vonjam csak ki nyugodtan, a BMrendelet pont a fentebb említett okok miatt szinonimaként használja a tulajdonos és az üzembentartó fogalmakat. Mielõtt kérdeztem, meg voltam gyõzõdve arról, hogy pont fordítva fogják tanácsolni.

Természetesen arról mindig tájékoztattak, hogy ugyebár ezt csak egy állásfoglalás, ami semmilyen kötelezõ erõvel nem bír, és erre így hatósági, bírósági eljárásban nem hivatkozhatok.

Ezek után még mindig próbáltam meggyõzni magamat. A gépjármûadót törvény szabályozza, a közlekedésigazgatást rendelet. Talán ha a jól ismert jogforrási hierarchiára hivatkoznék. Kérdés, hogy egy jogorvoslati eljárásban vajon melyik irányzat lenne erõsebb. Bírósági eljárásig eljutva vajon a bíró mit szólna a tulajdonos és az üzemben tartó szinonimaként történõ alkalmazásához? A jogforrási hierarchiára meg talán azt mondaná, hogy ez nem az õ dolga, foglalkozzon vele az Alkotmánybíróság.

Végül döntöttem, és nem vontam ki a gépjármûvet. Az oka nem az, hogy meggyõztem magamat, inkább az óvatosság. Nagy értékû gépjármûvek, nagy értékû szállítási szerzõdések. Ha egy jogszerûtlen forgalomból történõ kivonás miatt a vállalkozót kár éri, kezdõdik egy másik, anyagiakban a hivatalra és rám nézve sokkal súlyosabb ügy, ami ugyebár senkinek sem hiányzik.

Adóhatóságként most egy másik végrehajtási móddal, az inkasszóval próbálkozunk. Egyelõre eredménytelenül, de legalább teljes jogi biztonságban.

E lap hasábjain a jogalkotás-jogalkalmazás problematikájával Tóth Károly gyõrteleki jegyzõ kollégánk foglalkozik rendszeresen. Mint jó szomszéd ígérem, hogy elõször és utoljára tettem be a lábamat erre a területre. (Szatmárt nem ismerõk számára tájékoztatásul annyit, hogy a két település 10 km-re található egymástól.) ■