A történelmi tapasztalatok szerint csak az a közigazgatás képes az állam feladatainak színvonalas végrehajtására, melynek bázisa a képzett, a közügyek iránt elkötelezett, a politikai befolyást elhárítani képes személyzet.

A törvényhozás felgyorsult gépezete nemcsak a jogalkalmazókat, de a közigazgatási jog oktatását is új helyzet elé állította. Szinte minden változik: az alkotmány, a kormányzati struktúra, a területi és a helyi igazgatás, az eljárási szabályok és még sorolhatnánk.

A kérdés csupán az, hogy milyen oktatási szisztéma és metodika képes egyszerre biztosítani a naprakész, időszerű ismeretek és a stabil szakmai alapok kettős követelményét?

Az nyilvánvaló, hogy az új jogszabályok tudományos, elméleti igényű feldolgozása, rendszerbe foglalása és a tematikákba történő beillesztése nem történhet máról holnapra, ehhez időre van szükség.  Az egyetemi tankönyvek, jegyzetek megírása – közismerten – nemcsak hálátlan és munkaigényes feladat, hanem a szokásos szakmai lektorálással és nyomdai átfutással számolva minimum egy évet vesz igénybe. Félő, hogy mire megjelenik az új tankönyv a változások miatt kisebb vagy nagyobb részben aktualitását veszti. Bele se fogjunk tehát az új jegyzet megírásába, mivel az majdnem értelmetlen vállalkozás– kérdezhetnénk?

Mielőtt elhamarkodott válasz adnánk, nem szabad elfeledkezni az egyetemek, főiskolák szakmai felelősségéről. Az intézmények feladata, hogy a hallgatók a képzés során az adott terület hatályos joganyagát elsajátítsák, sőt ne csak a tételes szabályokat ismerjék, de tisztában legyenek a szabályozás céljaival, az alkalmazott megoldások jellemzőivel, előnyeivel és hátrányaival, várható társadalmi következményeivel.  Ebből logikusan következik, hogy az oktatás nem szorítkozhat pusztán információs szerepre, ami kimerül abban, hogy az előadó utal arra, hogy a legújabb változások hol és mikor jelentek meg, melyik jogtárban vagy honlapon olvashatók.

Mi tehát a teendő? Hogyan oldható fel (ha egyáltalán feloldható) a joganyag gyors változása és az egyetemi képzésre jellemző relatív stabilitás közötti ellentmondás?

Az egyik lehetséges alternatíva, számtalan egyéb variáció mellett, az elméleti alapok erősítése és azoknak a készségeknek képességeknek fejlesztése, melyek birtokában a végzett diákok képesek az új jogszabályokat nemcsak megismerni, s alkalmazni, de felismerik a szabályozás indokait, eszközeit, az alternatívákat, a jogintézmények közötti kapcsolatokat. Az elképzelés megvalósulásához a jogászképzés hagyományosan jellemző előadás központúságát kellene megváltoztatni, s a gyakorlatok, szemináriumok súlyát lényegesen növelni. Egy ilyen lépés végrehajtása azonban, még fokozatos formában is, számtalan szervezeti, személyi, szakmai és egyéb tényező függvénye.

A másik szóba jöhető megoldás standard, időtálló szakmai alapok megteremtése, mely segít megérteni a közigazgatás társadalmi szerepét, annak változásait, illetőleg azokat a gazdasági, politikai, kulturális stb. folyamatokat melyek a közigazgatást meghatározzák. A nemzetközi, hazai iskolák, irányzatok, történeti, intézményi, szabályozási összefüggések és folyamatok bemutatása megfelelő kulturális hátteret ad az újabb politikai, szakmai koncepciók befogadásához.

Harmadsorban, s ez természetesen csak teoretikus és azon nyomban elvetendő lehetőség, hogy a közjog oktatása bezárkózik az elefántcsonttoronyba, s mintegy egészségügyi kordont vonva maga köré a jogtörténeti hagyományokra, az alkotmányos értékekre és a nemzetközi elvárásokra koncentrál. A hatályos közjogi anyag megismerését és feldolgozását pedig rábízza a jogászok lelkiismeretére, a közvetlen szakmai vezető szigorára, a körülményekre, vagy a véletlenre.

Nem folytatjuk a sort további szóba jöhető variációkkal, hiszen az ügy sorsa az egyes intézmények szintjén dől el.

Egy bizonyos. Az egyetemek, főiskolák elsőrangú feladata azoknak a szakmai ismereteknek az átadása, melyek nemcsak a tudás épületének szilárd alapját teremtik meg, de egyben segítik a változások befogadását is. A történelmi tapasztalatok szerint csak az a közigazgatás képes az állam feladatainak színvonalas végrehajtására, melynek bázisa a képzett, a közügyek iránt elkötelezett, a politikai befolyást elhárítani képes személyzet.