Szt. István államszervezésének idején sógora és nádorispánja, Aba Sámuel, gyakorlatilag uralta a Hernád folyó forrásvidékétől a Közép-Tisza vidékig (Szolnokig), keleten a Zagyváig elterülő, a Mátrát is magába foglaló vidékeket. E területen alakult ki 1010 után Újvár megye, melynek központja Abaújvár földvára, volt, s onnan igazgatták a hevesi részeket is. Heves vármegye önállósulása hosszas folyamat volt, végső soron csak a XIII. század végére fejeződött be.

Korai ispáni centrum a hevesi földvár volt; V. István királynak ott és Hajóhalmon tartott 1271-iki országos gyűlésén a Dunán inneni birtokosok többsége részt vett. „Hevesújvármegye” királyi ispánságból gyorsan nemesi önkormányzatú vármegyévé szerveződött; 1323-ban tűntek fel először a nemesség által választott szolgabírák.
A Hevesi földvár – mint megyeközpont – a nemesi önkormányzatú vármegyében veszített súlyából; a bírósági és közgyűlés színhelye előbb Kompolt, majd Verpelét lett. A király által kinevezett főispánok – egyúttal többnyire siroki várnagyok – az Anjou-korban rendszerint az Aba-leszármazott Kompolt nemzetség valamelyik ágából, azután a Rátót nembeli Tari családból, olykor más nagybirtokos famíliákból (Pálóczi, Rozgonyi stb.) kerültek ki.
Az egri püspök Mátyás királyságának végén tett szert megyei vezető szerepre, majd a Jagelló-kortól kezdve évszázadokon át, jogilag automatikusan ők töltötték be az örökös főispáni tisztet. Az alispánok a XVI. század közepéig a főispánok familiárisai voltak, csak attól kezdve szólhatott bele választásukba a köznemesség.
Egyházszervezés
A megye kifejlődésének történetéhez szorosan kapcsolódott az egyházszervezés. Az egri püspökség 1009-ben már fennállt, s közvetlen birtokterülete, az ún. Egri Völgy (Vallis Agriensis) az egész középkorban különálló egyházi és közigazgatási egységet képezetett: nem terjedt ki rá sem Heves, sem Borsod vármegye hatásköre. E kis tájra a XI. század közepétől Rajna-Mosel vidéki vallon, majd bajor betelepülők is érkeztek, elősegítve a szőlő- és borkultúra, a kézművesség elterjedését, a demográfiai és települési expanziót (pl. Nagytálya, Felnémet) és a városiasodást (Eger, Gyöngyös).
A középkor folyamán megtelepültek a megyében a premontrei (Hatvan), a kartauzi (Felsőtárkány), a ferences (Eger, Gyöngyös), az ágostonos (Eger), a pálos (Felnémet, Pálosveresmart) szerzetesek is. Sorra épültek tartós kőanyagból a falusi plébániatemplomok (pl. Gyöngyöspata, Tarnaszentmária). Az akkori megyeterületen az Anjou-korban 97 önálló plébániát írtak össze.
Középkor
A tatárjárást követő évszázad folyamán szabad költözővé vált és egyenként kb. 30 holdas telkeket birtokló jobbágyok nemcsak talpra álltak, hanem gazdaságilag meg is erősödtek, nőtt a népszaporulat. A lakott helységek számára 1400 után 200-ra becsülhető, közülük Eger, mint püspöki város „civitas”, Gyöngyös”oppidium”, azaz mezőváros nevet viselt.
A Mohácsot követő kettős királyság idején valójában nem a jogi, hanem a fegyveres erőviszonyok domináltak. 1527-ben és 1529-ben egyaránt háromszor jelentek meg Ferdninánd, illetve Szapolyai hadai a megyében, a nagyurak önkényesen foglaltak el falvakat.
A falvak ideiglenes vagy végleges  elnéptelenedése már az 1548. évi tizedösszeírásból érzékelhető, s az 1552-es egri diadal ezt a folyamatot nem állította meg. A közép- és kisnemesség tömegesen települt vagy a magyar királyi katonaság révén (Eger) vagy a török által kiváltságolt (Gyöngyös) biztonságosabb városokba.
1550. után formálódott ki Heves megye címere, amelyet az okmányok pecsételésekor használtak. Az írásbeliség fejlődését a megyei jegyzői tisztség megjelenése mutatja.
