Három jogerős ítélet ellenére…? 2001/1
Tisztelt Szerkesztőség! Szikszó Város Polgármesteri Hivatalában 1989. február 1-jétől dolgozom, előbb osztályvezetőként, majd 1994. március 1-jétől jegyzőként.
Tisztelt Szerkesztőség! Szikszó Város Polgármesteri Hivatalában 1989. február 1-jétől dolgozom, előbb osztályvezetőként, majd 1994. március 1-jétől jegyzőként.
Az idei, 2007. évre szinte valamennyi települési önkormányzat rákényszerült annak beismerésére, ha nem nyúl hozzá a foglalkoztatottak számához, rövidesen nem lesz képes a bérek kifizetésére.
A kormány már 2006 júniusában határozatban (2118/2006. (VI. 30.) döntött a központi költségvetési szervezetrendszer átalakításáról, a regionális alapú szerveződésről. E folyamatba illeszkedik a munkaügyi központok külön kormányrendelet (291/2006. (XII. 23.) alapján történő szervezeti átalakítása, melynek értelmében 2007. január 1-jétől az eddigi 20 megyeit 7 regionális központ váltotta fel.
Ez a rövid dolgozat nem vállalkozhat arra, hogy a címben megjelölt témáról részletes kifejtést adjon a szakértő olvasó számára. Megteheti azonban azt, hogy felvillant néhány olyan érdekességet és problémát, amellyel Nyíregyháza Megyei Jogú Város – általam 9 éve vezetett – Polgármesteri Hivatalában találkozhatunk.
A magyar közszolgálati rendszer szabályozása 1992-ben a karriertípusú modellt választotta, amely bizonyos területeken valódi szakmai életpályává fejlődött.
Az osztrák elnökség 2006. május 28-30-a között rendezte meg Bécsben a közigazgatásért felelős főigazgatók 46. értekezletét.
Jelenleg nem tekinthető megoldottnak azon köztisztviselők helyzete, akik már több, mint három évtizede a közszolgálatban dolgoznak (nem a besorolásra gondolok, mert abban történt előrelépés). Azokra a kollégákra gondolok, akik ezidő alatt megszakítás nélkül, folyamatosan a közigazgatásban végzik munkájukat azzal a nehézséggel, hogy mindezt vezetőként teszik és ráadásul a legelső (netán: legalsó?) vonalban!
Két témában szeretném a jegyzők érdekében felemelni a szavam.
amely a Köztisztviselői Érdekegyeztető Tanácsban a Kormányzati Oldal és a Munkavállalói Oldal (továbbiakban: Megállapodó Felek) között jött létre a központi közigazgatási szerveknél, valamint területi és helyi szerveiknél alkalmazásban álló köztisztviselők, ügykezelők és munkaviszonyban állók, továbbá a Ktv. 2. § b) pontjában meghatározott szerveknél alkalmazásban álló köztisztviselők (továbbiakban együtt: köztisztviselők) 2006. évi létszámcsökkentésének végrehajtásáról:
Megállapodtak a szakszervezetek a kormányzattal
Negyedik, hatályosított kiadás
(2023. őszi kiadás)
Ára: 12000 Ft
1037 Budapest, Montevideo utca 14.
Tel.: +36 1 340 2304
Fax: +36 1 349 7600
E-mail: info@orac.hu
Weboldal: orac.hu
Jegyzők Országos Szövetsége (JOSZ) – www.josz.eu
Közszolgálati Tisztviselők Szakmai Szervezeteinek Szövetsége – www.kozszov.org.hu