Eger elestétől kezdve a megye helyzete minden szempontból megváltozott. A bírósági és közgyűlések színhelye 1613-tól Fülek vára lett, s mivel a nemesség sohasem mondott le török kézre jutott birtokairól és jobbágyairól, onnan kormányozták megyéjüket. A szolgabírák vagy átjártak, vagy a hódolt területen laktak, adókat szedtek, bíráskodtak, és „törökösség” vádjával karóba húzatták mindazokat, akik a török hatóságokhoz fordultak ítéletért. A települések zöménél nem zajlott le magyar-török népesség csere, de leromlásuk érzékelhető volt: mintegy 40 falu pusztult el véglegesen, a lakosságszám a püspöki birtokokon átlag 1/3-dal csökkent.
Eger várából 1687. december 17-én vonult ki a török, ami új korszakot nyitott a kettős megye életében. Megszűnt a gyakori hadjárás, s a Rákóczi szabadságharc kilenc évéből is inkább béketárgyalási kísérletekről (Gyöngyösön, Egerben) és az 1708-as egri fejedelmi tanácskozásról nevezetes Heves megye.
A teljes lakosságszám 1715 és 1786 között 15 ezerről 132 ezerre növekedett. A vármegyei élet központja a század első felében Gyöngyös volt. 1756-tól azután az újonnan épített Egri Megyeházán tartották a teljes köz- és mindennapi ügyekben a szűkebb körű kisgyűléseket, a büntető- polgári peres és 1771 után az úrbéli törvényszéki üléseket. A nemesség nemigen foglalkozott politikai töltésű ügyekkel, elfogadta a Habsburg királyi uralmat és a püspök-főispánok irányadó szerepét, akik akkoriban az alispáni de az alacsonyabb posztokra is előre kiállították a választható jelölteket. A tisztújítás és országgyűlési követek választása, utasítása mellett a legfontosabb tárgyak a megye adóelosztása és a birtoklási ügyek körül forogtak. Sokat foglalkoztak ár- és bérszabályzatok kiadásával, de lényegesebb gazdasági, egészségügyi kérdésekkel is. Ezeknek a funkcióknak megfelelően tűntek fel a megyei apparátusban az adószedő perceptor, a pénztárnok, a tisztiorvos és sebész, az út- és hídbiztosok. Az aljegyző tevékenységei köréből önállósult 1768-tól a megyei levéltárnok tisztsége. A hatalmas Egri Egyházmegyéből 1804-ben leválasztották a Kassai és Szatmári Püspökséget, de egyúttal az érsekségi rangra emelt Egri Főegyházmegye területe lényegesen kisebb lett.
A reformkortól a kiegyezésig
Politikai szempontból a nemzeti szellem megerősödését és a társadalmi szemlélet liberalizálódását jelentették ezek az évtizedek a megye számára. A megye közgyűlése már 1812-ben úgy határoz, hogy latin helyett a magyar nyelvet teszi hivatalossá a megye életében. Az 1848-as forradalommal együtt járó polgári átalakulás Heves megyében is számos változást hozott. A megye ismét szabaddá lett, s nagy lelkesedéssel fogtak a közigazgatás kiépítéséhez. Örömmel fogadták április 14-én a függetlenségi nyilatkozat kimondását is és büszkék voltak arra, hogy a Habsburg-ház trónfosztását kimondó ülésen Almássy Pál Heves megyei képviselő elnökölt. Az öröm azonban nem tartott sokáig. Az abszolutizmus Heves megyében is a megtorlás és megfélemlítés jegyében köszöntött be. Az októberi diploma alapján 1860 november 8-án összeült megyegyűlés elhatározta, hogy ott folytatja tárgyalásait ahol 1849 augusztusában abbahagyta. Ekkor foglalta el a főispáni széket Bartakovics Béla egri érsek, aki bemutatkozó beszédében a Kormánytól a törvényesség helyreállítását követelte. Az 1861 végén visszaállított abszolutizmus már nem lehetett tartós. Mind a Bécsi udvar, mind a magyar birtokos osztályok keresték a közeledést, amely kölcsönös kompromisszumok útján elvezet a kiegyezésig. Az 1867-es kiegyezéssel visszaállt a törvényes rend Heves megyében is. Kialakult a megye polgári önkormányzata. Polgári főispánt neveztek ki, s a megye életét a korlátozott népképviseleti alapon megválasztott önkormányzat irányította, alispánnal az élén. A polgári átalakulás velejáróként létrehozták az önálló ügyészségeket és bíróságokat. A közigazgatás átszervezésének befejezéseként felszámolták az 1569-ben létrehozott Heves- és külső Szolnok vármegyét. Az 1876. évi XXXIII. tc. létrehozta Jász-Nagykun-Szolnok vármegyét, Heves megye pedig ezzel területileg egységesebb lett.

Forrás: Heves megye kézikönyve, Dr. Bán Péter: „Heves megye története”